Kedden kezdődik a filmfesztivál
Indul a legfontosabb hazai animációs fesztivál

Kedden kezdődik és vasárnapig, június 29-ig tart a Fest Anča Nemzetközi Animációs Filmfesztivál 18. kiadása Zsolnán. Az ország egyetlen felnőtteknek szóló animációs fesztiválja a műfaj nemzetközi újdonságait kínálja, és régóta várt filmek hazai premierjének is örülhetünk.
A Fest Ančát 2008-ban alapították a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola hallgatói, mivel hiányzott nekik egy olyan rendezvény, melyen saját munkáikat mutathatják be és ahol külföldi alkotókkal, új irányzatokkal és megközelítésekkel találkozhatnak. Az elmúlt években a Fest Anča jelentős eseménnyé nőtte ki magát: jelenleg ez az egyetlen szlovákiai multimédiás fesztivál, amely az animációs filmekre összpontosít, melyek elsősorban a felnőtt közönséget szólítják meg. Idén hat napon át kínál változatos rövidfilmeket és egész estés produkciókat – az idei mottója a „Naše telá“ (testünk).
Nemcsak azt fogjuk vizsgálni, hogy hogyan néz ki a testünk, hanem azt is, hogy hogyan érzékeljük azt, milyen a testünkben élni
– mondta a fesztivál témájáról Ivana Sujová, a fesztivál igazgatója.
A fesztivál fő vendége Sawako Kabuki japán animációs filmrendező, aki a nemzetközi díjakat nyert filmjeit mutatja be. Szintén Zsolnára látogat Sara Koppel dán animációs rendező, aki az intimitás és a szabadság kérdéseit járja körül munkáiban.
Klasszikusok és újdonságok is láthatóak a fesztiválon, köztük két Oscar-jelölt alkotás is. A legendás Mary és Max alkotója, Adam Elliot Oscar-díjas ausztrál rendező másfél évtized kihagyás után jelentkezett az Egy csiga emlékiratai című gyurmafilmmel – a film hazai premierjét kedden este tartják. Szintén vetítik az Oscar-jelölést díjra váltó Áradás című filmet (szlovákul Mačacia odysea). Gints Zilbalodis litván rendező alkotása azzal vívott ki magának elismerést, hogy teljes egészében az ingyenes és nyílt forráskódú Blender szoftverrel készült, illetve, hogy nem tartalmaz párbeszédet.
Az idei fesztiválra rekordszámú, 1800 rövid animációs filmet küldtek be 83 országból, ezek közül 218 került be a hivatalos válogatásba. A győztes filmeket a nemzetközi zsűri június 28-án, szombaton hirdeti ki a Zsolnai Városi Színházban. A zsolnai Új Zsinagógában diákfórumot is rendeznek a fesztivál keretén belül, melyen 12 európai egyetem 60 diákja és tanára vesz részt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.