Prága. Súlyos betegség után kilencvenéves korában szerdán Prágában elhunyt Zuzana Růžičková világhírű cseh csembalóművész és zenepedagógus, aki elsősorban Johann Sebestian Bach műveinek tolmácsolásával vívott ki nemzetközi elismerést magának.
Elhunyt a csembaló cseh nagyasszonya
Prága. Súlyos betegség után kilencvenéves korában szerdán Prágában elhunyt Zuzana Růžičková világhírű cseh csembalóművész és zenepedagógus, aki elsősorban Johann Sebestian Bach műveinek tolmácsolásával vívott ki nemzetközi elismerést magának. Harmincöt lemezen Bach összes művét elérhetővé tette a nagyközönség számára is.
Gyerekként túlélte Terezín, Auschwitz és Bergen-Belsen koncentrációs táborát. A Prágai Zeneakadémián zongorát és csembalót tanult. 1956-ban Münchenben megnyerte az ARD nagy nemzetközi csembalóversenyét, ami elindította nemzetközi karrierjét. A 70-es és 80-as években a nem szocialista világban ő volt a leg(el)ismertebb nem emigráns csehszlovák előadóművész. Művészetének súlypontját Bach művei alkották, de nagyon széles repertoárja volt, külön figyelmet fordított a kortárs szerzők műveinek bemutatására. „Johann Sebastian Bach művei számomra mindig azt a zenét jelentették, amely rendet hoz a világba. A háború alatt koncentrációs táborokban voltam, és amikor onnan hazatértem, erre a zeneszerzőre tettem fel mindent. Ez nagyon segített nekem áthidalni azt a kort” – mondta Růžičková újságíróknak tavaly Prágában, amikor összes Bach-darabját új zenehordozókon is kiadták.
Zuzana Růžičková 1979 és 1990 között a prágai Cseh Filharmónia szólistája volt. Csembalójátékáért, művészetéért és pedagógusi munkájáért számos szakmai és társadalmi elismerést kapott. Idén januárban, 90. születésnapján ő vehette át először a komolyzenei előadók és alkotók számára újonnan alapított cseh elismerés, a Classic Prague Awards – Ceny klasické hudby életműdíját. (kokes, hig)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.