Emlékek síkból kitörő kollázsai

Birkásra kezdetben az absztrakt expresszionizmus hatott, a lendületes gesztusfestészettől jutott el a múltig, ásott le a „gyökerekig”. A gyermekkor, a tradíciók, a vidéki, falusi idill megidézésére törekszik a művészet eszközeivel. Minden kép egy-egy bekeretezett történet, emlék-kollázs, egy ember belső világának apró titkai.

A régi, cirádás bútorfragmentum, a kikopott szőnyegdarab, az ajtódeszka, a száraz faág gyakran mintha csak véletlenül keveredett volna a montázsba, valahogy úgy, ahogy hirtelen bevillan egy kép a múltunkból, eszünkbe jut egy régi gyermekdal néhány sora, vagy a nagymama kendőjének mintázata. Itt azonban a művészi kompozíció, részeként jelennek meg, beilleszkedve a ritmikába. Jelentésük, ha úgy tetszik, funkciójuk lesz, hiszen összekötik a múltat a jelennel.

A képek „nem férnek el” a keretben, mintha ki akarnának törni a síkból, a tér felé terjeszkednének. Inkább érzéseket, mint gondolatokat generálnak, és olyanok, mint egy-egy kódolt üzenet. Keresgéljük a megfejtést, és magunk is megdöbbenünk, milyen gyorsan megérkezünk saját múltunkba. Birkás István olyan sokat sejtetően „építi” képeit, hogy önkéntelenül is azt keressük, ami összeköti az egyes elemeket. A történelem folyamata és megszakítottsága jelenik meg az egymás mellé helyezett tárgyfragmentumok, fadarabok között. A régi világ pusztulása feletti szomorúság érzése keveredik egyfajta kíváncsisággal, az örök változás szükségszerűségének érzésével, a korok találkozásának izgalmával. A technika tulajdonképpen jelentősen megkönnyíti a befogadó dolgát. Az alkotások ugyanis szinte a szemünk előtt épülnek fel. Egyfajta beavatás ez, műhelytitkok megosztása. Birkás számára mintha az is fontos lenne, hogy a befogadó lássa, hogyan, milyen módon készültek a művek. Önkéntelenül is tudatosítjuk magát az anyagot, és azt vizsgáljuk, mely elemek hogyan kerültek fel a képre. Az összhatás ennek ellenére nem kaotikus, hanem nyugalmat árasztó és állandóságot sugalló. Az összhangot néha megtöri egy-egy indulatosabb, határozottabb vonal, ilyenkor kizuhanunk az idillből, és tudatosítjuk, hogy Rimaszombatban vagyunk, a Fő téri galéria második emeletén, amely teret mintha csak ehhez a kiállításhoz igazították volna. A békebeli parketta, az ajtófélfák színe, a falak árnyalata tökéletesen passzol Birkás István „rejtjeles üzeneteihez”, amelyeket érdemes megfejteni.

A kiállítás a Körmendi Galéria és a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének jóvoltából került a gömöri kisvárosba, és április 14-ig tekinthető meg.