Keddtől ismét játszik a Jókai Színház

Gál Tamás és Kiss Szilvia a bergmani kamaradráma egyik jelenetében (Fotó: Csavar Színház)
Komárom |

Több mint két és fél hónapnyi „koronavírusos kényszerszünet” után keddtől ismét megnyitja kapuit a közönség előtt a Jókai Színház. Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című drámájával a stúdióbérletes és a felnőtt bérletes nézőket kárpótolják az elmaradt előadások miatt.

A színház az aktuális egészségügyi előírásokat szigorúan követve várja újra a közönséget. Az eredetileg a stúdiószínpad műsortervében szereplő produkciót a nagyszínpadra viszik át, és a nagy nézőtéren is érvényesek a társasági távolságtartás szabályai. Egyszerre csak 63 nézőt fogadnak, akik kettesével, maximum hármasával foglalhatnak helyet, az előttük és a mögöttük húzódó sorok üresen maradnak, a mini nézői szigeteket legalább négy üres szék választja el egymástól.

A nézőket arra kérik, szájmaszkban jelenjenek meg az előadáson, érkezéskor és távozáskor tartsák be a legalább másfél, kétméteres távolságot, és tömegesen ne gyülekezzenek az előcsarnokban, illetve az emeleti társalgóban (ahol a korlátozásokra való tekintettek a büfé nem üzemel). Az előadás időtartama 1 óra 50 perc, szünet nélkül.

További fontos tudnivaló, hogy a színház szervezési osztálya az elmúlt napokban minden bérletes nézővel igyekezett felvenni a kapcsolatot, hogy tájékoztassák őket a tervezett időpontokról. Arra kérik a közönséget, csak azok jelenjenek meg egy-egy előadáson, akik az új ütemterv értelmében megkapták az értesítést. Hogy minden bérletest kárpótolni tudjanak, az évad végéig több mint kéttucatszor kerül műsorra a Jelenetek egy házasságból a Komáromi Jókai Színházban.

Ingmar Bergman 1973-as, saját forgatókönyve alapján forgatott filmjét – amely az életmű egyik legismertebb, legnagyobb hatású darabja – a színház is gyorsan felfedezte, hiszen tökéletes kamaradráma-alapanyag: Marianne és Johan kívülről tökéletes, rendezett, irigylésre méltó kapcsolatát rengeteg feszültség feszíti szét. Gál Tamás és Kiss Szilvia színészházaspárként vállalkozott arra, hogy elénk tárja a bergmani érzelmi-lélektani tablót.

A Komáromban látható előadás a Soproni Petőfi Színház, a Csavar Színház és további partnerek közreműködésével született meg Pataki András rendezésében; 2018 végén volt a premierje.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?