Lévárt. Szombaton 13 órakor szentmisével kezdődik a gömöri Lévárt (Leváre) községben az az emlékünnepség, amelyen a lakosság 1947-ben Csehországba való deportálásáról emlékeznek meg.
Lévárton a kitelepítésre emlékeznek
Lévárt. Szombaton 13 órakor szentmisével kezdődik a gömöri Lévárt (Leváre) községben az az emlékünnepség, amelyen a lakosság 1947-ben Csehországba való deportálásáról emlékeznek meg. A helyi önkormányzat által szervezett rendezvény szentmisével kezdődik, majd ezt követően leplezik le a templom falán mementóként elhelyezett emléktáblát, amelynél Ujváry Zoltán, a debreceni egyetem néprajzprofesszora mond ünnepi emlékbeszédet. Ő volt az, aki Szülőföldön hontalanul. Magyarok deportálása Csehországba című könyvében egy lévárti földműves visszaemlékezései alapján dolgozta fel ezt a témát.
A községben két évvel ezelőtt felállított emlékoszlop (kopjafa) megkoszorúzása után a helyi kultúrházban a község azokat a falubeli lakosokat látja vendégül, akik egykor a kitelepítés szenvedő alanyai voltak. (lji)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.