Lawn Dogs: „Nem gondolkodunk zenei skatulyákban”

Az Eclectic Dreams néhány napja lett kész, és december 5-én mutatják be a budapesti MU Színházban. Akik az előző album szerves folytatását várják, vélhetően meg fognak lepődni, mert sokkal lazább dallamú, szellősebb, ritmikailag játékosabb kompozíciókat kapnak.

„Lehet, hogy túl bátor döntés volt az első lemezen annyira bonyolult dolgokat csinálni. Attól még persze szeretem, de úgy érzem, a mostani anyag egy fokkal könnyebben befogadható a hallgatók számára. Ez nem volt tudatos lépés, egyszerűen így éreztük jónak, ennyit változtunk az évek során” – mondja Szabó Kristóf basszusgitáros. 

Az inspiráló határidő

„Az új albumon szereplő számok egy része ráadásul már évek óta létezett valamilyen demók formájában, csak nem volt időnk foglalkozni velük. A következő lemezzel semmiképp sem szeretnénk három évet várni, jó lenne a friss számokat az adott évben felvenni. Úgy érzem, kellenek a határidők, mert inspirálják az embert” – fűzi hozzá.

A fiúk legutóbbi interjúnkban is arról panaszkodtak, hogy nehéz egyeztetniük a próbákat, mert mind a négyen „több lábon állnak” – és a helyzet azóta sem változott. Amikor például „össze vannak zárva” egy stúdióban, három nap alatt annyit haladnak, mint azelőtt fél év alatt. 

Gyakorlás és improvizáció

„Bár könnyebben befogadhatóak az új számok, technikailag, játszás szempontjából nehezebbek. Nem baj, ha ez nem tűnik fel a hallgatóknak, de jó pár hónap kellett, amíg mindent alaposan kigyakoroltunk. Egy-egy szám magja, vagy gerince elég hamar készen van, ezután viszont mind a négyen belerakjuk a saját ötleteinket, és ezt össze kell gyúrni. Van, hogy fél órán át csak egyetlen ritmust gyakorolunk, hogy együtt érezzük át azt a részt” – avat be a gitáros, Szabó Vincent. 

Az ember azt hihetné – és a lemez ritmusváltásait hallva is úgy tűnik – hogy itt minden kőbe van vésve, de a Lawn Dogs tagjai koncerteken szeretnek improvizálni. A szólók sosem úgy alakulnak, ahogy a stúdióban felvették őket, vagy más modulációs pedálra lép a gitáros, vagyis a pénteki lemezbemutató koncerten sem egy az egyben hangzanak el az Eclectic Dreams számai. 

Honnét jött a cím ötlete?

„Ez volt a legáltalánosabb hangzású cím, amely alapján tulajdonképpen bármilyen számok rákerülhetnek a lemezre. A címadás pillanatában még nem is volt kész az anyag, de több helyre pályáztunk támogatásért, és a pályázatban fel kell tüntetni valamilyen címet” – magyarázza Kristóf.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy szinte minden műfajban így működik ez, még az íróknál is, akik a készülő kötetnek kénytelenek előbb címet adni, amelyen a későbbiekben már nem igazán változtathatnak.

Az instrumentális jazznek megvan az az előnye, hogy számcímek, vagy akár az albumcímek is csupán apró segítséget, hangulatfestést, tájékozódási pontokat nyújtanak a hallgatónak, vagyis nem kötik meg a fantáziánkat. Egy kicsit úgy működnek, mint a non-figuratív festmények címei.

Zene és képzőművészet találkozása

Egyébként a Lawn Dogs első albumának (The New Poetry of the Fallen Testament) borítójára a losonci festő, Szabó Gyula avantgárd önarcképe került – aki nem rokonuk, csak földijük – és az új lemezre szintén tőle választottak egy képet. Így is összekapcsolódhat a zene a festészettel. 

Az élő koncertek varázsa

Azért (is) érdemes élőben látni ezt a zenekart, mert szeretnek kísérletezni a hangzással, például kiderülhet, hogy ami a lemezen szintetizátornak tűnik, az valójában gitár. Két-három pedál kombinációjával mindenféle „űrhangzások” elérhetők, meséli lelkesen Vincent, aminek hallatán én teljesen megszégyenülök a 25 effektes Fender Mustang Micro ampommal. (Neki nem is mertem említeni, hogy van ilyenem.) 

Ahány stúdió, annyi inspiráció

A kompozíció, a dalstruktúra és az improvizáció tehát csak egy része a nagy egésznek, a másik fontos elem a hangzás. Az autentikus sound érdekében az új számokat három különböző stúdióban vették fel, hogy amikor például Lukács Márton Örs billentyűs nem szintin játszik, hanem az ott lévő 25 millió forintot érő Steinway zongorán, az jól hallható legyen. De minden helyszínnek más a hangulata is, és hiába van készen egy dal, nem mindegy, hol játsszák fel azt.

Az új lemezre a dobos, Varga Szabolcs is hozott ötleteket, és bár az Eclectic Dreams szinte valamennyi számát előadták már élőben itt-ott, az egész album egy az egyben először hangzik el december 5-én, a budapesti lemezbemutató koncerten. 

Fontos a szabadság

„Műfajilag igyekszünk kompromisszummentesek maradni, nem gondolkodunk zenei skatulyákban, mindig azt csináljuk, amit jónak érzünk. Egy lágyabb rész nyugodtan átcsaphat metálosabb részbe, és fordítva. Pont az a jó a jazzben, hogy ugyanúgy jazznek hívunk egy 1928-ban született bigband-felvételt, mint mondjuk Charlie Parker zenéjét, a Weather Reportot vagy Miles Davis kései korszakát. Szóval ez egy rendkívül sokszínű műfaj, amely képes magába olvasztani az adott kor hangzásait, történéseit. Ilyen tekintetben örök érvényű tud maradni. Lehet követni a hagyományokat, ezzel sincs baj, de legtöbben arra törekszünk, hogy valami újat, egyedit hozzunk létre, és ne a példaképeinket utánozzuk. Mert náluk jobban úgysem tudjuk megcsinálni azt, amit ők találtak ki. Persze az embereknek segítenek a műfaji behatárolások, azért találták ki őket. De a legtöbb zenész nem feltétlenül szereti ezeket a skatulyákat, mert ez a kreatív szabadság rovására mehet. Szóval arra várunk, hogy valaki meghatározza, milyen stílust művelünk, és akkor mi szépen kisajátítjuk azt a kifejezést” – mondja Kristóf. 

Rétegzenék reneszánsza

A fiúk szerint manapság nagyon sok gagyi zene hozzáférhető két kattintással, a rétegműfajokban azonban egyre minőségibb felvételek születnek, mert a nívós zenészek tudatosan törekszenek a magas színvonalra – talán pont amiatt, hogy felvegyék a harcot a kommersz zeneiparral, és kielégítsék az igényesebb hallgatókat. Köszönjük nekik!