Hetvenévesen elment Visconti világszép Tadziója

Visconti a Thomas Mann regénye nyomán forgatott Halál Velencében cannes-i vetítése után a világ legszebb fiújának nevezte az akkor tizenhat éves stockholmi kamaszt. És valóban az volt. Megejtően szép, igézően szép, felkavaróan szép. Mint egy ifjú északi isten.

A The Most Beautiful Boy in the World című portréfilmben Andrésen azt nyilatkozta: „Az a rohadék (mármint Visconti) szexualizált engem.” És hogy ezzel sok mindent tönkretett az élete és a karrierje szempontjából. Határozottan állította azt is: Visconti egyáltalán nem törődött az érzéseivel, valós egyéniségével, mert mint egy mindenre elszánt fenevad, fel akarta falni őt a tekintetével.

Kemény szavak, súlyos gondolatok. Több mint ötven éven át cipelt sértettség, fájdalom, harag. Mindezzel együtt még csak egy halk sóhaj sem hagyta el az ajkát, hogy Tadzióként a filmben ő testesítette meg mindazt, ami egy idős férfiember érzelmi világát viharral sújtja, kimozdítva ezzel lelki egyensúlyából. Hogy Visconti alkotásával egyetlen nap alatt a mozi emblematikus arca lett. Hogy ezzel a szerepével alapozta meg későbbi színészi pályáját. Hogy a film világraszóló sikere után Svédország a lába előtt hevert, Japánban pedig rajongott popsztár és modell lett.

Björn Andrésen e filmmel kapcsolatos öröme sosem volt felhőtlen, és úgy istenigazából nem is volt büszke hallatlan sikerére.

Thomas Mann novellájában író a boldog békeidők második felének Velencéjében új ihletet kereső idős férfi. Viscontinál zeneszerző. Ennél azonban sokkal lényegesebb, hogy magányos, megfáradt ember, aki a szívbetegség első jeleit tapasztalja magán. Hirtelen feltörő vonzalmát egy tizenéves, szőke, lányos arcú lengyel fiú hívja elő, aki családja nőtagjai kíséretében érkezett ugyanabba a szállodába, amelyben a mindenben és mindenkiben a szépséget kereső művész lakik. Tadzio első látásra felkelti az érdeklődését, érzelmeinek titkos tárgyává válik, hiszen a tökéletes szépség megtestesítőjét látja benne. Kevés a történés, kevés a szöveg a filmben. Itt az arcok, a gesztusok, az elrejtett vágyak beszélnek. Az érzékiség vívja gyötrelmes csatáit.

Gustav Aschenbach, az elegáns művész nem képes leplezni az igéző tekintetű fiú iránt érzett csodálatát. Tadzio a tekintetével, a járásával biztatja: csodálj csak, kövess, ha kedved tartja, élvezd, amit a látványom nyújt! Incselkedik vele. Csábítóan néz vissza rá. Ifjonti szexualitásával magába bolondítja.

Thomas Mann 1911-ben szintén Velencében élte meg ugyanezt. Látott egy tizenegy éves fiút, és beleborzongott a szépségébe. Egy évvel később megírta egyik legjelentősebb művét, a Halál Velencébent. Hogy elterelje magáról a gyanút, azt is leírta: Aschenbach modellje Gustav Mahler, a híres zeneszerző. Ezért döntött úgy Visconti, hogy író helyett zenész lesz a filmbeli férfi, és ezzel indokolta azt is, hogy a filmzenéhez Mahler III. és V. szimfóniájának egyes részleteit is felhasználja.

Dirk Bogarde angol színész, a kissé neurotikus művész zseniális megformálója Visconti korábbi alkotásában, az Elátkozottakban is játszott már. Nem is keresett más színészt a direttore Aschenbach szerepére. Fejtörést egyedül a Tadziót életre keltő fiú felkutatása jelentett számára. Nézelődött a cseheknél, a lengyeleknél, és ki tudja, még hol, de mindhiába. Svédországban aztán megtalálta, akit keresett. Az eszményi szépségű Tadzio, Björn Adrésen nagymamája kíséretében érkezett a meghirdetett színészválogatóra. A szülei ugyanis már nem éltek a fiúnak. Édesapja közúti balesetben vesztette életét, édesanyja öngyilkos lett. Björn tízévesen maradt magára, és akkor vette magához a mindig is hírnévre vágyó nagymamája. Ő volt az, aki elsőként figyelt fel unokája páratlan szépségére, és hol modellkedésre biztatta, hol a színészi pálya felé terelgette.

Visconti filmje előtt Björn Andrésent egyetlen rendező sem állította kamera elé. Az olasz mozi óriása első látásra beleszeretett. Szó szerint. Finom megjelenésével a fiú valósággal elkápráztatta. Ingét, miközben fényképezte, le is könyörögte róla, s azt kérte tőle, egyik lábát felhúzva, háttal támaszkodjon a falhoz.

„Az a rohadék szexualizált engem” – mondta Andrésen a róla készült dokumentumfilmben. Ez a kijelentése nemcsak azt jelzi, hogy kényelmetlenül érezte magát ebben a helyzetben, egyértelmű magyarázat arra is, hogy a rendező már akkor, a legelső találkozásukkor is úgy viszonyult hozzá, hogy az akkor, tizenöt éves korában zavarba ejtő volt számára. A forgatás idején Visconti egy melegbárba is elvitte anélkül, hogy elárulta volna neki, hová mennek. A nagymama szárnyai alól éppen hogy csak kirepült, ártatlan, a felnőttkor küszöbén ácsorgó kamasz döbbenten bámulta, mi zajlik körülötte, de feldolgozni a látottakat csak jóval később volt képes. Megbocsátani pedig soha nem tudott híres rendezőjének.

Filmbeli partnere, Dirk Bogarde szerint Björn ízig-vérig modern kamasz volt. A Beatles zenéjéért rajongott, és motorkerékpárra vágyott. A zene később be is szippantotta: elismert zongorista lett, a filmezést viszont nem hagyta abba. Több mint harminc produkcióban játszott, de már egyetlen szerepével sem jutott fel arra a csúcsra, amelyre Visconti révén oly könnyedén feljutott.

„Úgy éreztem magam, mint egy ketrecbe zárt egzotikus állat” – nyilatkozta pár évvel ezelőtt, amikor a Halál Velencében világsikerének a megéléséről faggatták. Filmes pályafutását hatalmas káosznak nevezte, de csak azért, mert Visconti filmje után bármit forgatott is, csillaga egyre mélyebben szállt.

Utolsó szerepét 2019-ben, egy horrorfilmben kapta, amelyben már egy picit sem hasonlított egykori önmagára. A világ legszebb fiújából ősz hajú, ősz szakállú, lesoványodott öregember lett, aki ha leült volna egy stockholmi bevásárlóközpont bejárata előtt, alighanem mindenki hajléktalannak nézi. Pedig egykor szerették a nők. Megnősült, gyerekei születtek, aztán elvált, megtört, és a végén magára maradt.

Nem is hagyott maga után semmit, csak Tadziót. Őt viszont örökre ránk bízta.