Két örömforrása a színház és a kert

Tartalmas időszak előtt áll. Nem sokkal azután, hogy életműdíjat kapott Észak-Macedóniában, a Budavári Balázzsal forgatott Boldog emberek, amelyben szerepet vállalt, elnyerte a legjobb fantasztikus rövidfilmnek járó díjat Portugália legnagyobb filmes seregszemléjén, Portóban. Legfrissebb öröme már Prága, ahol újabb rendezési lehetőséget kapott.

Egyetlen mondatban hogyan foglalná össze azt a három napot, amelyet most a cseh fővárosban töltött?

Jó előadásokat láttam, és nagyszerű emberekkel találkoztam.

Kiket nevez nagyszerű embereknek?

Azokat, akik tele vannak szívvel, energiával, és tehetségesek. De nem fontos, hogy művészek legyenek.

Az élet melyik része érdekli legalább annyira, mint a színház?

Engem minden érdekel. Sportklubban dolgozott az édesapám mint gazdasági igazgató, ezért a sport szeretetét tőle örököltem. Legkedvesebb emlékeim egyike, hogy kézen fogva vitt a focimeccsekre, és a DVSC lelátóján ülve drukkoltunk a debreceni csapatnak. Ugyanígy vitt a birkózó- és atlétikai versenyekre is. Ezért a kiemelkedő teljesítményt nyújtó magyar és külföldi sportolókat, csapatokat folyamatosan követem. Borzasztóan tudok értük izgulni, és örülök a kiváló eredményeiknek.

Egykori műugróként lehet, hogy a vízi sportok érdeklik a legjobban?

Nincs kiválasztott sportágam. Az atlétikai világbajnokságot is néztem. Egy francia rúdugró teljesítménye ugyanúgy felvillanyoz, mint egy magyar futóé. Most éppen a nyílt vízi úszóinknak drukkoltam, és boldog voltam, hogy mind egyéniben, mind csapatban Európa-bajnokok lettek. Meghajlok azok előtt, akik ilyen komoly teljesítményre képesek.

A televíziós sorozatokat is követi?

Tudok nem egyről. A szlovák sorozatok nagyon színvonalasak. Édesanyám kedvence a Bor, mámor, szerelem. Nagy színészek játszanak benne, akik közül sokat személyesen ismerek. Már az anyukám is tudja, kikkel dolgoztam közülük. Ő nálad is játszott, ugye, szokta kérdezni. Monika Hilmerovával, a sorozat egyik főszereplőjével a Szlovák Nemzeti Színházban dolgoztam a Káosz című előadásban, amelyet már évek óta nagy sikerrel játszanak. Csengerben annak idején együtt néztük a csehszlovák tévésorozatokat. Például a Kórház a város szélént. A Sova doktort alakító Chudík úr első pozsonyi rendezésemben, az Ahogy tetszikben játszott. Én pedig szlovák filmben játszottam, Jaro Rihák rendezésében, a Szomorú keringőben Jozef Kroner partnere voltam, akivel nagyon szép napokat töltöttünk a forgatáson. Őt az Üzlet a korzón című Oscar-díjas filmben ismertem meg. Annyira szeretett engem! De én is őt. Jó volt vele játszani. Pár évvel ezelőtt, amikor a nagyszombati színházban a Rossz anyát mutattuk be, a címszerepet alakító Táňa Kulíšková úgy mutatkozott be az első próbán, hogy: „Én voltam a szinkronhangod a Szomorú keringőben.” Ez is egy sorsszerű találkozás volt.

A Budavári Balázs rendezte Boldog emberekben nyújtott játékáért a legjobb mellékszereplő kategóriában a Magyar Mozgókép Fesztivál díjára van felterjesztve.

Érdekes világban játszódik a film. Egy szám mutatja meg, mennyire boldogok ott az emberek. Főhőse a garbójával takarja el a boldogságszintjét jelző számot. Amikor találkozik a magas számát büszkén viselő volt barátnőjével, rádöbben, hogy talán nem kellett volna szétválniuk, s akkor újra boldogok lehetnének. Nagyon izgalmas munka volt ez, hiszen egy boldogságszint-ellenőrt játszom a filmben, amely Portugália után Belgiumban is díjat kapott már. Mindig boldogan támogatom a fiatal tehetségeket, még akkor is, ha ilyenkor az egész stáb ingyen vállalja a munkát.

