Igazi innovátor volt (Forrás: The Beach Boys FB)
Elhunyt a popzene csendes zsenije

„Ma meghalt az egyik hősöm. Brian Wilson a Beach Boys-ból távozott a mennyországba. Úgyhogy most eljátszok egy dalt, amit imádok“ – mondta tegnapi koncertjén Sting, majd egy szál gitárral elénekelte a God Only Knows című Wilson-szerzeményt. Róla tényleg kevesen gondolták/tuk volna, hogy ekkora Beach Boys-rajongó.
Ezt a számot egyébként Paul McCartney a valaha írt legszebb popdalnak tartja, és többször hangsúlyozta, hogy a Beatles annak idején sokat tanult a Beach Boystól. Brian Wilson, a kaliforniai csapat alapítója, dalszerzője tegnap, 82 évesen elhunyt. Halálával a modern popzene egyik legérzékenyebb, egyben legbátrabb hangja hallgatott el örökre.
A Beach Boys egyet jelentett a napsütötte kaliforniai életérzéssel, a tökéletes vokálharmóniákkal és azzal a csendes zenei forradalommal, amely átformálta a könnyűzene arculatát. Wilson nemcsak dalokat írt, hanem hangszerelt, producerkedett, folyamatosan kísérletezett – a stúdiót gyakorlatilag laboratóriumként használva.
Kaliforniai álom és lelki vívódás
Ez a zenekar kezdetben a szörfözős, napfényes idill hangja volt. Ők adták el a kaliforniai életérzést a világnak – és nem mellesleg a kaliforniaiaknak is. Olyan slágerekkel voltak jelen a toplistákon, mint a Surfin’ U.S.A., a Fun, Fun, Fun, a Good Vibrations vagy az I Get Around. Ezek a dalok nemcsak egy fílinget tükröztek, hanem a Wilson által komponált többszólamú vokálok révén technikailag is kiemelkedtek az akkori mezőnyből.
De a zenekar vezetője nem elégedett meg a slágergyártással. Lelki vívódásai, szorongásai és perfekcionizmusa egyre inkább megszólaltak a zene nyelvén is. A Beach Boys sikerei csúcsán gyakran hetekre bezárkózott a stúdióba, hogy új hangzásokkal kísérletezzen. Aztán megszületett az album, amelyet máig a poptörténelem egyik mérföldköveként tartanak számon.
Egy korszakos album születése
Az 1961-ben alakult csapat tizenegyedik (!), 1966-os albumának dalait Brian Wilson gyakorlatilag egymaga komponálta, hangszerelte és keverte. A zenekar tagjai többnyire csak az énekelt részek felvételénél működtek közre, a hangszeres részeket profi stúdiózenészek játszották fel Wilson precíz instrukciói alapján.
A Pet Sounds újradefiniálta a popalbum fogalmát: nem pusztán dalok laza gyűjteménye volt, hanem összefüggő zenei és érzelmi ívet alkotott. A témák – az identitáskeresés, a sebezhetőség, az idealizált szerelem és a bizonyítási vágy – merőben szokatlanok voltak az akkori szcénát uraló vidám táncdalok világában.
Zeneileg is forradalmi volt: Wilson merészen keverte a klasszikus zene, a jazz és az avantgárd elemeit. A hangszerelésben olyan eszközök jelentek meg, mint a hárfa, a cselló, a theremin, az üvegpoharak, kutyaugatás és biciklicsengő. Mindez mégsem vált öncélúvá – épp ellenkezőleg, tökéletesen illeszkedett a dalok lírai intimitásához.
A Wouldn’t It Be Nice, a Don’t Talk (Put Your Head on My Shoulder), a Caroline, No vagy a már említett God Only Knows a könnyűzene örök klasszikusaivá váltak.
A Beatles is tanult tőle
A Pet Sounds jelentősége messze túlmutatott a saját korán: a Beatles például ennek hatására kezdett el kísérletezni stúdiótechnikákkal és konceptalbumokkal. A Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band Wilson zsenijére adott válaszként született, vagyis egyfajta versenyszellemet szült a Beatles tagjaiban, akik hirtelen úgy érezték, van még hová fejlődniük zeneileg.
Ugyanakkor a Pet Sounds nem aratott azonnal kereskedelmi sikert az Egyesült Államokban – túl elvontnak, túl melankolikusnak találták. Csak évek múltán ismerte fel a nagyközönség, hogy Wilson ezzel a lemezzel a popzenét beemelte a művészetek A-ligájába.
Egy törékeny zseni öröksége
Brian Wilson élete nem volt olyan szivárványos, mint a Beach Boys legnépszerűbb dalai. Mentális betegség, drogproblémák, elszigetelődés jellemezték a Pet Sounds utáni éveit. Mégis, minden démonával együtt a 20. század egyik legnagyobb hatású dalszerzője maradt. Az utókor nemcsak egy zenészt, hanem egy érzékeny embert is tisztel benne – olyasvalakit, aki képes volt a legbensőbb érzéseit univerzális dallamokká formálni. Aki úgy írt a fiatalságról, hogy abban benne volt az elmúlás előérzete is. Aki bebizonyította, hogy a popzene lehet költészet, lehet avantgárd, mégis tömegeket szólíthat meg. Brian Wilson úgy volt látnok, hogy közben mindig is törékeny ember, csendes zseni maradt.
És hogy milyen a sors: holnap debütál a Disney+ streaming-csatornán a Beach Boysról szóló új dokumentumfilm, amelynek munkálataiban a zenekar alapítója is tevényen részt vett.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.