Érzelmi értékek mentén, Stellan Skarsgard életműdíjával

Bartoška tudta, Karlovy Vary akkor lehet Közép-Kelet-Európa egyik mozgóképes csúcsrendezvénye, ha a műsorán szereplő alkotások minőségi értéke nem lesz kisebb, mint azoké a filmeké, amelyeket Velence, Cannes és Berlin kínál a világnak. Ugyanakkor tudta azt is, hogy mint minden rangos mustrának, ennek is szüksége van világsztárokra, akik aztán tovább növelik a rendezvény jó hírét. Desszertje, igazi filmes csemegéje pedig az lett e nívós rendezvénynek, hogy az életművükért kitüntetett színészek és rendezők valamelyikéről mindig készül egy két és fél perces klip, amelyben ugyan a Kristályglóbuszé a főszerep, a történet mégis a díjazott személye körül forog.

Csehország egyik tündöklő fürdővárosát a fesztivál messziről jött sztárvendégei is első látásra megszeretik. Carlsbad monarchiabeli hangulatát, a Kolonnád díszes tortákhoz hasonló épületeit, festői ivócsarnokait, pompázatos gyógyfürdőit, Gustav Klimt eredeti alkotásával ékesített színházát, valamint a várost körülölelő természetet nem lehet nem csodálni.

Ahogy Jiří Bartoškát sem lehetett nem szeretni. Ezt jelzi az is, hogy a fesztivál idei nézői közül csaknem 60 ezren arra a dokumentumfilmre adták le a szavazatukat, amely egy 2021-ben vele készült interjúra épül. Hogy miért csak most került bemutatásra? Az alkotók ebben az évben még forgatni akartak Bartoškával, májusban bekövetkezett halála sajnos keresztülhúzta számításaikat. A közönségdíj azonban egyértelmű utalás arra, hogy ez a csaknem másfél órás doksi így is kerek egész, és olyannak mutatja a fontos filmekkel és sorozatokkal népszerűvé vált cseh színészt, amilyen valójában volt. Kedves, sziporkázó humorú, nyíltszívű (és folyamatosan dohányzó) embernek. Nem véletlenül lett a film címe: Keretezzük be! Ezt az arcot nem lehet elfelejteni.

És éppen ezért nem volt szomorú, sőt még szentimentális sem az idei rendezvény. Bárki emlegette is a vetítések előtt Bartoškát, az mosollyal az arcán ejtette ki a nevét. „Hiányozni fog, de mindig itt lesz velünk” – mondta két régi szárnysegédje, Karel Och, a fesztivál művészeti és Kryštof Mucha, a mustra ügyvezető igazgatója.

A díjkiosztó est természetesen az idén is tartogatott néhány nagy meglepetést. Én magam is értetlenül fogadtam, hogy a legjobb férfialakítás díját nem Juraj Loj kapta a cseh–szlovák koprodukcióban készült A karnagy címszerepében nyújtott kiemelkedő játékáért, hanem a spanyol–német Alex Brendemühl, aki a Ha tengerré válik a folyó apafigurájaként győzte meg színészi kvalitásairól az ötfős nemzetközi zsűrit. Szexuálisan bántalmazott lányának nyújt lelki segítséget egy háromórás lélektani drámában.

A meglepetés erejével hatott az is, hogy a fesztivál nagydíját, a 25 ezer euróval járó Kristályglóbuszt a szlovák Miro Remo kapta Inkább bolonduljak meg a vadonban című abszurd drámájáért, amely teljes egészében kilógott a versenyfilmek közül. És nemcsak azért, mert dokumentumfilmes eszközökkel mutat be egy első látásra őrültnek tűnő, excentrikus, a világ zajától messze, valahol a šumavai hegyek között, tanyasi életet élő, idős férfi ikerpárt, hanem mert az életmódjukkal, életfilozófiájukkal is nagyban eltérnek a többségtől. Voltaképpen társadalmon kívüliek, hiszen nem is a periférián, hanem azon is túl, az isten háta mögött, a maguk törvényei szerint, állataik társaságában ölik-szeretik egymást. Miro Remo filmjében (amelynek Csuport Máté személyében szlovákiai magyar az egyik vágója) a tehenek is beszélnek, méghozzá érthetően és értelmesen. A két fivér mint két regénybeli alak vonja be bolondos életébe a nézőt, aki aztán döbbenten veszi tudomásul, hogy nem akárki ez a két ember. Kommunistaellenes tevékenységükért állami kitüntetésben részesültek.

Különdíjat kapott a Bidad (Jogtalanul) című iráni dráma, az énekhangját tömegeknek szánó, ezáltal rendszerbontó fiatal lány, Seti története. Soheil Beiraghi, a film rendezője bátor kiállásukért az iráni nőknek is továbbította köszönetét, és bevallotta: őt is megtanították arra, hogy soha semmilyen helyzetben ne féljen. Kérdés, hogyan fogadják majd otthon, miután eljut a hír a hazájába, hogy ilyen erős rendszerkritikus filmmel nyert Karlovy Varyban?

Megosztva kapta a legjobb rendezés díját a litván Vitautasz Katkusz A látogató című filmje (Norvégiából látogat haza Litvániába, hogy eladja szülei házát a középkorú főhős, ám a végén, több okból is eltér korábbi szándékától) és a francia Nathan Ambrosioni Les Enfants vont bien című alkotása, a két gyermekét minden magyarázat nélkül a nővérére hagyó, majd nyomtalanul eltűnő, titokzatos Suzanne-ról. 

A legjobb női alakítás díját (megérdemelten!) a norvég Láss engem! főszereplője, Pia Tjelte kapta, aki szerepe szerint egy kisvárosi polgármester feleségeként kerül intim viszonyba egy nála jóval fiatalabb szíriai menekülttel (ezért is lett a film angol címe Don’t Call Me Mama, vagyis Ne szólíts anyának).

Elismerő oklevéllel jutalmazta a zsűri Kateřina Falbrovát, A karnagy érzelmi csapdába ejtett és szexuálisan kihasznált bakfisát, aki tizenhárom évesen játszotta el a film női főszerepét, és most, tizenöt évesen már kacérkodik a színészi pályával.

Nagyobb ovációt, mint Stellan Skarsgard senki nem kapott a zárógálán. A tetemes életművéért Kristályglóbusszal kitüntetett svéd színészóriás, aki az életben is megvan két méter magas, már az idei cannes-i fesztiválon is 19 perces állótapsot kapott az Érzelmi értékben nyújtott kimagasló alakításáért. Vendégeskedett ő már Karlovy Vary mustráján, sőt forgatott is Csehországban, tehát ismeri jól az itteniek mentalitását. Ez az óriási, örömteli ünneplés azonban, amely most fogadta, őt is meghatotta.

„Szerintem még mindig túl fiatal vagyok ekkora elismerésre – szólt őszintén –, de ha belegondolok, hány filmben vettem már részt, akkor rá kell döbbennem: rég itt vagyok már a földön. Pontosan 1951-től, amikor a szüleim ugyan még nem is voltak házasok, de összebújtak egy forró éjszakán.”

Egy nappal korábban kiemelte: Joachim Trier friss rendezésében, az Érzelmi értékben a két lánya neveléséből keveset vállalt apa szerepében három remek színésznő partnere lehetett, akiknek jó volt a szemükbe nézni. Kristályglóbusszal a kezében pedig hangsúlyozta: a Szembesítés forgatása során tanulta meg Szabó Istvántól, hogy a filmben a színész arca, tekintete a legfontosabb. Mert a legtöbbet olvasni abból lehet.