<p>Augusztus 9-én kezdődik a Sziget fesztivál, amelyet 25. alkalommal rendeznek meg az óbudai Hajógyári-szigeten. Közép-Európa legnagyobb nyári fesztiválja háromszor annyi turistát vonz Budapestre, mint a Forma–1…</p>
Jubilál a Sziget fesztivál
A tavalyi rendezvény csúcsot döntött: egy hét alatt 496 ezer látogató fordult meg a fesztiválon, a szervezők várakozásait is felülmúlva. Három estén is ki kellett tenni a bejáratnál a „Megtelt” táblát a tumultuózus jeleneteket elkerülendő.
Látványos hízás
1993-ban a legolcsóbb és legjobb nyaralásának nevezték a Hajógyári-szigeten „Kell egy hét együttlét” jeligével megrendezett Diákszigetet. Az ötletgazdák – Gerendai Károly, Müller Péter Sziámi és Szekfű Balázs – olyan kulturális találkozót akartak szervezni, amely mérsékelt áron kínál lehetőséget szórakozásra és kapcsolatteremtésre. A 26 millió forintos költségvetésű rendezvény fővédnökségét Göncz Árpád, az akkori köztársasági elnök vállalta, és több mint 43 ezer látogatót vonzott.
Egy évre rá, a woodstocki fesztivál 25. évfordulóján Euro-Woodstockként hirdette magát a rendezvény, több külföldi fellépőt kínálva (Jethro Tull, The Byrds, Eric Burdon, Jefferson Airplane stb.), a költségek pedig 120 millió forintra rúgtak. Összehasonlításképp: a jubileumi Sziget idén 6,3 milliárd forintból áll össze.
A számok nyelvén
Az elmúlt 24 évben összesen 7 millió 928 ezer fizető látogató volt kíváncsi a rendezvényre. És idén érkezik a kezdetektől számított 8 milliomodik látogató. Kíváncsian várjuk, vajon magyar lesz-e az illető vagy külföldi. A fesztivál közönsége ugyanis alaposan megváltozott: a hetijegyek 85 százalékát külföldiek veszik meg.
Legtöbben Hollandiából, Angliából, Franciaországból és Olaszországból érkeztek tavaly, de még a távoli Ausztráliából is több mint ezren fesztiváloztak Budapesten.
Egy kis gazdaság
Miközben a rendezvény költségvetésének kevesebb, mint 1%-a származik közpénzből, a fesztivál által generált adóbevétel a támogatás majd százszorosával, közel 5 milliárd forinttal gazdagítja évente az állami költségvetést. Az elmúlt 24 év alatt a fesztivál csaknem 100 milliárd forinttal járult hozzá Magyarország GDP-jéhez.
A Sziget ma nemcsak a legismertebb magyar márka a világon, de Budapest trendi, fiatalos imázsához is jelentős mértékben hozzájárult. Egy hét alatt megtermeli Magyarország éves külföldi vendégéjszakáinak 5%-át. Az eddigi 24 év alatt mintegy 7 millió vendégéjszakát hozott a magyarországi turizmusnak.
Kulturális sokszínűség
A kezdeti bátor bevállalások után (Sonic Youth, Peter Hamill, John Cale, Rollins Band) a zenei kínálat is egyre inkább a külföldi látogatók ízlését igyekezett kielégíteni. Ami nem feltétlenül baj, hiszen egyrészt rádöbbenhettünk, mennyire nehezen mozdul előre a magyar közízlés, másrészt olyan fellépőket láthattunk, akiket gazdasági okokból lehetetlen lett volna egy „sima” koncertre meghívni ebbe a régióba, egyszerűen azért, mert kevesen ismerték őket.
Azt is a Sziget fesztiválnak köszönhetjük, hogy tájainkon egyre ismertebb lett a világzene. Az erre szakosodott színpad nemzetközi rangra tett szert, a műfaj valamennyi kiválósága fellépett rajta. Sajnos a main-streamesedő üzletpolitika áldozatokkal is jár: egy idő után eltűnt a dzsessz-színpad, a metálszínpad, a roma sátor, azaz szinte minden rétegműfaj, és lettek helyettük újabb elektronikus zenei programhelyszínek. Egy ideje már a nagyszínpadon is DJ-k nyomkodják a gombokat fő műsoridőben élő hangszeres produkciók helyett. Ugyancsak múlt időben dicsérhetjük az irodalmi programokat, színházi előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket, azaz a magyar nyelven zajló akciókat. Ezek helyét a nyelvfüggetlen táncszínházi és cirkuszi produkciók, performanszok vették át.
Az idei durranások
Meglepve konstatáltuk, hogy a jubileum ellenére idén a szervezők nem igazán készültek kimagasló kínálattal. A nagyszínpad húzónevei jobbára visszatérő vendégek (Major Lazer, Biffy Clyro, Alt-J, Tom Odell, DJ Shadow, Steve Aoki, Bad Religion) vagy leszálló ágban lévők (Pink, Kasabian, Rudimental, Billy Talent). Néhány gyöngyszem azonban idén is akad, például sikerült végre a Szigetre csábítani PJ Harvey-t, az indie-legendát, fellép Vince Staples, Jamie Cullum, az izraeli Lola Marsh és a kritikusok friss kedvencének számító brit Glass Animals zenekar. Friss hír, hogy a szigetes koncertjét váratlanul lemondó Rita Ora helyett szombaton egy izgalmas rapperlány, Izzy Azalea érkezik Ausztráliából, aki két év alatt sem fejezte még be második albumát, de arra azért ráért, hogy felvegyen egy közös dalt Rita Orával (Black Widow).
A világzenei programot idén az „ismétlés a tudás anyja” mondás jegyében rakták össze, első blikkre, kevés meglepetéssel, a „majdnem világsztárokat” prezentáló Európa Színpad kínálata viszont kifejezetten érdekesnek tűnik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.