Kultúra
Bogyó Noémi - Képarchívum

A látás elviselhetetlen nehézsége

Juhász Katalin

2018. január 14. 14:21

Bogyó Noémi első regénye fókuszában a bársonyos forradalom áll. A közelmúltban a Kalligramnál megjelent Vakfoltok főszereplői egyetemisták, akik különböző módon viszonyulnak az eseményekhez. A szerző a bűn és bűnhődés témáját, illetve az előző rendszer működésének hatásait vizsgálja. A cselekmény 1988 decemberében indul, amikor a környező országokban már recsegett-ropogott a rendszer.

Érezhető a személyes élmény, hogy egyetemistaként ott volt 1989 novemberében a pozsonyi Sznf téren. Mennyiben változtatta meg az életét ez a tapasztalat?

Így van, már az első tüntetésen részt vettem. Előző nap Prágában véresre vertek egy diáksereget, ezért nem tudhattuk, mi vár ránk. Tele voltak az utcák rohamrendőrökkel. Benne volt a pakliban, hogy közénk lőnek, bántalmaznak, lecsuknak vagy kirúgnak az egyetemről. Mindenkinek mérlegelnie kellett ezeket az eshetőségeket. Életünk első igazán felelős döntését hoztuk meg. Akkor tudatosítottam, hogy az életem a saját kezemben van. Hogy az álmaimért érdemes harcolni és kockázatot vállalni. Katartikus, lázas napok voltak ezek, tényleg úgy éreztük, mi változtatjuk meg a világot. Nem is igazán foglalkoztam azzal, hogy az egyetemisták közül sokan hazamentek, vagy a kollégiumban gubbasztottak, mert nem vállalták a veszélyt, vagy mert úgy érezték, ez nem az ő forradalmuk. A Vakfoltok főhőse, Adam például nincs ott a tömegben a barátaival, pedig mindenben egyetért velük. De mivel barátnője az előző évben disszidált, az állambiztonság kivetette rá a hálóját. Fogdába zárták, megfélemlítették, végül aláírta az együttműködési nyilatkozatot, és attól kezdve jelentéseket vártak tőle.

A főhős megtörésének folyamata szerintem az egyik legerősebb fejezet. Rávilágít arra, hogy sokan pszichológiai nyomás hatására váltak besúgóvá, hogy ezek az emberek tulajdonképpen áldozatok. Adam egész hátralévő életében a leleplezéstől retteg, a tragédiáját is ez okozza.

Nem tanulmányoztam lélektani szempontból ezt a folyamatot, és senki nem mesélt erről nekem. Csak elképzeltem, milyen módszereket alkalmazhattak, illetve hogy én mitől roppantam volna össze hasonló helyzetben. Az első lökést Szabó István filmrendező egy rövid nyilatkozata adta ehhez, amelyben elmondja, hogy bevitték, elvették a cipőfűzőjét és az övét, majd egy cellába zárták. Ő is kényszerhelyzetbe került, és később ő próbált elszámolni a lelkiismeretével a Mephistóban. A bűn és a bűnhődés témája érdekelt, leginkább azok a helyzetek, amikor az ember önmaga ellen vétkezik. Vagy úgy, hogy a saját erkölcsi értékeit tagadja meg, vagy úgy, hogy a szerelmét tagadja meg. De szerintem akkor is önmaga ellen vétkezik, ha annak ellenére marad egy számára hátrányos vagy megalázó helyzetben, hogy kiléphetne belőle. A regény főbb szereplői mind átmennek ezen a folyamaton. Egy diktatúra valamilyen szinten mindenkit megcsonkít lelkileg. Nemcsak azokat, akiket legyalul, hanem azokat is, akik kiszolgálják a rendszert.

Miért tartotta fontosnak kiemelni mindezt?

Mert azt látom, hogy az eszmék, amelyekben akkor hittünk, máig sem valósultak meg. Hogy nem ezt a világot akartuk. Mi falakat bontottunk 1998 novemberében, ma falak épülnek. Mi univerzális emberi értékek mellett álltunk ki, ma bezárkózást tapasztalunk. Egy demokratikus, nyitott, sokszínű világot álmodtunk, és megint a centralizmus, a diktatúra felé haladunk.

Egy mai fiatal másképp olvassa ezt a regényt, mint a szülei vagy a nagyszülei?

Örülnék, ha tizenévesek is olvasnák. Emészthető formában kapnának áttekintést a 89-es eseményekről, a főszereplők pedig szerelemesek, vizsgákra készülnek, szóval közel érezhetik őket magukhoz. A rendszerváltás előtti életet is jobban megértenék egy történeten keresztül, mint amikor elmondjuk nekik, hogy nem utazhattunk nyugatra, hogy alig volt áru a boltokban, hogy kötelezően krumplit szedtünk, konzervgyárakban dolgoztunk, titokban a Szabad Európa Rádiót hallgattuk, és nem mondhattunk ki bárhol bármit.

Az eddigiek alapján az olvasó realista stílusú történetmesélést vár, de időről időre feltűnik néhány fura figura, akik vitáznak egymással. Kik ők és miért kerültek a regénybe?

A bűn és bűnhődés mellett a koncepcióm másik pillére az volt, hogy mindenki másképp érzékeli a világot, mást tud belőle befogadni. Vagyis ahány ember, annyi világ létezik. A látás metaforája a camera obscura, a lyukkamera, amelyen át mindenkinek másképp tükröződik a valóság. A mi világunkban Adam áruló, ebben a szürreális világban viszont ő a megváltó. Ezek a tudósok, feltalálók mind hozzájárultak az optika fejlődéséhez, és a főhős Zenit fényképezőgépében laknak. Alaposan utánanéztem a munkásságuknak, a kort is tanulmányoztam, amelyben éltek, hiszen mindannyian saját koruk filozófiáját, gondolkodásmódját hozzák a történetbe. De reflektálnak a jelenre is, groteszk, ironikus módon. Más-más véleményen vannak, mert nem akartam, hogy úgy tűnjön, én, a szerző mondom meg a tutit. Játékos alkat vagyok, és ezt a tulajdonságomat itt kiélhettem.

Mire utal a regény címe?

Soft skills-trénerként dolgozom, menedzseri készségeket oktatok. A tanagyag része az úgynevezett Johari-ablak, mint az az önismeret egyszerű modellje. Ennek lényege, hogy az egyéniségünk négy részből áll: az egyik az, amit mások látnak belőlünk, de mi nem látjuk. Ezek a vakfoltok. Bizonyos dolgok azért csúsznak ki a regény szereplőinek a kezéből, mert a megoldás a vakfoltjukra esik. Ezzel mindannyian így vagyunk néha: mások világosan látják, mit kellene tennünk egy-egy konkrét helyzetben, de mi magunk nem látjuk.

Önnek ajánljuk