Három nap a jazz jegyében

Aki nem autóval érkezett, annak meg kellett kerülnie a fél komplexumot, hogy a kocsisor mellett óvatosan beosonjon. Ez a komplexum a hetvenes években épült, ami sajnos látszik is rajta, hiába toldozzák-foldozzák időnként. Egy kis öröm lehetett volna az ürömben, ha a beléptetésnél unatkozó tíz biztonsági őrből kettőt a főbejárathoz állítottak volna, ha már annyira félnek a hajléktalanoktól. 

Odabenn a pavilonban már barátságosabb légkör fogadott, és az akusztikát is sikerült megmenteniük hatalmas függönyökkel, rejtett zajfogó megoldásokkal. Ez még mindig jobb helyszín hazánk legrégebbi fesztiválja számára, mint az elmúlt évek kényszermegoldásai: a világvégi Refinery Gallery vagy a filmstúdióként működő, szűkös A4 Studios. 

Ötven év nagy idő, erre még a világsztárok is rácsodálkoznak, mert sem Angliában, sem Amerikában nem tipikus, hogy egy fesztivál ilyen sokáig fennmaradjon. A Pozsonyi Jazznapok (BJD) viszont nemcsak, hogy fennmaradt, de évről-évre tartja a szintet. Ezért Magyarországról, sőt Ausztriából is vannak visszajáró vendégek, akik persze nem tömegközlekedéssel érkeznek, vagyis kimaradnak a fent említett szívatásból. 

Változatos program

Az idei három húzónév közül kettővel tutira akartak menni a szervezők, egy pedig a jövő zenéjét képviselte. Kezdjük vele. 

Moses Boyd még csak 34 éves, de már a londoni jazz-élet egyik meghatározó, díjakkal elhalmozott alakja. Dobosként nem könnyű feltűnni ebben a műfajban, de neki sikerült: azonnal felismerhető a stílusa. Sokat elárul róla, hogy két nevet szokott említeni, amikor inspirációs forrásairól kérdezik: Miles Davist és a rapper Dizzee Rascallt. Keresve sem találhatnánk két ennyire különböző zenészt. 

A dobolás mellett producerkedik, saját lemezcéget alapított, és van egy rádióműsora is. Zenekarába olyan kollégákat verbuvált, akik jól kiegészítik egymást, és ha kell, nagyokat szólóznak.

De érezhetően ő a főnök, vagyis a dob a legfontosabb hangszer a színpadon. 

A második szám után Moses Boyd elárulta, hogy profi zenészként a legelső külföldi koncertre Szlovákiába hívták meg, tizenhat évesen, egy sztárszaxofonos bandájának beugró tagjaként. Aztán kiderült, hogy elfelejtették átírni a neveket a repülőjegyen, úgyhogy nem utazhatott a többiekkel. Emiatt különösen örült, hogy végre eljutott Pozsonyba, sőt, szívesen maradt volna a másnapi Marcus Miller-koncertre is. 

Marcus, a névadó

Talán nincs is olyan jazzrajongó, aki ne imádná Marcus Millert, ezt az egyszerre virtuóz és szórakoztató basszusgitárost. Kölyökként kezdte Miles Davis zenekarában, és komoly érdemei vannak abban, hogy a basszusgitárból szólóhangszer lett. Nos, őt nem lehet elégszer meghívni Pozsonyba, én legalább ötször láttam már itt – legutóbb 2022-ben a jazznapokon – és mindig más-más oldalát mutatta meg, más zenészekkel érkezett. Meg sem kísérlem elemezni a szombati koncertet – amelyen nagy példaképe, Jaco Pastorius előtt is tisztelgett –, inkább egy kedves sztorit osztok meg önökkel. 

Peter Lipa, a fesztivál főszervezője aznap délután bemutatott Marcus Millernek néhány olyan helyi zenészt, akik róla nevezték el a fiukat. A 66 éves mesternek nagyon tetszett ez, teljesen meghatódott. Ráadásul az egyik srác vezetékneve Müller – igen, Richard Müller fiáról van szó. 

Sárgadzsekis veteránok

Az amerikai fúziós jazz királyainak számító Yellowjackets eredeti felállásából mára csak a billentyűs, Russell Ferrante maradt a bandában, a basszusgitáros például „csupán” tíz éve turnézik velük. Mostanában egy rendhagyó projekttel utazgatnak a világban: a szintén fogalomnak számító Weather Report munkássága előtt tisztelegnek, az ő számaikat gondolták újra, élükön Kurt Elling énekessel. Ez a projekt egyszerre hagyományőrző és kísérletező, ráadásul Ellingről maga Joe Zawinul is elismeréssel nyilatkozott annak idején, amikor még nem sejthette, hogy 2025-ben az ő szerzeményeit fogja előadni. 

A vasárnap este legkellemesebb meglepetése számomra mégsem ők voltak, hanem a kaliforniai Knower duó, akik robbanékony funk-electro-jazz kevercsükkel táncos bulivá változtatták az ülős koncertet. A legendás Quincy Jones-t is elvarázsolták, és a Red Hot Chili Peppers előzenekaraként is felléptek már. A zenekart Louis Cole (basszusgitár, dobok, gitár, billentyűs hangszerek, ének) és Genevieve Artadi (basszusgitár, billentyűs hangszerek, ének) alkotja, akiket kiváló zenészek egészítettek ki ezen a koncerten.

A közönség a hátsó sorokból a színpad elé tódult bulizni, nem lehetett megállítani őket. 

Átadják a stafétabotot

A konferansziéként is remek Peter Lipa idén először célzott arra, hogy jövőre már fiatalabb szervezői lesznek a jazznapoknak. Ez teljesen érthető, hiszen ő is és Pavel  Daňek is túl vannak már a nyolcvanon, az évek óta körülöttük serénykedők pedig remélhetőleg nélkülük is boldogulnak majd. 

Köszönjük, amit értünk tettek. Megismertettek minket ezzel a csodálatos műfajjal, népszerűsítették, sőt trendivé tették a jazzt kis hazánkban, ahol ötven évvel ezelőtt szinte semmilyen hagyománya nem volt.

Világsztárokat hívtak a szocialista Szlovákiába, közben dacoltak az elemekkel, elviselték a hivatalok packázásait, az elvtársak értetlenkedését. És ehhez azért kellett némi megszállottság...