Szombaton 7-kor kezdődik publicisztikai magazinunk, a Hétről hétre, melyben foglalkozunk a kormánykoalíció helyzetével, elmondjuk, hol tart a novemberi brüsszeli országjelentésben kifogásolt pontok megoldása, és hogy milyen törvényi változások történtek az új évben a munkanélküliekre vonatkozóan.
Hétvégi programok
Vasárnaptól változik a Pátria Rádió műsorszerkezete, adásunk a következőképpen alakul. A szokott időben, 7 órakor indul adásunk hírekkel, sporteredményekkel. A 8 órai hírek után jelentkezik a Világosság református félórája. 9.05-től Egy hét Londonban címmel a BBC világszolgálatának műsorát közvetítjük. 10 órakor hírek, 10.10-kor Gyerezsúr, melyben folytatódik Pinokkió története, majd témánk a félévi bizonyítvány. 11.00-kor ifjúsági műsorunkban beszélgetés hangzik el Jelínek Ágnessel, az Állatok Szabadsága regionális központjának komáromi képviselőjével A dunaszerdahelyi gimnázium négy végzős diákját faggatta Iski Ibolya. Délben hírek, majd Napjaink címmel Miklósi Péter olvassa fel jegyzetét. 12.15-től Nótacsokor. 13 órakor – s ezentúl mindig ebben az időben – jelentkezik a Térerő. 14 órakor hírek, majd új időpontban, 14.05-kor kezdődik a Kaleidoszkóp. Fehér Csaba történész egy érdekes kezdeményezésről beszél, amelynek célja, hogy felkeltsék a fiatalok érdeklődését a magyar történelem iránt. Kovács Attila iszlámtörténésztől megtudhatják, mit mond a Korán a muzulmán nők kendőviseletéről, majd Reiter István hegedűművésszel felidézzük azokat az időket, amikor Kassán még éltek azok a polgárok, akiknek talán legismertebb képviselője Márai Sándor volt. Megszólal Ferenczi Norbert könyvterjesztő, akinek a főzés a hobbija. 15 órakor megismételjük az Egy morzsányi szerelem c. műsorunkat, melyben Dzsubák József, a szepsi városi TV operatőre vall életéről. A Hazai tájakon a szokott időben, 15.30-kor kezdődik. A gútai Borka Ferenccel a fiatalok régi társadalmi életére és szokásaira emlékezünk. 16 órakor hírek, majd Köszöntő. A Napzárta 17.30-kor kezdődik, de előtte meghallgathatják nyelvművelő egypercesünket. (ML)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.