Keményen tiszta gesztusokkal

frenák

Húsz évvel ezelőtt készült, de még ma is friss, sodró erejű darabbal, a Twinsszel kezdte el új évadját a nemzetközi hírű Frenák Társulat. Az ikerlét egységéről, két lélek elválaszthatatlanságáról, az összetartozásról és a belső magányról szóló koreográfia létrejöttét Agota Kristof A nagy füzet című kisregénye ihlette.

Két alkotótársát (Szász János film- és Horváth Csaba mozgásszínházi rendezőt) megelőzve Frenák Pál elsőként vette kézbe és gondolta tovább a Kristóf Ágota néven született, majd Szombathelyről 1956-ban Svájcba emigrált írónő Párizsban kiadott, több nyelvre lefordított művét. „Szenvtelen, kimért, mégis dinamikus és férfias próza ez” – vélekedik róla Bodor Ádám író, aki ugyancsak szikár nyelvezetéről ismert. A háború borzalmai elől vidékre menekített ikerpár története azért is érintette olyan mélyen a kortárs tánc európai viszonylatban is nagy tekintélyű alkotóját, mivel gyerekként intézetbe került, és ő is megélt hasonló dolgokat, mint a regénybeli két fiú.

„Egy francia barátom adta ajándékba a könyvet több mint húsz évvel ezelőtt – mondja Frenák Pál. – Először franciául, aztán magyarul is elolvastam. Nagyon megfogott a történet. Önmagam tükörképét láttam, amivel meg kellett barátkoznom, el kellett fogadnom, meg kellett szeretnem, a belső énemmel kellett szövetségbe lépnem, egységet teremtenem. Láttam, hova kell elérnem. Különös hasonlóságot éreztem a két gyerekkel, holott én egészen máshol, más korban és más körülmények között éltem.”
Hasonlóság a két alkotói életútban is felmérhető. Agota Kristof Svájcban kezdett regényeket írni, miután megtanult franciául, Frenák Pál Párizsban álmodta meg első koreográfiáját.

„Érdekes mód azután kezdtem el szabadabban, tisztábban fogalmazva, sőt kényelmesebben beszélni magyarul, amikor már átrágtam magam a francia nyelven. Agota Kristof gondolkodási nyitottsága párhuzamosan fut az enyémmel. Ő mint írónő az itthonról magával cipelt batyuját lerakva rágta át magát egy egészen más kultúrán, nyelven, és csak ezután alakulhatott ki sajátos stílusa, különleges nyelvezete. Ha nem éltem volna meg franciaországi életem elmúlt évtizedeit, másképpen fejezném ki magam a művészi kreációim által. Szerintem Agota Kristof is másképpen írt, fogalmazott volna, ha nincs meg benne ez a fajta kettősség, ez a két kultúra. Azt a forrást, amelyből íróként merített, a magyar származása táplálta. Nálam is ez van. Nem akarom elfelejteni, honnan jöttem. A francia kritikusok is sokszor leírták rólam, hogy meglepő ez a forrás, ez a dimenzió, ami rám jellemző a létkérdések használatában, egészen más, mint amilyet a franciák vagy a németek használnak. Én ezt már a Gördeszkákban megmutattam annak idején. Agota Kristof regénye azonban csak inspirációként szolgált annak a kettősségnek a kivetítésében, amit mind a mai napig megélek.”

Agota Kristof szikár, már-már száraz mondatokkal fogalmaz. Sokszor tőmondatokkal, egyszerűen. De minden mondata szúr, hasít, mar, tép, mélyre hatol. Hasonló mélységből tör fel Frenák Pál mozgásvilága. Író és koreográfus kifejezőeszközeiben is ott a rokonság.

„Keményen tiszta és tisztán kemény A nagy füzet nyelvezete. Mozgásban én is ezt a stílust teremtettem meg. Agota Kristof regényeivel sokan nem is tudnak azonosulni, annyira agresszívnek tartják. Trilógiájának az első része a legerősebb, a legintenzívebb, a leghatározottabb, de a második és harmadik részben, A bizonyítékban és A harmadik hazugságban is olyan nüánszokra leltem, amelyeket a Twinsben fel is használtam. Ezek olyan lelki árnyképek, amelyeket nem lát meg mindenki. Sokan csak a konkrétumokat veszik észre. Megfogalmazza a megfogalmazhatatlant, ahogy én a saját koreográfiáimban. Természetesen egyéntől függ, ki meddig engedi megnyitni magában ezeket a titkokat. A konkrétumokból mindenesetre nehezebb koreográfiai képeket kreálni, a lelkületi érzetekkel jobban tudok dolgozni. Én ugyanis eltartom magamtól a racionális gondolkodást, a verbalitást. Húsz évvel ezelőtt még engem sem akartak kategorizálni, úttörőnek számítottam a kortárs táncban. Ma már valamilyen hullámhoz akarnak kötni. Pedig Béjart, Pina Bausch vagy Josef Nadj is önmagát alkotta meg. Kitaláltak egy stílusrendszert, amely egyedül az övéké. Így váltak, így válhattak autentikus művészekké. Sajnos azt kell mondanom, kevés alkotó marad hű magához. Én az vagyok, és az is maradok. A mai napig nem adtam el a lelkemet senkinek.”

A Twins 2009-es bemutatója idején két fiúra komponálta meg a darabot Frenák Pál. A mű legfrissebb verziója Maurer Milán és Esterházy Fanny által ábrázolja az ikerlét mélyebb rétegeit, az elszakadás és az újbóli egymásra találás lelki vonzatait.

„Milán és Fanny már egy másik generációt képviselnek a darabban. Az eredeti koreográfia táncosai ikerbábuk voltak teljes fejmaszkban. Később jött a fehér smink. A mostani táncosaim olyan érzéseket is felszínre hoznak, amelyek annak idején a két fiúból érthetően hiányoztak. Az arcfestés, az uniformizálás, a paralel mozgásanyag nagyon érdekessé tette a darabot. Milánnál is, Fannynál is művészi előrelépést, fejlődést eredményezett. Megnyitott bennük valamit, amit más darabokban nem volt lehetőségük megmutatni magukból. Minimális gesztusokkal maximális feszültséget teremtenek. Az összetartozás intimitásáról nagyon sokat el tudnak mondani. Az isteni sugallatot nem mindenki kapja meg. Sokan korán dobják el maguktól azt, amit egy alkotói folyamat során, kreatív munkával teljes mértékben megélhetnének. Fanny és Milán most mindent mélyebben éltek meg, s ettől más darabokban még jobbak lehetnek. Fannyban, akárcsak Milánban ott az androgün energia, ugyanakkor mindketten nagyon érzékiek, és a saját nemiségükben is erősek. Ezért is vannak olyan nagy hatással a közönségre.”

Hogy találkozott-e Frenák Pál és Agota Kristof, amikor a koreográfia született?

„Kerestem őt, szerettem volna meglátogatni Svájcban, fel is vettük vele a kapcsolatot. Levelet írtunk neki, tudott a darab születéséről, de a személyes találkozás már nem jöhetett létre. Az írónő akkor már súlyos betegségtől szenvedett.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?