Két város népe egy táborban

Karva. Osztrovszkij Vihar című klasszikus, realista drámájá-ból és Brecht Mahagonny városának tündöklése és bukása című operalibrettó-jából készítettek előadást a Komáromi Jókai Napok Ala-pítvány színjátszó táborának résztvevői, akik tíz napot töltöttek el Karván szakmai foglalkozásokkal és a hétvégi záró produkcióra készülve.

Az idei színjátszó tábor már a huszadik volt a sorban: Szabó Csilla drámapedagógus, amatőrszínházi rendező anno Zsámbékról hozta haza az ötletet, miként lehetne segíteni a diák- és fiatal amatőr színjátszók szakmai fejlődését; az első tábort 1998-ban hirdették meg. A két évtized munkájának eredménye vitathatatlan: „Ennek a tábornak köszönhetően új színjátszó csoportok alakultak, például a NYEKK, a Gurigongó Symposium vagy a Vekker Műhely tagjai innen indultak, és van olyan egykori résztvevőnk – Matusek Attila –, aki ma már vezetőként van jelen, közben igen sikeres diákszínjátszó csoportot is alapított Pozsonyban. Közel húsz év alatt nagyon sok professzionális vagy félprofesszionális szakembert adott ez a tábor a szlovákiai magyar színjátszásnak, ezért úgy gondoljuk, érdemes folytatni” – emelte ki Csengel Mónika, a tábor főszervezője.

Idén 24 fiatal táborlakó gyűlt össze Karván – a jelentkezés alsó korhatára 15 év, felső korhatár nincs; a szervezők a csoportvezetőket is örömmel látták. A délelőttök alapozó foglalkozásokkal – színpadi mozgás, zene és ének, beszédtechnika – teltek, neves szakemberek vezetésével: Hernádi Krisztina, a budapesti színművészeti beszédtanára, Kovács Áron, aki kreatív zenét oktat, valamint Benkő Ági színész, koreográfus, kontakttáncos vezette az órákat. A csoportfoglalkozások délutánonként zajlottak: itt formálódott a Mahagonny városának tündöklése és bukása a Szabó Csilla és Sereglei András vezette csoport záró produkciójaként, míg a Matusek Attila és Benkő Ági irányításával dolgozó csoport Osztrovszkij Viharját vitte színre. „A munkát egy ilyen táborban úgy kell elképzelni, hogy inkább a folyamat a fontos, mint a produktum. Persze, fontos az is, ha már a nézők elé rakunk valamit, de az az elsődleges, hogy mit visz magával a fiatal, aki ezt a tíz napot végigcsinálja. Hogy a munkafolyamatból mit tud majd hasznosítani később” – hangsúlyozta Szabó Csilla.

Bár a két választott szöveg meglehetősen távol áll egymástól, azért akadt közös nevező: tulajdonképpen mindkét tábori trupp egy-egy városnak adott mai értelmet és formát az előadásával, nagy hangsúlyt fektetve arra, hogy a szereplők megtalálják a kulcsot az egyes karakterekhez, a figurák motivációihoz, egymás közötti viszonyaihoz. Osztrovszkij drámájában egy 19. századi, Volga menti kisváros képmutató, bigott közössége hajszol öngyilkosságba egy fiatal nőt, aki érzelmi szabadságra vágyik. Brecht Mahagonnyja másról sem szól, mint a végtelen szabadságról, az élvezetek hajszolásáról... meg persze pénzről, értékrendről, hogy mit is tartunk igazán fontosnak az életben.

„Mindenütt máshol gond vár és munka, de itt élvezet vár. / Azt nézi az ember, hol szenvednie nem kell és megtehet bármit. / Ez a mi aranybányánk: gin és whisky, jó pasik, lányok” – éneklik a Brecht-szövegkönyvben Mahagonny város alapítói. A komáromi Hernandez Franco Vivien, aki jelenleg a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanul televíziós műsorkészítés szakon, ebben a produkcióban vett részt. Bár azt meséli, voltak fenntartásai a szöveggel kapcsolatban, idén is élvezte a közös munkát: „Ötödször vagy hatodszor vagyok itt, és azért járok vissza, mert a kemény mag egy baráti társaságnak nevezhető. Nyaranta ebben a táborban találkozunk. Persze a színházcsinálás is cél a tíz nap alatt, mert ez mostanra kimaradt az életemből, itt pedig újra meg tudom élni. Tizenhat évesen jöttem el először a táborba, akkor a Leonce és Lénában Lénát játszottam, nagyon nagy élmény volt. Idén kevert csoportokban dolgoztunk, kezdők és haladók együtt, ettől más volt a próbafolyamat, és némiképpen talán »kis rendezőkként« is részt vettünk a munkában – amikor egy-egy jelenetet raktunk össze, a tizenöt évesek ránk figyeltek, tőlünk vártak iránymutatást, eközben pedig meg kellett találnunk az utat, hogy az ő ötleteik se legyenek kihagyva. Ez mindenképpen új tapasztalat volt a számomra.”

„Micsoda város ez, uram! Sétányt csinálnak, de nem sétálnak rajta! Csak ünnepnapon jönnek ki, de csak hogy a ruhájukat mutogassák. Hétköznap a kapuik zárva, a kutyáik eleresztve. Mennyi könny elfolyik ezek mögött a bezárt kapuk mögött láthatatlanul! Mennyi mocsok, bűn, paráznaság, részegség! S mindez titokban, hogy senki sem látja, senki sem tudja, egyedül az Isten!” – mondja Kuligin, a Volga menti kisváros ezermester feltalálója Osztrovszkij drámájában. A karvai táborlakók „viharos” csapata osztott szerepekkel dolgozott, azaz a karaktereket más-más szereplők játszották az egyes jelenetekben. Kuligin egyik megformálója Jankulár Tamás, a komáromi Selye János Gimnázium diákja, aki először járt a karvai táborban. „Fárasztó volt ez a tíz nap, de nagyon tetszett. Sokkal intenzívebb volt a próba, mint a GIMISz-szel – ott körülbelül fél év alatt rakunk össze egy előadást, itt egy hét alatt, és napi legalább nyolc órát dolgoztunk. De az igazi újdonságot a mozgásórák jelentették – nem is gondoltam volna, hogy egy színésznek mennyire ott kell lennie kondícióban, erőnlétben.”