Kultúra

A Dzsungeltúra vette át az észak-amerikai mozis sikerlista vezetését

A Dwayne Johnson és Emily Blunt főszereplésével készült Dzsungeltúra című kalandfilm vette át az észak-amerikai kasszasikerlista vezetését a hétvégén.
MTI

2021. augusztus 2. 10:15

mozi illusztráció
Illusztráció - pixabay

A frissen debütált Disney-produkcióra a várakozásokat felülmúlva több mint 34,1 millió dollárért váltottak jegyet az amerikai és kanadai nézők.

A kalandfilm globálisan 90 millió dollár jegyárbevételt hozott, ebből 27,6 millió dollárt a nemzetközi piacon és több mint 30 millió dollárt a Disney Plus streamingszolgáltatás révén.

A heti sikerlista második helyére a Dev Patel főszereplésével forgatott The Green Knight című film került 6,78 millió dolláros hétvégi eredménnyel.

Harmadikként a múlt heti aranyérmes, az M. Night Shyamalan által rendezett Idő című misztikus thriller futott be 6,76 millió dolláros jegyárbevétellel.

A Fekete Özvegy című szuperhősfilm negyedikként végzett. A mozi címszereplője, Scarlett Johansson a múlt héten beperelte a Disney stúdiót szerződésszegésért, amiért az egyidőben kezdte meg a produkció mozis vetítését és tette elérhetővé streamingszolgáltatásán, ezzel potenciális bevételtől fosztva meg a színészt.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Párkánynak ez volt az igazi rendszerváltás

Párkánynak ez volt az igazi rendszerváltás

DAC k

ÉLŐ: FC DAC 1904 – FC Spartak Trnava

Vladimír Lengvarský

Lengvarský előrebocsátotta a járványellenes intézkedések szigorítását

Németország választás

A németek 36,5 százaléka szavazott kora délutánig a parlamenti választáson

dd

„Baksa János odavan”

Zuzana Čaputová

Továbbra is Čaputová a legmegbízhatóbb politikus, már Kollárnál is többen hisznek Ficónak

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.