Így szól ma a nyolcvanas évek metálja - Pozsonyban lépett fel az Iron Maiden (Fotógaléria)

A hang- és fénypult számára elkerített rész akkora volt, mint egy kétszobás lakótelepi lakás. Alaposan ki is aknázták a legkorszerűbb technika által kínált lehetőségeket – ha úgy tetszik, a nyolcvanas években felvett dalok „remasterolt“ verzióit hallhattuk élőben. Az egész úgy hatott, mintha nagy szakértelemmmel restaurált festményeket nézegetnénk, vagy egy felújított filmklasszikust néznénk. És talán mondanom sem kell, mekkora élvezet az ilyesmi a zenészeknek (is), akik sok új dolgot kipróbálhatnak, ráadásul olyan modern vizuált használva, amely új kontextusba helyezi a dalokat. 

Mivel Bruce Dickinsonék jól tudják, hogy 1980–1992 között voltak a csúcson, ezen a jubileumi turnén kizárólag az első hét (na jó: kilenc) lemez dalaiból válogattak. 

Az elmúlt húsz-huszönöt évben ritkán játszott gyöngyszemeikből is bőven került az ikonikus brit banda programjába. A szaksajtót pedig annyira izgatta a setlist, hogy tényleg minden szem Budapestre szegeződött május 27-én, a turnéindító koncerten. Másnap pedig természetesen felkerült az internetre a dallista, amely első blikkre is merésznek tűnt. 

Váratlan gyöngyszemek a setlisten

Például szerepel rajta mindhárom korai hosszú, több tételes, nem igazán koncert-kompatiblis „nagyepikai“, rapszódikus művük, a Hallowed Be Thy Name (egy halálra ítélt utolsó gondolatai a kivégzése előtt), a Rime of the Ancient Mariner (egy tengeri katasztrófa története S.T. Coleridge 1798-as balladája alapján) és a Seventh Son of a Seventh Son (egy természetfeletti képességekkel született hetedik fiú legendája, prófétikus víziókkal). A kötelező slágerek természetesen nem hiányozhattak (Killers, Phantom of the Opera, The Number of the Beast, 2 Minutes to Midnight, Fear of the Dark), de Dickinsonék ennél sokkal többet szerettek volna közölni. A vizuál egészen elképesztő: néhány számhoz szinte új videoklipek készültek, máskor csak lassan változik a háttérkép, mintha egy lassan módosuló kifeszített ponyvát néznénk. Ez egyszerre volt modern és nosztalgikus.

Fontos zenei újítások

A 66 éves frontember hangja még mindig fenomenális. Adrian Smith sokak örömére visszatért a régi Lado gitárjához, remélhetőleg az autentikus fíling miatt, nem pedig azért, mert tavaly leégett a háza és az újabb hangszerei megsemmisültek. A másik gitáros, Dave Murray hozta a kívánt szintet, Phantom-szólója egészen elképesztő volt. A turnédobos, Simon Dawson szépen beilleszkedett a csapatba, géppuskasorozatai nagyon meggyőzőek, nekem inkább a Clive Burr-érát idézi, mint Nicko McBraint, aki egészségi állapota miatt kimarad a turnéból – de az Iron Maiden hangsúlyozta, hogy Nicko még mindig tagja a zenekarnak, a stúdióban továbbra is számítanak rá. Ez a legoptimistább forgatókönyv alapján arra enged következtetni, hogy a zenekar tervez még új anyagot - persze, csak a Run for Your Lives 2025 turné után, vagyis jó sokára. A jubileumi turné ugyanis csak most startolt el, és Pozsony volt a harmadik helyszín (Budapesten két koncertet adtak). 

Aki akarja, megnézheti a YouTube-on

A zenekar menedzserének telefonmentes zeneélvezetre vonatkozó javaslatát egyébként Pozsonyban nem sokan szívlelték meg, de úgy tűnik, Budapesten sem: 

az ottani koncertet például valaki egy az egyben rögzítette, és feltette a kétórás felvételt a YouTube-ra, ahol négy nap alatt 27 ezren látták. 

Az ilyesmit ma már lehetetlen megakadályozni, úgyhogy nézzük a dolog jó oldalát: azok a boldog jegytulajdonosok, akik nem szeretik a meglepetéseket, felkészülhetnek a koncertre, azok pedig, akik lemaradtak, kapnak egy kis vigaszt. A pozsonyi Téli Stadionba (Tipos Aréna) egyébként nagyon gyorsan elkelt minden jegy, és ahogy nézem, mára az összes európai városban ez a helyzet. Margóra kívánkozik még egy észrevétel: szép gesztus, ha a szervezők az utolsó hetekben megnyitnak még két szektort, de nem biztos, hogy az ott ülők is élvezték a koncertet, mert gyakorlatilag a kivetítők mögé szorultak. Bruce Dickinson sem hitt a szemének, amikor észrevette őket, és külön elnézést kért tőlük. 

Totális teltház, négy generáció 

Szóval egy tűt se lehetett volna leejteni június 1-én a pozsonyi arénában, a közönség életkora 12-től kb.70-ig terjedt – az alsó korhatárt pontosan tudom, a felsőt csak saccra, mert nem mertem megkérdezni az idős rockerektől, hány évesek. A mobilisabbak és tehetősebbek ugyan láthatták az Iron Maident korábban Budapesten, Bécsben vagy Prágában, de sokak számára ötvenéves álom vált valóra ezen a vasárnapon. 

