Elhunyt Szász János

Elhunyt Bukarestben 79 éves korában Szász János író, költő és újságíró, aki az erdélyi magyarság egyik legjelentősebb véleményformálója volt. Szász János 1927-ben Belgrádban született. Temesvárott nevelkedett, majd Kolozsváron járt egyetemre. Már fiatalon megtelepedett Bukarestben, ahol élete jelentős részét töltötte.

Elhunyt Bukarestben 79 éves korában Szász János író, költő és újságíró, aki az erdélyi magyarság egyik legjelentősebb véleményformálója volt. Szász János 1927-ben Belgrádban született. Temesvárott nevelkedett, majd Kolozsváron járt egyetemre. Már fiatalon megtelepedett Bukarestben, ahol élete jelentős részét töltötte. 1948 és 1957 között az Utunk – jelenleg Helikon néven megjelenő – erdélyi irodalmi hetilap helyettes főszerkesztője volt, 1957 és 1968 között pedig a bukaresti országos magyar napilapnál, az Előrénél rovatvezetőként dolgozott. A rendszerváltás után az Előre utódában, a Romániai Magyar Szóban és az Új Magyar Szóban is publikált. ĺrásaival állandó rovatban jelentkezett a szintén Bukarestben megjelenő A hét című kulturális és közéleti hetilapnál is. Szász az erdélyi magyar elit egyik legjelentősebb véleményformálója volt, publicisztikájával és szakmai műhelyekben való részvételével erőteljesen hatott a romániai magyar irodalmi és közéletre 1970-től napjainkig.

Irodalmi pályafutását költőként és prózaíróként kezdte, egy időben a prózát részesítette előnyben, idősebb korára visszatért a „korai szerelemhez”, a költészethez. Igen jelentős esszéírói és műfordítói munkássága, utóbbinak köszönhetően a román irodalom számos remekműve jelenhetett meg magyar nyelven.

Szász János 1968 és 1977 között a romániai írószövetség titkári tisztségét töltötte be. Az elhunyt több díj tulajdonosa volt, 1979-ben megkapta a romániai írószövetség díját, 1994-ben a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete tüntette ki életműdíjjal, 1995-ben pedig a budapesti Pulitzer Emlékdíjat vehette át. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?