Jackson Pollock festményeit könnyebben utánozzák a gyerekek

A modern művészet egyik legelcsépeltebb kritikus állítása – a rendszerint kevésbé szakavatott szkeptikusok szájából elhangzó –, „ezt egy gyerek is meg tudja csinálni”. Kutatók azonban arra mutattak rá, hogy az absztrakt expresszionizmus ikonikus alakja, Jackson Pollock festményeinek leutánzása valóban jobban megy a gyerkőcöknek, mint a felnőtteknek. 

Nem csak a festmény a lényeg, hanem hogy hogyan jön létre a mű

Jackson Pollock az úgynevezett drip painting, vagyis egyfajta csepegtető, fröcskölő festéstechnika mestere volt. Módszere radikálisan eltért a hagyományos ecsetkezeléstől, és az absztrakt expresszionizmus egyik védjegyévé vált.

Az amerikai festő nem használt festőállványt – óriási méretű vásznait a padlóra helyezte, felettük járva, olykor rájuk lépve csepegtette, rázta, fröcskölte a festéket, melyet gyakran higított, hogy hosszú, vékony szálakat képezzen a vásznon, melyek a festményei fő struktúráját alkotják. 

Mozdulatai egyszerre voltak kontrolláltak és intuitívek – az alkotó egy ösztönös ritmust keresett. Pollock maga azt vallotta, hogy festményei testének mozdulatait követik. A festészet nála fizikai performansznak is számít, ezért nevezik stílusát action paintingnek, azaz gesztusfestészetnek, mely mindmáig fontos vonulatot képez a kortárs képzőművészetben azzal, hogy az alkotó belső érzékenységéből, érzelmeiből kiinduló mozdulatokat helyezi előtérbe. 

Meglepő eredményt hozott a kutatás

A kutatók, akik a Frontiers of Physics című szaklapban publikálták eredményeiket, arra voltak kíváncsiak, vajon felismerhető-e, hogy egy Pollock-ihlette művet gyerek vagy felnőtt készített-e.

A vizsgálatban 18 négy és hat év közötti gyermek, valamint 34 fiatal felnőtt vett részt. Mindannyian hígított festéket fröcsköltek papírlapokra, Pollock módszerét imitálva. A műveket ezt követően matematikai elemzésnek vetették alá: a szakértők a képek ismétlődő mintázatait, valamint a színes és az üres területek változatosságát vizsgálták.

A kutatás meglepő eredményt hozott. A felnőttek munkái sűrűbb mintázatokat, szélesebb festékíveket és sok irányba kilőtt vonalakat mutattak. 

A gyerekek képei ezzel szemben finomabb, kisebb léptékű mintázatokat tartalmaztak, több üres térrel és egyszerűbb vonalakkal. 

A kutatók szerint ez a mozgásuk természetességéből és egyszerűbb biomechanikájából adódik.

És a még inkább meglepő végeredmény: a gyerekek művei jobban hasonlítanak Pollock eredeti képeire. A szakértők szerint ennek oka Pollock sajátos mozgásmintázata lehet, a festő ugyanis egy születési komplikáció következtében (nyaka köré tekeredett a köldökzsinór, aminek eredményeként majdnem megfulladt) korlátozott biomechanikai egyensúllyal rendelkezett. Mozdulatai ezért lehettek hasonlatosabbak a gyerekekéhez.

Melyik a harmonikusabb?

A kutatás másik érdekes konklúziója, hogy a közönség a gyerekekre jellemző mintázatokat – vagyis az egyszerűbb, több hézagot tartalmazó képeket – kellemesebbnek találta. A kutatók szerint ennek az állhat a hátterében, 

hogy az ember ősidők óta ösztönösen pozitívan reagál a természetben látható fraktálmintára,

tehát az olyan struktúrákra, amelyek különböző nagyságban, arányosan ismétlődnek.

Pollock festményeinek mintái, csöpögtetett vonalrendszerei szintén fraktálszerűen ismétlődnek, különböző méretekben. Képei így nem hatnak kaotikusnak, hanem éppen ellenkezőleg, ritmikusnak és harmonikusnak, mivel struktúrái a természet mintázataira emlékeztetnek, melyeket a szemünk kellemesnek talál.