Kalandra fel!

A történet úgy kezdődik, hogy Antinak sürgősen ki kellett mennie Fókusz matek- és földrajztanár órájáról, s ezután rögtön meseszerűvé válik a (szöveg)közeg Ugron fapapucs megjelenésével, azaz lebegésével, röpködésével, mi több: beszéltetésével. Később kiderül, hogy Ugron papucstársával, Alttal kért menedéket Antiéknál. Csupa rejtély vár megfejtésre: ki lakik a tiltott házban? Mi köze Fókusznak a cicakertészhez? Ki dobta be az ablakon a vékony zsinegre kötött Üzenet feliratú papírdarabkát? Már az elején sok mindenre fény derül: például arra, hogy az öreg Bátor lányának unokája, Tilla a tündérek leszármazottja, s az ő unokatestvére Fókusz. Megkezdődnek a kalandos utazás előkészületei a Hess-hegy titkainak és a gonosz boszorka, Óna, valamint a varázserőtől fogva tartott Guvat madár felderítésére. De hogy ki kivel induljon, vagy ne induljon, a szerző az olvasói döntésre, választásra bízza. Nem szakad meg a folyamatosság, a történet ugyanúgy folytatódik azzal a szándékkal, hogy az olvasó veszi át az irányítást, a vezérfonalat. Szó mi szó, jól kifundálta ezt M. Csepécz Szilvia a fejezet végi utasításaival, a választási lehetőségekkel. Az egyik olvasói döntéshozatalomnak köszönhetően hamarabb véget ér a történet, egy másik útválasztás esetében a hősökkel a hajóházba tévedhetek be, a hordóhasadékban Antinak szurkolhatok, míg a többiek a Félbemaradt Szobában gyűjtik az erőt a hordóugráshoz.

Nemcsak a történet, az olvasás (az ide-oda lapozgatás) is kalandossá válik. Olyan ez, mint az a társasjáték, melynek egy bizonyos mezőjéről a megadott választási lehetőségek, utasítások alapján léphetek tovább.

Végül is a mese öntörvényeinek megfelelően a gonosz elnyeri méltó büntetését, bár különösebb baja nem esik, csak ócska fadarabbá válik, s minden jóra fordul az izgalmas kalandokat átélő féltündérek és gyermekhősök életében. Bármelyik úton kíséri végig az olvasó társaivá váló hőseit, a kalandos utazás így is, úgy is lelki megnyugvással ér véget.

De azért mégis: bujkál bennem a minden apró mozzanatra, epizódtöredékre kíváncsi, nyughatatlan olvasó kisördöge; hátha vannak olyan fejezetek, epizódok, melyek végleg felbontják az olvasási utasítás szerinti játékrend logikai menetét!

És még így is „csalódnom” kell: az utólag elolvasott fejezetek után sem bolydul fel a sokadik olvasat menetrendje. Nemcsak a szerző fantáziadús meseszövése, történetgombolyítása, hanem az olvasó orránál fogva vezetése is hatásos írói stratégia. Mintha észrevétlenül írói ármánynak dőltem volna be!

Újraolvasom! Vagyis a magam intenciója szerint: üsd fel a kötetet az ötödik oldalon! Aztán újra kezdődik a játék Antival, Technóval, Fókusszal, Tillával, Bátorral, Ónával, no meg a beszélő-lebegő, néha-néha talptapsoló fapapucsokkal. De ezúttal nem várom meg Ónát a kristályok termében, inkább Dermesztő után megyek a 152. oldalra... (M. Csepécz Szilvia: Hess-hegy titka és a fapapucsok, AB-ART, 2002)