Észak-Macedóniában, a Preszpa-tó partján megrendezett Nemzetközi Színházi Fesztiválon Európa Színésze életműdíjjal tüntették ki nemrég. Hol érte utol e rangos elismerés híre?

Épp kórházban feküdtem az eltört kezemmel, amikor megszólalt a telefonom, és hallottam, hogy valamilyen prezident keres. Mivel látogatóim voltak, nem akartam foglalkozni a hívással, de a barátaim mondták, hogy ne hagyjam figyelmen kívül. Jordan Plevnesz, a fesztivál igazgatója hívott, hogy közölje, Preszpa évente megrendezésre kerülő fesztiválján engem választottak Európa Színésznőjének. Előttem jeles személyiségeket, egy szerb írót, egy román és egy angol színészt és a világhírű Comédie Francaise volt igazgatóját tüntették ki ezzel a rangos elismeréssel. Ezek után én is nominálhattam valakit, és Iva Janžurovát javasoltam. A jeles cseh színésznő azóta meg is kapta ezt a díjat. Örömmel gratuláltam neki.

A Covid óta eltelt időszakot tekintve hogyan látja, mennyit változott a színházi világ? Hogyan érintik a világban zajló események, milyen irányba halad ez idő tájt?

Jó lenne felkészülni a jövőben arra, hogy a globális felmelegedéssel egyre szűkül az intervallum, amelyben a művészeti intézmények működhetnek. Ez azt jelenti, hogy ez az időszak le fog szűkülni körülbelül fél évre, ami később nagyon nagy problémát fog jelenteni. Rövidebb lesz a felkészülési idő egy-egy bemutatóra, a kieső hónapokra pedig ki kell majd találni valamit az ott dolgozóknak. Ez elég félelmetesen alakul a világ minden pontján. Sok helyen megszűnt már a társulati lét, ha pedig nem, akkor nagyon meg kell küzdeni a fenntartás költségeiért és a nézőkért. Most is születnek nagy előadások, izgalmas témákkal foglalkozó darabok és remek színészi alakítások, de sok minden történik a világban, ami elviszi a figyelmet a művészetről, az alkotásról, és ez nemcsak nálunk, hanem külföldön is így van. Ezért sok irányba figyelnek az emberek, érdeklődésük szerteágazó. A mesterséges intelligencia megjelenése előbb-utóbb zavart fog kelteni a művészet terén. Ez is egy fokozata a fejlődésnek. De van, aki szerint ez most egy komoly visszalépés, mások azt állítják, már transzponálódik egy újabb lét, amelyben majd kialakulnak az új irányok. Most sem az idősebb, sem a fiatalabb kollégáknak nincsenek olyan művészi lehetőségeik, mint amilyenek például a nyolcvanas években adottak voltak. Egyre kevesebb az egymás felé vezető út, nehezebben találkoznak az alkotók, hiszen minden országban problematikus lett a színház, a színészek helyzete. A fiatalok nehezebben indulnak el, az idősebbeknél pedig, főleg a nőknél nehezebb a pálya lezárása.

A Csengeri Alkotó Közösség (CSAK!) alapítójaként sok fiatalt támogat a felkészülésben, hogy teljes szakmai fegyverzetben kezdhessék el a pályájukat. Ez a segítségnyújtás hajtja most már évek óta ebben a művészi tevékenységében?

Több szempontból is fontos számomra a CSAK. Először is a nagyapám Csengerben volt iskolaigazgató. Sajnos elég fiatalon halt meg. Az iskolának, a tanításnak szentelte az életét. A rokonságunk nagy része pedagógus volt. Az édesanyám is. A tanítás még ma is mindenkinek szívügye a családban. Másrészt Csenger a szülővárosom. Sok mindent adott nekem. Örökre hálás maradok azért, hogy ott nevelkedhettem. Oda kötnek a gyökereim. Boldogan adom át, amit tudok, még ha csak egy rövid idő alatt is, a nyári workshop keretében. Sokan jönnek, akik meg akarják ismerni a színházról való gondolkodásomat. Örülök, hogy szélesebbre nyithatom a látókörüket, amelyre nagy szükségük lesz majd a későbbiekben. Színházi szemléletet kapnak. Meg tudom mutatni nekik, hogyan kell hozzányúlni egy szerephez, egy előadáshoz, hányféleképpen lehet értelmezni egy darabot.

A környező országokon kívül érkeznek távolabbról is fiatalok, hogy továbbfejleszthessék a tudásukat?

