Nemrég érkezett vissza kéthetes dél-szlovákiai körútjáról az Ifjú Szivek pozsonyi magyar táncegyüttes, melyen nagy sikert aratott Magyar tánciskola és Régi szokás szerint című műsorával. Mindkét program koreográfusa, dramaturgja és rendezője Hégli Dusán, az együttes művészeti vezetője.
Fellépés Pozsonyban
Pozsonyban május 16-án 19 órakor az Astorka Színházban láthatja a közönség a magyar táncegyüttest. A műsor első részében a tavaly megjelent Születtem mint prímás című Potta Géza-lemez bemutatóját láthatja-hallhatja a közönség, a második részben pedig a Magyar tánciskolát, melyben a dunántúli (nyugati), a tiszai (középső) és az erdélyi (keleti) táncdialektusok típusaival ismerkedhetnek meg. A műsor felhőtlen szórakozást, kellemes színházi estét ígér azoknak is, akiktől idegen a néptáncszínház műfaja, valamint azoknak is, akik szívesen csemegéznek az autentikus szólótáncok közt. (gá)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.