Életveszélyes repülés?

A reptér a feje tetejére állt. Az emberek kétségbeesetten kutattak minden apró információ után, mely hozzátartozóikról hírt adhat, azokról, akik a több tíz órai késésben levő interkontinentális járaton utaztak Amerikából Európába. Kevesen tudták, hogy ide valószínűleg nem érkezik meg senki, mert a hajtómű komoly meghibásodása miatt kényszerleszállást kell végrehajtaniuk. Csak pár bennfentes tudott róla, hogy a néhány száz utas sorsa a főpilóta kezében van, hiszen csakis rajta múlik, képes-e a manőverre. A reptér csarnokában egyre nőtt az idegesen várakozók száma, az irányítótoronyban pedig ott ült a monitorok előtt a pilóta felesége, gyermekei és más hozzátartozói. Mázsás súlyként nehezedett rájuk a tudat, hogy a szeretett férj, édesapa, testvér közvetlen életveszélyben van, s éppen ő az, akitől további életek is függenek. Végül minden jól sikerült, a pilóta bravúros leszállást hajtott végre az óceán felszínén, megérdemelten vívta ki tehát a világ csodálatát. A nagy találkozásnál, amikor a pilóta végre magához ölelhette családját, a légi társaság igazgatóján kívül jelen volt még néhány alkalmazott. Könnyekkel a szemükben figyelték a szeretet megható vallomásait, s azt a mérhetetlen boldogságot, amit a megmenekült s megmentő testi valósága okozott. A körülállók zavarba estek, talán nem kellene nézniük ezt a bensőséges családi jelenetet... Ám valami nem engedte eltávolodni őket. A nagy találkozás, az a kölcsönös szeretet olyan sugárzó légkört teremtett, hogy úgy érezték, mintha őket is ragadná magával, s húzná bele egészen a közepébe...

Jézus is győztesen került ki a halálos veszélyből, ő is életét kockára téve mentette meg az emberiséget a végső hanyatlástól. Ezért ünnepeltük pár napja Urunk mennybemenetelét, azt a misztikus „ölelést”, a halottaiból feltámadott Fiú és a mennyei Atya végső „összetalálkozását”. Ennek a találkozásnak a gyümölcsét Jézus már előre jelezte tanítványainak: „Most elmegyek ahhoz, aki küldött (...) Jobb nektek, ha elmegyek, mert ha nem megyek el, akkor nem jön el hozzátok a Vigasztaló. Ha azonban elmegyek, akkor elküldöm.” (Jn 16, 5–7) Az ígért Szentlélek, akinek eljövetelét ezen a vasárnapon ünnepeljük, az a „sugárzó” szeretet az Atya és a Fiú között. Ennek a Léleknek a hatalma húz bennünket, hogy részesei legyünk e szeretetnek. Sugárzásának következményeiről Az Apostolok cselekedeteiben olvashatunk: „Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket.” (Csel 2, 4)

Nemegyszer eskettem különböző országokból vagy nyelvterületről származó házasulandókat. Az az érzésem, hogy főleg az olaszoknak tetszenek az itteni leányok. Mindig meglepetéssel hallgatom szerelmük történetét, hogy hogyan találtak egymásra egy közös nyelv ismerete nélkül – azt csak fokozatosan tanulták meg, minél inkább egymásba szerettek, annál intenzívebben. A szerelem hegyeket mozgat a közmondás szerint – s bizony, akkor is, ha az a hegy egy idegen nyelv. Gondot tehát a nyelvtudás nem okozhat, valódi problémát csak a negatív, elutasító hozzáállás jelenthet, a szeretethiány. Dag Hamarskjöld svéd politikus közismerten sok nyelven beszél, diplomáciai körökben mégis az a gunyoros megjegyzés járja róla, hogy szónoklatai teljesen érthetetlenek, s mindezt négy nyelven képes tökélyre vinni! Voltaire meg azt állította egy német kontójára ironizálva, hogy a kiűzetés a paradicsomból bizonyára kemény német nyelven hangzott, de a csábító kígyó vonzó nyelve csakis a francia lehetett. Sokkal előtte V. Károly császár meg azt állította, hogy németül csak a lovával beszél, olaszul a nőkkel, de az Istennel spanyolul...

Ám Istennek nincs szüksége spanyolnyelv-tudásra, hiszen az „új nyelv”, a Szentlélek pünkösdi ajándéka a szívet érinti, nem a nyelvet a szájban, „a száj ugyanis a szív bőségéből szól” (Mt 12, 34). Mikor II. János Pál pápa közvetlen megválasztása után a Szent Péter téren köszöntötte a jelen levők tízezreit, olasznyelv-tudásával kapcsolatban megjegyezte: „Ha tévedek, majd ti kijavítotok.” Nagy derültséget okozott rögtön, hiszen mindjárt a „kijavítotok” szóban nyelvtani hibát vétett. De ez mit sem változtatott a lényegen, hogy van, ami sokkal fontosabb és mélyebb, az áldozatkészsége, a szeretete és a párbeszédre való készsége... Egyszóval megmutatkozott az ígért Szentlélek való munkálkodása.

A szerző római katolikus pap