Mai mesék betűkkel barátkozóknak

Az olvasási készség fejlesztését nem lehet elég korán elkezdeni. Miután a gyerek az első osztályba lépve megtanulja a betűvetés és az olvasás tudományát, jó esetben már saját maga igényli, hogy az önálló olvasást megkezdhesse. A megfelelő könyvek kiválasztása az olvasóvá nevelés alapja lehet.

Szóval nem mindegy, mit kap először a kezébe a gyerek, milyen élmények érik olvasás közben. Ha nem túl sok a szöveg, jól érthető, könnyen befogadható a szókincs és izgalmas a történet, akkor biztos a siker.

A Manó Könyvek új sorozata, A hős olvasó pont ilyen. Mai meséket kínál, magyar nevekkel (ez nagyon fontos), hétköznapi élethelyzetekkel, amelyekbe néha egy csipetnyi varázslat vegyül. Befutott és kevésbé ismert szerzők is részt vesznek a projektben, és az eddigi öt versenyző megbirkózott ezzel a nehéz feladattal. Talán túlzás is könyvekről beszélni, hiszen ezek a rövid történetek 25 oldalas, képekkel gazdagon ellátott füzetekben jelentek meg, és egy tisztességes hamburger áráért hozzáférhetőek.

Nógrádi Gergely meséjének (Heló tesó!) hőse a lépcsőházban szomorkodik, mert már megint tesója fog születni. Testvéri féltékenységébe a postást avatja be, neki mondja, milyen hisztikirálynő a húga, és nem szeretne egy újabb „család szeme fényét”. A postás kölcsönadja a sálját, amely segítségével a srác beszélni tud a kis pocaklakóval, és meg tud vele egyezni a békés egymás mellett élés feltételeiben. Míg az ismertetett élethelyzetek teljesen hétköznapiak, a megoldás mesebeli. A szerző szem előtt tartotta, hogy a 6-7 éves kisiskolások szeretik a varázsmeséket, a történet szereplői viszont hús-vér emberek. Két világ találkozik itt, és nem csapódnak egymásba.

Tóth Krisztina A vízisiklók királya című története főleg arra jó, hogy a gyerek különbséget tudjon tenni az apró kellemetlenség és a komolyabb probléma között. Itt is jelen van a csodás elem, a siklókirály, aki segít, ha baj van. A modern kort pedig egy ócska, rozsdás mobiltelefon képviseli, amivel a kislány hívhatja segítőjét. A hat-hét évesek már nem feltétlenül avatják be a szülőket a dolgaikba, ez a mozzanat, a saját kis titkok megőrzésének fontossága itt is, és Nógrádi Gergelynél is jelen van (az anya alszik, amikor a kisfiú beszélget a magzattal).

A Dodó és Dodóban, Nyulász Péter meséjében is közös titka van két gyereknek. Rendszeresen ételt hordanak egy adománykonténerbe, gyakran a saját tízóraijukat. „Aki az éhes embereknek akar segíteni, itt titokban elhelyezheti az ennivalót, amit nekik szeretne adni, ők pedig titkon elvehetik innen”. Hát igen, nem lehet elég korán megtanulni, hogy „vannak emberek, akik télen nem tudnak fűteni, nincs elég ételük, és lakniuk sincs hol”. Külön díjazzuk az ötletet, hogy a két gyerek a jelmezbálra készült szuperhős-jelmezben hajtja végre a jótetteket.

Arany János óta tudjuk, hogy a jószomszédi viszonyt olyan bagatell dolgok is könnyen megzavarhatják, mint egy fülemile, vagy éppen a kerítésen átlógó faágak. Tamás Zsuzsa története, a Lencsi és az Égigérő arról szól, hogyan békíti össze szüleit a morcos szomszéd bácsival egy kislány, illetve kettő. Itt nincs fantasztikum, csak egy hősies elhatározás és a gyermeki őszinteség győzelme a mindenkiről rosszat feltételező felnőttek felett.

Edinger Katalin a családi kötelékek fontosságát, a generációk egymásra utaltságát kapcsolja össze az első önálló olvasás élményével, a könyvekkel való ismerkedés bensőséges folyamatával a Nagyi sütije című történetben. Egyébként ő a sorozat szerkesztője, ebbéli minőségében nyilván segített kigyomlálni a többiek szövegeiből a felesleges szavakat, a túl bonyolult szókapcsolatokat és a felnőttekre kikacsintó, viccesnek szánt mozzanatokat. Ennek köszönhetően az öt mese laza egységet alkot, nyelvileg mindenképp. De más is van, ami összeköti őket, mégpedig az illusztrátor személye.

Egy idő után már a magamfajta figyelmetlen felnőttnek is feltűnik, hogy ha a gyerekszereplők valami jótettet hajtanak végre, az illusztrátor, Radnóti Blanka úgy jelzi ezt, hogy fejpántszerű szuperhősálarcot fest a szemük köré. Van egy visszatérő lila egér is, a legváratlanabb helyeken bukkan fel a füzetek lapjain, és egy kis kaméleon, amely mindig szépen belesimul a környezetébe. Ezt leszámítva a képek realisták, de elég játékosak és színesek ahhoz, hogy lekössék a gyerek figyelmét, illetve, hogy a szem megpihenjen rajtuk olvasás közben. Radnóti Blanka figyel a részletekre (a padló, az ágynemű mintázata, betűtészta, karkötő, szívecskés iskolatáska), az alakok néha háttérrel, néha anélkül szerepelnek, ha viszont van háttér, akkor az valamilyen izgalmas geometriai formát ölt. Ugyanaz a műgond látható itt, amely a szerzők szövegeiből is érezhető.

Nehéz belegondolni, mégis tény, hogy a betűkkel épp csak barátkozó gyermekeknek hamarosan olyan olvasmányokat kell önállóan végigolvasniuk, amelyek nyelvezetükben, szókincsükben, és tartalmukban is fényévekre vannak a mai, digitális kor gyermekeitől. És a kötelező olvasmányokkal csak azok fognak tudni megbirkózni, akik a harmadik iskolai évre már gyakorlott olvasókká váltak. Ebben segítenek a speciálisan nekik készülő könyvek, például A hős olvasó sorozat is.