Akik a legfogékonyabb korban, tizenévesen fedezték fel a zenekart valamikor a nyolcvanas években, azok egy életre elköteleződtek. 

Az Iron Maiden nálunk is erős, szilárd közösséget tudott teremteni. A szekrény aljáról előhúzott kopott pólók mellé most újat lehetett venni a helyszínen 50 euróért, de 180-ért menő dzsekit is árultak a merch-pultoknál. A kígyózó sort elnézve konstatáltam, hogy nincs nagy baj a hazai életszínvonallal... 

További fontos megfigyelésem, hogy a Maiden-rajongók másokat is igyekeznek megfertőzni. A küzdőtéren egy fiatalember lelkesen végigugrálta/énekelte a bulit, miközben friss turnépólóba öltöztetett partnernője mozdulatlanul, illetve visszafogottan bólogatva álldogált mellette, és láthatóan nagyon igyekezett megfejteni a zenekar titkát. Nyilván nem olvassa ezt, de most picit segíteni próbálok neki. 

Mi lehet az Iron Maiden titka?

Mindig is többet akartak, mint pusztán súlyos riffeket és dübörgő dobokat. A dalok gyakran történeteket mesélnek el – irodalmi (pl. a Rime of the Ancient Mariner), történelmi (pl. az Alexander the Great), filozófiai (Hallowed Be Thy Name), vagy háborús, mint a The Trooper, amelyben ezen a turnén Bruce Dickinson és Eddie is korabeli katonaruhában jelenik meg a színpadon – utóbbira annyira nincs is szükség, nélküle is működik a szám. 

Vagyis a komolyabb témák egyfajta intellektuális réteget adnak a zenének, ami a nyolcvanas években kevés metálbandára volt jellemző. Ma már persze más a helyzet, de tagadhatatlanul ők voltak az úttörők ebben. 

Lényeges továbbá, hogy az Iron Maiden az egyik legdallamosabb metálzenekar, és azok számára is emészthető, akik nem kedvelik a mai „hörgős“ alstílusokat. Az egyetlen alapító tag, Steve Harris galoppozó basszusfutamai (a basszusgitár a metálban ugyebár legtöbbször csak zajfokozó), Adrian Smith és Dave Murray ikergitár-hangszőnyege és Bruce Dickinson „operai“ énekstílusa egyedi arculatot teremtettek. 

Ráadásul kevés metálbanda épített ki olyan szisztematikus vizuális világot, mint az Iron Maiden. Eddie, a szörny igazi kabalafigura lett, az albumborítók főszereplője, aki ezen a jubileumi turén számítógépes grafikaként sok szerepben látható a háttérvideókban: sámánként (a korai évekre célozva), cyber figuraként (a Somewhere in Time-korszak, szamuráj Eddie-ként (ez a legutóbbi, 2021-es Senjutsu album vizuálja), vagy ténylegesen, egy „élő robotként“, aki fejszével sétálgat a színpadon vészjóslóan. Ez utóbbi jelenést én feleslegesnek tartom, de nyilván leszavaznának. 

Lényeg a lényeg: a rajongók nemcsak zenét hallgatnak egy Maiden-koncerten, hanem egy sajátos univerzumba is belépnek. 

Külön érdem, hogy 50 év alatt nem hajszolták a trendeket. Nem csináltak popos lemezt, nem „újultak meg” divatból. Az Iron Maiden önazonos maradt, miközben lassan, organikusan fejlődött. A 2021-es Senjutsu ugyanúgy róluk szól, mint az 1984-es Powerslave – csak kissé talán sötétebb tónusban. Ez a következetesség tiszteletet vált ki zenészek és rajongók körében egyaránt. 

Néhány szó az előzenekarról

Az amerikai Halestorm szerintem akár Pozsonyban is megtöltene egy komolyabb helyszínt, például a Nemzeti Teniszcsarnokot. Ez a szimpatikus családi metálbanda tíz európai koncerten lép fel az Iron Maiden előtt a jubileumi turné során. A szervező Vivien ügynökségtől megtudtuk, hogy a pozsonyi meet and greet lehetőséget négyen használták ki, két amerikai, egy olasz és egy szlovák rajongó, akik eufórikus állapotban hagyták el a helyszínt: úgy érezték, ők az esemény igazi sztárjai, nem a zenészek. 

A Halestorm jelenléte az Iron Maiden turnéján nemcsak zenei szempontból jelentős, hanem generációs hidat is képeznek a klasszikus és a modern heavy metal között, új színt hozva a koncertek hangulatába. 

Az elképesztő hangú énekesnő, Lizzy Hale, aki gitárosként sem elhanyolható tényező, külön felhívta a nagyérdemű figyelmét arra a tényre, hogy a metál nem csak a férfiak zenéje. 

(Ezen felesleges lenne vitatkozni). Eddigi pályafutásuk során öt albumot adtak ki, augusztusban jön a hatodik, melynek címadó számát (Everest) el is játszották vasárnap Pozsonyban. 

Nem csupán egy műfaj reneszánszát láthatta az itteni közönség ezen a vasárnapon, hanem annak bizonyítékát is, hogy vannak örök értékek. Az Iron Maiden új lelket lehelt a régi himnuszokba, méghozzá úgy, hogy én a magam részéről egy pillanatig sem éreztem magam nosztalgiakoncerten.