Skóciából, Olaszországból, Macedóniából is jönnek. Amikor Észak-Macedóniában megkaptam a díjat, és meséltem a CSAK!-ról, meghívtak tanítani Szkopjébe. Voltak már nálunk ottani diákok, és kiemelkedő művészek jöttek tanítani. Nagyon jó kapcsolatok alakultak ki velük. Erdélyből, Kárpátaljáról, Délvidékről és Szlovákiából is jönnek ifjú pályatársak. A színészek mellett rendezők, díszlet- és jelmeztervezők, leendő írók, zeneszerzők, képzőművészek. Csengerben művészi közeg várja őket. Mindenki hozza a maga nemzetiségének a kultúráját. Minden évben különleges csapat áll össze. Kisfilmeket forgatunk, kiállítást rendezünk. Az idén augusztusban már hatodik alkalommal találkozunk. Most a filmre fókuszálunk egy-egy jeles író és forgatókönyvíró közreműködésével.

Akárcsak Csengerrel, a természettel, a földdel is szoros a kapcsolata. Ez utóbbi sem új keletű hobbi az életében. Tavasztól őszig ennek mekkora tere van a mindennapjaiban?

Ha a világ változásairól beszélünk, fontos elmondani azt is, hogy egyre több fenyegető jelet kapunk. Globális felmelegedés, áramkimaradás, csökkenő vízkészlet. Ezek ugyanolyan fontos kérdések, mint az egészséges táplálkozás, hiszen mint tudjuk, azzá válunk, amit megeszünk. Gyerekkoromban a szüleimnek nagy kertjük volt Csengerben, de később is, amikor már Debrecenben laktunk. Amikor a Találkozást rendeztem a Vígszínházban, Antal Csaba díszlettervezővel elutaztunk Nádas Péterhez, a darab írójához Gombosszegre. Miközben vázoltuk az elképzeléseinket, kis szünetet tartottunk a megbeszélésben. Péter kivitt bennünket a kertjébe, ahol magaságyásai vannak. Addig így, élőben nem láttam ilyet. Nekem ez ott borzasztóan megtetszett. El is határoztam, hogy én is így fogok zöldségeket termeszteni. Azóta igazi örömforrás lett ez számomra. Abból főzök, amit a két kezemmel termelek meg, vagyis ami megnő a kertemben. Van is mindenem. Paprika, paradicsom, hagyma, karalábé, cukkini, tök, dinnye, uborka. Nagy élvezet nézni, ahogy megterem a sok finomság. Ha gondozod a kertet, meghálálja. A sajátomból főzök, ami külön öröm.

A Találkozás pedig rendezői pályájának egyik mesterműve lett.

Örökké hálás vagyok Nádas Péternek, mert ott ült a próbákon. Kínába, Kolozsvárra és Pozsonyba is elvittük az előadást. Mindenütt óriási sikere volt. Minden élőben történt a színpadon. Technikailag elképesztően nehéz, de értékes produkció született.

Hol rendez legközelebb?

Kolozsváron az Abigél zenés változatát állítom színpadra Tompa Gábor társulatában. Pár évvel ezelőtt a Lulut rendeztem náluk. Nagyra becsülöm és szeretem az ottani színészeket.

A Zsurzs Éva rendezésében készült Abigélt látta annak idején?

Természetesen. Még debreceni gimnazistaként. Harmadikos voltam, amikor statisztáltam az ottani Oresztészben. Szakácsi Sándor is játszott az előadásban. Szerencsi Éva eljött megnézni őt, akkor találkoztam is vele. Értem a történetbeli iskola problémáit. Rendeztem már iskolai darabot is, a Punk rockot.

Szabó Magdával milyen a lelki viszonya?

Értem őt. Debrecenben a Kossuth gyakorló gimnáziumba jártam, ahová meghívták őt, és személyesen is találkozhattam vele. A debreceni színházban több darabját is láttam. Különleges ember volt. Emlékszem, volt egy gyűrűje, amelyet óra ékesített. Nagy divat volt ez a hetvenes évek végén. A ballagási ünnepségen Szabó Magda szövegét mondtam. A pandémia idején többször elsétáltam a pasaréti házához „találkozni vele”. Gyerekkorom két legfontosabb olvasmányélménye is hozzá kötődik. A Tündér Lala és a Sziget-kék. Mindkettő nagyon nagy hatással volt rám. Az Abigél remek mű. Kocsák Tiborral, a darab zeneszerzőjével főiskolás korunk óta ismerjük egymást. Jó munka lesz. Kíváncsian várom.