Ingyenes Follow the Flow-koncert Somorján

dd

Az X-Bionic Sphere Sportközpontban zajló Olimpiai Fesztivál a sportprogramok mellett koncerteket is kínál. Szombat este például nem érdemes kihagyni a magyarországi Follow the Flow zenekar fellépését. 

Nem sok magyar együttesnek van három egyenrangú frontembere – a Follow the Flow a kevesek egyike. Öt éve robbantak be az élvonalba így hármasban, de BLR, Fura Csé és a később csatlakozó Szakács Gergő azelőtt is ismert neveknek számítottak hiphopberkekben.

A legváltozatosabb karriert Gergő futotta be, aki 2010-ben tűnt fel az X-Faktorban, majd szerepelt a Rising Star és A Dal című műsorokban is. Ez utóbbi két próbálkozást – amint ezt egy interjúban elmondta – mára már megbánta. A tévés szerepléseknél is nagyobb népszerűségre tett szert az interneten, már 2013-ban volt önálló YouTube-csatornája. A Follow the Flow zenekarban nemcsak előadóként, hanem dalszerzőként is kiteljesedhetett.
A trió a Nem tudja senki című dallal lett ismert, azóta több emlékezetes slágert sikerült megjelentetnie, talán nem is kell fanatikus rajongónak lenni ahhoz, hogy az ember ismerje ezeket (Fedezékbe, B-oldal, Maradok távol, Gavallér, Világom, A holnap küszöbén, Régi mese, Anyám mondta, Tavasz, Porszem).  2018 nyarán elnyerték a Petőfi Zenei Díj Az év felfedezettje díját, illetve jelölték őket a 2018-as MTV Europe Music Awards-ra mint Legjobb magyar előadó, amit szintúgy megnyertek, így ők képviselték Magyarországot a bilbaói díjátadón.
A fogós ritmusok és fülbemászó dallamok mellett a dalok szövegei is figyelemre méltók náluk, ami ritka dolog manapság a magyar élvonalban. Hadd idézzünk néhány sort a Régi mese című szerzeményből:

„Veled együtt íródik a történetem / Hegyen-völgyön át, a délibábos ösvényeken / Több mint ezeréves történelem vezet oda / Ahol nincsen tenger, ámde van tengernyi csoda / Mindent látó falak, amin nem fogtak a golyók / Égig érő tölgyek, mindent átkaroló folyók / Ameddig a sok forrás vizet, addig a nap fényt ad / Termést a föld, harmóniát a négy évszak / Én csak azt ígérem, mindegy merre visz az élet / Bármerre is járok, mint egy fecske visszatérek / Minden hibád ellenére, mindig haza hozzád / Mert én így szeretlek, varázslatos Magyarország”. 
Ma már nem okoz gondot nekik telt házat csinálni a magyar főváros ikonikus bulihelyszínén, a Budapest Parkban – ami körülbelül tízezer nézőt jelent –, de a határon túli területeken is rengetegen ismerik és szeretik őket. Most itt a ragyogó alkalom, hogy a somorjai és a környékbeli rajongók is együtt énekeljék velük a nagy slágereket, vagyis azoknak is érdemes odaérniük szombaton 20.15-re az Olimpiai Fesztiválra, akik nem érdeklődnek a sport iránt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?