Évgyűrűk a papíron – a Margó Fesztiválon a természettel való kapcsolatunkról is szó volt

Belépve a Nemzeti Táncszínház épületébe sebtiben kiragasztott Krasznahorkai László-poszterek néznek szembe az érkezőkkel – természetesen egy, a hétvégén rendezett irodalmi fesztivál sem hagyhatta szó nélkül az irodalmi Nobel-díjat. Krasznahorkai éppen a fesztivál nyitónapján kapta meg a rangos kitüntetést (aznap a Margón a legjobb prózakötetesnek járó Margó-díjat is átadták), így természetesen fel kellett tűnnie valamilyen formában a Margón is. 

A poszterekhez közelebb érve látom, hogy az aljáról ki-ki letéphet magának egy apró, Krasznahorkai-idézetet rejtő cédulákat. Letépek egyet, így szól: „Az állatok szeretete az egyetlen szeretet, amelyben az ember sohasem csalódik.”

Zsebembe csúsztatom a Krasznahorkai-idézetet, közben azon gondolkodom, ezek a sorok valójában azt kérdőjelezik meg, amit a kortárs művészetek java: az abba vetett hitet, hogy az ember a természet fölött áll, hogy képességeivel kiemelkedik a természetből.

Az ember és a fák

A vasárnap véget érő Őszi Margó Irodalmi Fesztivál utolsó napján pedig többek között éppen ez, az ember és a természet kapcsolata is fókuszba került. Egész pontosan az ember és a fák kapcsolata, az ember és az erdő kapcsolata.

A fesztivál egyik külföldi vendége volt aznap Jónas Reyni Gunnarsson izlandi író, aki Az erdő halála című kötetének magyar fordítása kapcsán vett részt egy beszélgetésen (Polar Kiadó, 2025). 

A lírai hangvételű regény középpontjában egy, a klímaváltozás következményeképp elpusztult erdő áll. 

Főhőse életére – egy Izlandon élő erdőtulajdonos – olyan fájdalmasan aktuális folyamatok vannak hatással, mint a klímaszorongás és a fájdalom, a biodiverzitás csökkenése. Gunnarsson kötetével rövidesen bővebben is foglalkozunk.

100 éves fák története

A fesztiválon egy másik díj is gazdára talált, mégpedig a Litera irodalmi portál díja. A tizenhatodik alkalommal meghirdetett irodalmi pályázaton résztvevő szerzők egy legalább százéves fa történetét mesélték el. A díjátadót megelőzően Budapest főtájépítésze, Bardóczi Sándor volt a beszélgetés vendége, akitől nem egy izgalmas – sőt megdöbbentő – adatot is hallhatott a közönség. 

Többek között azt, hogy Budapest legöregebb fája 250 éves és egy magánkertben található, és hogy 100 évet egyébként ritkán élnek meg a fővárosban a fák, még kevésbé köztereken. Egy fa ültetése egyébként hihetetlenül költséges – legalábbis abban az esetben, ha az ültetésnek az a célja, hogy a fa hosszútávon is életképes legyen, hiszen a városokban nem csupán a lomboknak kell helyet találniuk, hanem a gyökereknek is – márpedig a közművesítések következményeképpen nem csak a felszín felett, hanem alatt is elfogyott a hely.

Jó esetben tehát a faültetés az alternatív gyökérnövelő módszerekkel párosul, amikor is biztosítják, hogy a fa növekvő gyökereinek elegendő termőföld álljon a rendelkezésre (ez egy platán számára például 60 négyzetméter), a gyökerek pedig vízhez jussanak. 

A pályázat „főhősei” olyan fák, amelyek 3-4-5 generációt éltek túl. De jogosan merül fel a kérdés: 

vajon ha ötven év múlva írnák ki ugyanezt a pályázatot, vajon lenne-e miről írni a szerzőknek? 

Nos, egyáltalán nem biztos, hogy a nagyvárosok közterületein lesznek még ilyen idős fák. 

Az irodalmi pályázat a művészetek és az olyan közérdekű témák, mint a környezetvédelem összefonódásának szükségességéről tanúskodik. Ezt a különböző területekről érkező zsűritagok is bizonyítják. A nyílt irodalmi pályázat zsűrijének tagjai Bojár Iván András, a 10 millió fa mozgalom vezetője, a Vulkán főszerkesztője, Závada Péter költő, egyetemi adjunktus és Szekeres Dóra, a Litera szerkesztője voltak. A pályázat díjnyertes és különdíjas novellái a Litera irodalmi portálon olvashatóak.