Budapest.
KOSSUTH- ÉS SZÉCHENYI-DĺJAK
Budapest. A Magyar Köztársaság elnöke – a miniszterelnök előterjesztésére – a nemzeti ünnep, március 15-e alkalmából Kossuth-díjat adományozott:
Bálint András Jászai Mari-díjas színművésznek, érdemes művésznek, a Radnóti Miklós Színház igazgatójának több évtizedes, kiemelkedően színvonalas művészi munkásságáért, színház- és társulatteremtő tevékenységéért;
Bodor Ádám Babérkoszorú-díjas és József Attila-díjas írónak prózaírói életművéért, a közép-kelet-európai történelem meghatározó léthelyzeteit modelláló, egyetemes érvényű zárt szisztémák irodalmi megjelenítéséért, ember és természet kiszolgáltatottságának nagy erejű ábrázolásáért;
Cságoly Ferenc Ybl Miklós-díjas építésznek, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának korszerű, műszaki és művészeti értelemben is előremutató törekvéseket képviselő munkásságáért, az építészeti közéletben való tevőleges részvételéért, tudományos és oktatói tevékenységéért;
Háger Ritta Munkácsy Mihály-díjas textilművésznek több évtizedes kimagasló textilművészeti tevékenységéért;
Janikovszky Éva József Attila-díjas írónak, a Móra Kiadó nyugalmazott főszerkesztőjének a felnőtt- és gyermekolvasókat egyaránt megszólító, egyéni hangú, több évtizedes írói munkásságáért;
Kalmár Magda Liszt Ferenc-díjas operaénekesnek, kiváló művésznek, a Magyar Állami Operaház magánénekesének tökéletes énektechnikával, stílusismerettel felépített operaénekesi pályájáért, színpadi alakításainak sokoldalúságáért;
Kállai Kis Ernő Liszt Ferenc-díjas klarinét- és tárogató művésznek félévzázados virtuóz előadóművészetéért, a hagyományos és a modern hangzású cigány népzene megismertetését, megújítását és népszerűsítését segítő tevékenységéért;
Király Levente Jászai Mari-díjas színművésznek, érdemes művésznek több évtizedes, sokoldalú művészi pályafutásáért, kiváló szerepformálásaiért;
Ligeti György zeneszerzőnek rendkívül sokoldalú zeneszerzői és a XX. század második felének zenei alkotóművészetét is meghatározóan formáló életművéért;
Marton László Jászai Mari-díjas rendezőnek, kiváló művésznek, a Vígszínház igazgató-főrendezőjének, a Színház- és Filmművészeti Egyetem egyetemi tanárának nemzetközileg is elismert és sikeres rendezéseiért, a magyar színházi kultúra hírnevének öregbítéséért, színházvezetői és pedagógiai tevékenységért;
Marton László Munkácsy Mihály-díjas szobrászművésznek, kiváló művésznek több mint fél évszázados – különösen a monumentális szobrászatban kiteljesedett – nemzetközileg is számon tartott művészi pályafutása elismeréseként;
Maurer Dóra Munkácsy Mihály-díjas grafikusművésznek, festőművésznek, a Magyar Képzőművészeti Egyetem egyetemi docensének nemzetközileg is elismert alkotásaiért és kiállításaiért, nagyjelentőségű művészi és pedagógiai munkásságáért;
Oravecz Imre költőnek, műfordítónak költői életművéért, a tárgyias költészet objektív világának átszellemesítéséért, líra és epika, vers és próza poétikailag termékeny szintézisének megteremtéséért;
Presser Gábor Erkel Ferenc-díjas zeneszerzőnek, előadóművésznek, érdemes művésznek, a Vígszínház zenei vezetőjének a magyar rockzene megteremtésében, majd megújításában betöltött meghatározó szerepéért, műveinek a legmagasabb fokú igényességgel való megkomponálásáért, rendkívüli népszerűségnek örvendő előadóművészetéért;
Tarr Béla Balázs Béla-díjas filmrendezőnek a magyar és az egyetemes filmművészet egészére nagy hatást gyakorló, nemzetközileg is számon tartott alkotásaiért;
Vajda János Erkel Ferenc-díjas zeneszerzőnek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi docensének a zeneszerzés legkülönbözőbb – különösen az opera, az oratórium, a kórusművészet – műfajaiban alkotott drámai erejű, a közönség érzelmeit is megragadó lírai szépségű műveiért.
Széchenyi-díjat adományozott:
Bori Imre írónak, irodalomtörténésznek, az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék tanárának a magyar irodalmi modernség és a vajdasági irodalmi hagyomány kutatásában elért eredményeiért, a vajdasági szellemi életben betöltött szerepéért, életművéért;
Csányi Vilmosnak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Etológiai Tanszék egyetemi tanárának a hazai etológiai kutatás és oktatás megteremtéséért, nemzetközileg széles körben elismert elméleti biológiai kutatásaiért, kiemelkedő tudományos ismeretterjesztő munkásságáért;
Fejtő Ferenc írónak, történésznek, újságírónak a magyar és a francia kapcsolatok fejlesztésében – különösen a hazai kultúra képviseletében és megismertetésében – végzett kiemelkedő irodalmi munkásságáért és közéleti szerepvállalásáért;
Frank János Munkácsy Mihály-díjas művészettörténésznek, muzeológusnak több évtizedes kiállításrendezői, művészettörténeti és publicisztikai tevékenységéért;
Győry Kálmánnak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, a Debreceni Egyetem Természettudományi Kar Matematikai és Informatikai Intézet tanszékvezető egyetemi tanárának;
Huszár Tibornak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szociológiai, Szociálpolitikai Intézet és Továbbképző Központ nyugalmazott egyetemi tanárának;
Dr. Kemény Istvánnak, a szociológiai tudomány doktorának, a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézet tudományos főmunkatársának;
Knoll József állami díjas farmakológusnak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának;
Kövesné dr. Gilicze Évának, a közlekedéstudomány doktorának, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának;
Dr. Kubinszky Mihálynak, a műszaki tudomány doktorának, a Nyugat-Magyarországi Egyetem nyugalmazott egyetemi tanárának;
Dr. Muszbek Lászlónak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának;
Niederhauser Emilnek, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának;
Dr. Pomogáts Bélának, az irodalomtudomány doktorának, József Attila-díjas irodalomtörténésznek a XX. századi magyar irodalomra, a határon túli magyar irodalomra vonatkozó kutatásaiért, monográfiáiért, kulturális-irodalmi közéleti tevékenységéért;
Prohászka Jánosnak, a MTA rendes tagjának;
Dr. Seregi Györgynek, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem címzetes egyetemi docensének;
Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténésznek, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának;
Dr. Szejtli Józsefnek, a kémiai tudomány doktorának;
Dr. Szolcsányi Jánosnak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának; T
eplán Istvánnak, a MTA rendes tagjának;
Dr. Zawadowski Alfrédnak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának;
Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozott:
Kertész Imre Nobel-díjas és Kossuth-díjas író, műfordítónak életműve elismeréseként;
Hubay Miklós Kossuth-díjas író, műfordítónak a drámairodalom és a nemzeti színjátszás területén végzett sokoldalú munkásságáért;
Konrád György Kossuth-díjas írónak, társadalomkutatónak irodalmi életműve elismeréseként. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.