Helyek, terek által ihletve

Ottjártunkkor a képzőművészek még javában dolgoztak. A Művészetek Háza nagytermének padlóját színes anyagok, gombok, pamutgombolyagok borították. A Szlovéniából érkezett Polona Maher és Simona Šuc „sétáló kalapokat” készített éppen. Készülő munkájukról talán nem is érdemes elárulni többet, hadd legyen meglepetés azoknak, akik ma a zsinagógába látogatnak, mert mint elmondták, interaktív kiállítási tárgyakat készítenek – a közönséget is szeretnék belevonni a „játékba”. Polona és Simona, úgy tűnik, megfelelő alkotói légkört talált Somorján, úgy érzik magukat, mintha otthon lennének, mondták. Azt is jó dolognak tartják, hogy a különböző országokból érkezett művészek ez alatt a pár nap alatt elbeszélgethetnek, megoszthatják egymással tapasztalataikat.

A nemzetközi – részben vándor- – kiállítás alapgondolatát Vitz Tünde, a kolozsvári Tranzit Alapítvány művészeti vezetője vázolta: „A projekt öt partner, a kolozsvári Tranzit Alapítvány, a somorjai At Home Gallery, a szegedi MASZK egyesület, a győri Mediawave Alapítvány és a lengyelországi, sejnyi Borderland Alapítvány együttműködésével készült. Mindegyik alapítvány javasolt egy-két művészt, akik találkoztak és dolgoztak most itt együtt a Kultúra 2000 elnevezésű projekt keretében, amely az Európai Bizottság támogatásával jött létre. A somorjai azonban nem az első ilyen workshop, ahol öt ország képzőművészei találkoztak. Az első rendezvényünk tavaly augusztusban-szeptemberben volt Kolozsváron, és a részt vevő művészek tulajdonképpen az ott megkezdett munkát folytatják, illetve újabb alkotásokkal bővítik itt, Somorján. Somorja után a következő megálló, február végén és március elején a szlovéniai Mariborban lesz, majd március közepén visszatér a kolozsvári Tranzit Házba.”

A projekt lényege, témája – amint azt az elnevezés, a TRANZart disLOCATED is jelzi –, hogy egy adott helyből kiindulva, bizonyos terekben együtt dolgozva kellett alkotniuk a részt vevő művészeknek. Vitz Tünde elárulta: az eredeti elképzelésük az volt, hogy egy közös mű jön majd létre, mindenki a saját elképzelései szerint alakít rajta, „tesz hozzá” valamit, ám Kolozsváron – talán az idő rövidsége is közrejátszott ebben – végül is többé-kevésbé önálló munkák születtek a közös térben, az ottani zsinagógában.

A kolozsvári Miklósi Dénes úgy véli, az együtt dolgozásnak az a jó oldala, hogy bármennyire is mindenki a maga világát próbálja meg körvonalazni még egy ilyen közös projektben is, mégis nagyon érdekes tapasztalat, hogy ezek között a magánvilágok között a határok hogyan mozognak, merre tolódnak, milyen viszony alakul ki az emberek között, mennyire tudják egymás elképzeléseit „megemelni”. „Eleve úgy gondolom – hangsúlyozta Miklósi Dénes –, hogy az ember nem a saját előítéleteivel lép be egy ilyen projektbe. Persze, ez az egymásra hatás nem feltétlenül látható dolgokban nyilvánul meg.”

Elárulta azt is, hogy valamennyi helyszínen a Kolozsváron megkezdett munkát szeretné folytatni. Külső megjelenésében változik ugyan, de gondolatiságában, témájában megmarad a folyamatosság. Somorján egy különleges vetítést készít: egy visszafelé forgatott, kész film és egy tükörkép egyidejű vetítésére, e kettő viszonyára, az ezáltal kialakult feszültségre épül a munkája.

A budapesti Maráczy Manuélát nagyon megfogta az, amit a fiatal szlovén képzőművészek készítenek. „Úgy érzem, egy hullámhosszon vagyunk – mondta. – Ők sapkákat készítenek, én pedig ruhákat fogok, amelyeket itt szereztem be a használtruha-boltokban. Ezeket egészítem ki textilekkel meg egyéb, másfajta dolgokkal, amit textilüzletben vagy bárhol másutt találok, és úgy érzem, hogy helyi jellegű. Nagyon extrém ruhadarabok lesznek, és szeretném, ha a látogatók fel is próbálhatnák majd őket.” Maráczy Manuéla egyébként is ruhákkal foglalkozik, de, tette hozzá, azok „viselhető” ruhák. Az ugyancsak Budapestről érkezett Zsédely Teréz munkájának is az öltözködés, a divat a forrása. „Régi divatlapokból festek alakokat farostlemezre, és ezeket helyezem el a zsinagóga különböző pontjain. Ezek félalakok vagy életnagyságú női alakok lesznek. Lehet, hogy a zsinagóga mennyezetén levő mintákat is belekomponálom az alakok nagymintás ruháiba.”

A workshopon részt vevő képzőművészek alkotásain kívül a szlovák Dorota Kenderová és Veronika Šramatyová, valamint a lengyel Renata Mackiewicz és Wieslaw Szuminski munkáival találkozhat a közönség a ma nyíló kiállításon.