Értékek a sajátosságban

„A kisebbségi magyar nemzeti irodalom értékei meghatározott viszonyrendszerrel és irányultsággal bírnak, melyek egyértelműsítik lényegüket és kiválasztásukat, melyek az egyetemes magyar irodalom szférájában működő értékrend felé haladnak, végcéljukban azonban az egyetemes és átfogó igények szerinti irodalmi értékek szintjére kerülhetnek” – írja Alabán Ferenc. Értékek a sajátosságban cím tanulmányában vizsgálat tárgyává teszi a kisebbségi magyar irodalmakat fejlődési irányultságuk, továbbá a regionális irodalmi hagyományokhoz való kötődésük szerint. Szól az irodalmi kontextus változásairól, kapcsolat- és kommunikációs rendszeréről, a kritikai modellekről, az „üzenetközvetítő szándékról” és az olvasói értelmezések kérdéséről.

A folyóirat szépirodalmi rovatát Tőzsér Árpád versei indítják. A költői „én” az antik hagyományokat idézve nemcsak rejtett „üzeneteivel”, hanem kultúrtörténeti adalékaival, a tájékozottság sokrétűségével is vallatóra fog bennünket. Aich Péter A mester elmegy című elbeszélését, valamint Török Elemér verseit és Öllős Edit naplójegyzeteit is olvashatjuk a rovatban. „Messziről és messzire megy az élet” címmel Zalabai Zsigmondtól búcsúzik Fónod Zoltán, közli a folyóirat Koncsol László búcsúbeszédét is, mely a tragikusan elhunyt írótárs, kortárs, barát ravatala mellett hangzott el. Kedvelt műfajával búcsúzik tőlünk Zalabai Zsigmond, aki nem érhette meg a néhány hete írt filosznaplója megjelenését, melyet irodalomtörténészeknek ajánlott.

„Mindent tudott, mint látott, mindent megértett. Éppen ezért semmit sem bocsátott meg” – ezzel a Márai-mottóval indítja Fried István tanulmányát, mely Márai Sándor panoptikuma címmel hangzott el Kassán, a Visegrádi Irodalmi Fórum tanácskozásán. „Márai ellenállása – írja a szerző – az irodalom, az írók, a polgár világa szabadságjogainak védelmét igyekszik szolgálni”. Popély Gyula tanulmánya a magyar tanügy kálváriáját tárja elénk az impériumváltás után. Két vendégkritikát is olvashatunk a lapban: Pécsi Györgyi a Németh László-emlékkönyv ürügyén a mai magyar valóság furcsaságait sorolja, Kiss Noémi pedig Szabó Magda Für Elise című regényéről ír, s a „lebegtetett” főszereplőről megállapítja: „... ezt a könyvet minden ízében az az én írja, hatja át és költi, aki bár másvalakit állít a maga helyére a mű centrumába, mégsem képes önmagán túlmutatni”. A „gondolj rám, ha egyszer nem leszek” tanúsága szerint a kritikus a „Cili én vagyok” írói vallomását érzi bizonyítottnak, akinek a „figuráját” „az ... autobiografikus játék” egyik legizgalmasabb részének mondja. (dz)