Hét tonna depressziótól kell megválnia

film

Hosszú szünet után a nyáron és az ősz elején játszott újra színházban, előbb Prágában, aztán Pozsonyban. Árnyékország című filmjének csehországi bemutatójára óvatos-ságból nem utazott el. Kassai Csongorra a következő hónapokban szerepátvétel vár a Szlovák Nemzeti Színházban.

Semmi nem változott nála a koronavírus első hulláma óta. Készenléti állapotban várja, hogyan tovább? Arra a kérdésre, mennyit játszott az elmúlt egy hónap alatt, a Kiskövesdről érkezett színész töprengés nélkül válaszol. „Semennyit!” Két színházi előadás foglalkoztatja gondolatban, most viszont még azt sem tudja pontosan, melyik darabbal mikor kezd.

„A pozsonyi Nemzetiben már főiskolásként is játszottam. Három osztálytársammal együtt Titánia erdei szellemei voltunk a Szentivánéji álomban. Utána egy mesedarabban, majd a Demokratákban kaptam szerepet, 1996-ban pedig az Ahogy tetszikben, Eszenyi Enikő nagy sikerű, itteni rendezésében. És volt egy beugrásom a Bolha a fülbe című Feydeau-vígjátékban. Most egy szerepátvétel vár rám Bulgakov Színházi regényében. Megkaptam az előadás videófelvételét, elkezdtem tanulni a szöveget, de a szigorítások miatt nem tudtuk elkezdeni a próbákat. Majd akkor lépek be az előadásba, ha a színházakban is visszaáll a régi rend.”

A Bohdan Slámával forgatott Árnyékország prágai díszbemutatóján, a Vencel téri Lucerna moziban azért sem lehetett jelen, mert azon az estén Goerge Tabori Mein Kapmf című darabjában játszott Pozsonyban, a Peter Mankovecky (korábban Városi) Színházban. Hét tonna depresszió a film, mondja, de örömmel vett részt benne. Egyrészt a rendező, másrészt a történet miatt.

„Uherské Hradištén vetítették először a filmet, a nyári filmiskola keretében, augusztus végén. Mivel ott, abban a körzetben volt akkor a legtöbb fertőzött Csehországban, nem kockáztathattam. A prágai bemutatóra pedig azért sem utaztam volna el, mert utána karantén várt volna rám. A Szűz jegyében születtem, nekem szilárd talajon kell állnom. Nem szeretem a bizonytalanságot. Nyáron, amikor a színházi előadásaim miatt három napot Prágában töltöttem, többet kellett emberek között lennem, mint amennyit szerettem volna. Pozitív lett az egyik színésznő tesztje, így a vasárnapi dupla előadást megelőzte egy pénteki beugrópróba. Én étterembe sem jártam, nehogy elkapjam a vírust. Figyelek magamra. Ha egyedül él az ember, és nincs mellette senki, aki törődne vele, és nem várja el senkitől, hogy az ételt az ajtaja elé tegye, sőt segítséget sem akar kérni senkitől, hiszen mindenkinek van gondja éppen elég, akkor minden lépését százszor átgondolja. Mivel allergiás vagyok, vannak időszakok az évben, amikor nehezebben lélegzem. Nem panaszkodom, csak érzem, hogy rárakodik valami a légzőszerveimre, ezért vigyázok, ne tegyem ki magam semmiféle veszélynek. Ha Prágában megbetegedtem volna, miattam maradtak volna el a szeptemberi pozsonyi előadások. De mások egészségét nem kockáztathatom. Megfontolt vagyok. Ha elkapnám a vírust, veszélybe sodornám a produkciót, és a kollégáim is elesnének a bevételtől. Felelősséget érzek irántuk. A Mein Kampfban sem két és fél mondatom van, hanem főszerepem. Meghajoltam az előadás után, és megszólalt bennem egy belső hang, hogy rendben, ez is megvolt, irány haza, a lehető leggyorsabban!”

Hangulata miatt sáros filmnek nevezi Sláma Árnyékországát. Az 1945 májusában, egy dél-csehországi faluban játszódó film a helyi német lakosság ellen elkövetett véres bűntényről szól, felölelve a nácizmus és a kommunizmus időszakát 1930-tól 1950-ig. Tušť, a filmbeli történet helyszíne 1920-ig Ausztriához tartozott. A következő csaknem két évtized azonban már a cseh országrészhez kötötte a falu lakosait. Amikor 1938-ban visszatérhettek oda, ahonnan elszakították őket, sokan éltek a lehetőséggel és visszatelepültek. Az Anschluss eredményeként azonban már a náci Németországot választották, és ezt a döntésüket szenvedték meg 1945 után, amikor újra fordult egy nagyot a történelem kereke.

„Eredetileg kisebb szerepet játszottam volna a filmben. Egy családtalan, senkiházi figurát, aki a polgármester padlásán, a szalmában húzza meg magát, és mindig annak a talpát nyalja, akinek a kezében a hatalom. A rendező később úgy látta, hogy az a kollégám, akire eredetileg a zsidó családba benősülő komcsi szerepét bízta, túl fiatal még a figurához. Megkért bennünket, hogy cseréljünk szerepet. Így lettem én a mágnes másik sarka, az elvhű kommunista, aki fél családját elveszíti a koncentrációs táborban. Őt is elviszik, de visszajön. Meggyőződése, hogy a faluban sok a kollaboráns, akiknek részük volt családtagjai elhurcolásában is. Ostorral a kezében vádaskodásokba, ítélkezésekbe, véres konfliktusokba keveredik.”

Jan Hřebejk Élet mindenáron című, Oscar-jelölt filmjében egy lengyelországi koncentrációs táborból megszökött zsidó fiút játszott, Sláma alkotásában egy zsidó családba bekerült párttagot formál meg. Nagy ívű történetben nagy utat megtevő figurát.

„Első olvasásra megijedtem a szereptől. A próbafelvétel után nem voltam biztos abban, hogy a rendező valóban úgy gondolja, képes leszek eleget tenni az elvárásainak. Szerencsére gyorsan kiderült, hogy bízik bennem, én pedig mindent igyekeztem úgy csinálni, hogy az jó legyen. Kedvelem az ilyen rendezőt, aki teret ad a munka során. Engedi, hogy kitaláljak valamit. Szabadon hozhatom az ötletemet, s ha úgy érzi, hogy helye van a történetben, elfogadja. Örömmel tölt el, ha látom az arcán, hogy sikerült meglepnem őt. Itt is ez történt, így mindketten elégedettek voltunk.”

Most egy cseh–szlovák koprodukcióban készülő filmvígjáték, A hotel vár rá, amelyben a szállodaigazgató mindenese lesz. Magyar közönség előtt legutóbb két éve, Kassán játszott, a Páratlan párosban. Prágában csehül, Pozsonyban szlovákul hallják a nézők. Filmben is, színházban is ezt a két nyelvet váltogatja. A magyar nyelvi közegből teljesen kiszakadt.

Hogy mivel foglalja el magát a koronavírus által erősen behatárolt napokban? Kassai Csongort egy pillanatra sem hagyja cserben a humorérzéke.

„Amíg nem lehetett edzőterembe járni, maradt a biliárd. És a kaja. Örömömben is eszem, meg bánatomban is. Jó lenne megszakítások nélkül játszani végre.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?