„Játékos típus vagyok”

Forgács Péter párkányi matematika–fizika szakos tanár Családfa című novellája 2500 mű közül került be az első húszba egy magyarorszá-gi irodalmi pályázaton. A szö-vegek egész nyáron olvasha-tók a budapesti autóbusz- és villamosmegállókban, és az olvasók szavazhattak is ked-vencükre. A közönségdíjat Forgács Péter nyerte el.

Ritkán lehet találkozni a nevével hazai magyar irodalmi folyóiratokban, ehhez képest az utóbbi időszakban ez már a második pályázat, ahol figyelemre méltó eredményt ért el.

Nem tartom fontosnak, hogy az írásaim néhány száz példányszámban megjelenő lapokban szerepeljenek. Ott ugyanis a legtöbbször a név alapján döntenek a közlésről. Sokkal izgalmasabbak a jeligés pályázatok, ahol a szerző jól csengő neve nem befolyásolja az ítészeket. Ahol teljesen ismeretlenek is sikert érhetnek el.

Mikor kezdett komolyan foglalkozni az irodalommal?

Bár nagyjából egykorú vagyok az Iródia mozgalom tagjaival, mégis magányos farkasként kezdtem írogatni, semmilyen írószervezetnek nem voltam a tagja. Korábban zenéltem, és magas szinten sakkoztam is, levelezési sakkban egészen a válogatott szintig vittem, ami rengeteg időmet elvette. Emellett keresztrejtvényeket készítettem, egyebek mellett az Új Szó mellékletébe, a Rejtvényszigetbe, ami legalább tizenöt éven át lekötötte minden intellektuális energiámat. Az írás viszont nagyon hiányzott, illetve éreztem, hogy a rejtvények helyett ezzel szeretnék inkább komolyabban foglalkozni. A feleségem már nem bírta hallgatni a nyavalygásomat, és az ötvenedik születésnapomon meglepett azzal, hogy befizetett a Magyar Íróakadémia szépírói mesterkurzusára. Ott aztán kinyílt a világ, bekerültem egy inspiratív közegbe, megismertem egy csomó kortárs írót, a második szemeszterben például Háy János csoportjába jártam műhelymunkára, és az ő baráti hozzáállása sokat lendített rajtam. Egyenrangú partnerként kezelt minket, szövegeket elemzett velünk, olvasnivalót ajánlott, és az irodalomtörténetbe is bevezetett. Olyan jó csapat jött össze, hogy egyszer én is szerveztem nekik egy foglalkozást a saját otthonomban. Turczi Istvánnak is sokat köszönhetek, többször voltam a nyári táborában. Ő egy megmunkálatlan kőtömbnek tekintett, és szépen lefaragta rólam a durva részeket. Aztán sorra jártam a magyarországi írótáborokat, ahol a legjobb kortárs szerzők, Péterfy Gergely és Tóth Krisztina foglalkoztak a szövegeimmel.

Aztán megnyerte az Európa Kiadó Nabokov-novellaversenyét.

Arra a két évvel ezelőtti pályázatra olyan novellákat vártak, amelyek visszaadnak valamit a nabokovi világból, illetve stílusukban is megidézik az írót. Ez a kiírás nagyon passzolt hozzám, mert az Európa igazgatójához, M. Nagy Miklóshoz hasonlóan lelkes Nabokov-rajongó vagyok. Ő is sakkozott, mint én, minden lépését megtervezte, vagyis tudta, honnan hova akar eljutni a szövegben, és hány lépésben. A pályázatra összesen 77 munka érkezett, és az indoklás szerint azért lett az enyém a legjobb, mert nem szájbarágósan utánoztam valakit, hanem finoman és cizelláltan, hogy csak az ismerjen rá az író eszközeire, aki sok Nabokovot olvasott.

A mostani pályázat azért érdekes, mert sokakat megmozgatott, és a legjobb szövegekkel a JCDecaux médiavállalat honlapján kívül a megállókban is lehet találkozni.

Álljon meg egy novellára! volt a címe, és rekordmennyiségű szöveg érkezett a kiírásra. A zsűri elnöke, Grecsó Krisztián író nem is emlékszik ennél nagyobb részvételre irodalmi pályázaton. A legfontosabb kritérium az volt, hogy a novellák hossza nem haladhatja meg a 4000 karaktert, hogy pár perc alatt, a jármű érkezéséig el lehessen olvasni őket. Egy személyes történetet választottam, amelyben édesanyámnak állítottam emléket. Sokan mondták, hogy elsírták magukat rajta. És nagyon boldog vagyok, hogy ez lett a közönségdíjas, sőt az összes szavazat egyharmadát én kaptam. Számomra már az első húszba bekerülni is felért egy győzelemmel, hiszen 2500 indulóból matematikailag egy százaléknál is kevesebb esélyem volt erre. Egyébként folyamatosan figyelem a pályázatokat, és amelyik megtetszik, arra általában küldök is valamit. Még statisztikát is vezetek a próbálkozásaimról és a sikereimről.

Ön versenyző típus?

Játékos típus vagyok. Inkább maga a feladat hoz lázba, mint a verseny. A megadott témát és a kritériumokat úgy tekintem, mint valami megfejtésre váró feladványt. És a megfejtés ez esetben maga az írásmű. Turczi István például mindig megadott nekünk egy-egy hívószót a szövegalkotási feladatoknál, ami engem rendkívüli módon inspirált. Mert volt miből kiindulnom, illetve volt mitől elrugaszkodnom.

A Családfa című novella itt olvasható: jcdecauxnovella.blog.hu