Szombaton a Hétről hétre reggel 7 órakor kezdődik. Másfél évvel ezelőtt indult az a kezdeményezés, amely célul tűzte ki a magyar középiskolákban folyó történelemoktatás korszerűsítését – nyilatkozta a múlt héten Szigeti László oktatási államtitkár.
Hétvége az éterben
Vasárnap 9.05-től Szent István-napi ünnepi szentmisét közvetítünk. 10.10-től a gyerekek és a fiatalok műsorában szó lesz a Magyar Ifjúsági Közösség szabadegyeteméről, ifjabb Polák Lászlót pedig a nagyváradi szabadegyetemen szerzett élményeiről kérdezzük, és vendégünk lesz az ELŐTAG zenekar. 14.05-től Kaleidoszkóp: bemutatjuk a dióspatonyi Patonyföld című havilapot, amelyet ma már nemcsak a helybeliek olvasnak; Dr. Oláh Katalin, a MTA Csillagászati Kutatóintézetének munkatársa a csillagos ég ismeretének fontosságáról beszél, dr. B. Kovács István pedig elmondja, mi is az a Gömörológia. (-tek)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.