Elhunyt Ronald Pickup brit színész

Ronald Pickup

Elhunyt hosszú betegség után Ronald Pickup brit színész, akit a közönség A korona című Netflix-sorozatból és a Keleti nyugalom – Marigold Hotel című filmből is ismerhetett.

A 80 éves színész szerdán halt meg családja körében.

Pickup legsikeresebb filmjei között volt a Keleti nyugalom – Marigold Hotel, amelyben hat további brit nyugdíjassal együtt telepedett le Indiában. A filmben az agglegény Normant alakította, és a szerepet a produkció folytatásában is eljátszotta.

A második világháború alatt játszódó A legsötétebb óra című filmben, amelyet a legjobb film Oscar-díjára is jelöltek, Neville Chamberlain brit kormányfő szerepét alakította.

Pickupot hosszú színészi pályafutása alatt a színpadon és a televízióban is sok fontos szerepben láthatta a közönség. Laurence Olivier-vel is játszott Londonban a Királyi Nemzeti Színházban a Három nővérben, amelyből 1970-ben az eredeti szereposztással film is készült Olivier rendezésében.

A tévében első sikerét a Ki vagy doki? című sorozat egyik mellékszereplőjeként aratta 1964-ben. A hatvanas évektől egészen a legutóbbi időkig számos sorozatban játszott, köztük a Kisvárosi gyilkosságok, a Young Dracula, a Downton Abbey és Az utolsó angol úriember című produkciókban.  

A Hold vizei című filmben nyújtott alakításáért 1984-ben a brit filmakadémia díjára jelölték.

A brit uralkodócsaládról szóló A korona című sorozat négy epizódjában Canterbury érsekét alakította.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?