Életkorok – mesék

Mert arról is tudnunk kellene, hogy különböző életkorú gyerekeknek különböző módon elmondott, különböző mesék valók. Emlékszem a szorgos és gondos édesanyára, akit egészen kétségbe ejtett az, hogy kétéves okos kislánya unta a minden este olvasott hosszú tündérmesét, népmesét – Andersent! Nem tudta, mert senki sem mondta neki – és mert vagy százötven éve nem élünk már olyan közösségekben, ahol az ösztönös tudás nemzedékről nemzedékre száll a szoros együttélésben –, hogy ezek a nagy mesék a négy-, négy és fél, ötéves kor körül telnek csak meg igazán értelemmel a kisgyerek számára, ettől fogva válnak – az egyszerűbbtől és rövidebbtől a bonyolultabb és hosszabb felé lassan haladva – felfoghatóvá és élvezhetővé.

Persze, hogy mesélhetek már az oly sokat értő, de még esetleg egyáltalán nem is beszélő másfél éves kisfiúnak is. Ha például elutazunk nyaralni, az új helyen való első lefekvéskor elmesélhetem, visszamesélhetem neki a napját:

– Emlékszel, amikor reggel felébredtél és pizsamában kijöttél a konyhába kakaózni, mi már fel voltunk öltözve. Ott álltak a nagy bőröndök az előszobában. Lementünk az autóhoz, beültél az ülésedbe, elindultunk, útközben újra elaludtál. Mikor ideértünk felébredtél, megnéztük a libákat, gá-gá, a kacsákat háp-háp, kicsit meg is ijedtél, mama fölkapott, aztán ide bejöttünk. Most itt fogunk aludni.

Még ha nem ért is minden szót a gyerek, a megértett szavak, a pizsamától a kakaón át az autóig, kirajzolják számára a történetet. Aki ilyet már próbált, tudja, hogy a gyerek ámultan figyel, és nagyon megszereti ezeket a napot röviden felelevenítő esti meséket. Később kis állatokról mesélhetünk, melyekben még mindig önmagára ismer.

– Medve mama lement a kis mackóval a piacra, vettek sárgarépát, fehérrépát, és a zöldséges néni adott a kis mackónak egy paradicsomot...

– Két paradicsomot! – szól közbe a gyerek, aki teljesen azonosítja magát a kis mackóval, de mégis, most már jobban szereti így követni az eseményeket, mintha egyenesen róla mesélnénk. Mindenesetre: a valóságnak megfelelően korrigál.

Kitűnő angol gyerekkönyvek íródtak erre a témára, például: a Patrick sorozat. (ĺrójuk: Geoffrey Hayes.) Patrick egy kis mackó, és az egyik könyv arról szól minden oldalon egy képecskével és egy-két mondattal, hogy Patrick a mese után hogyan megy el lefeküdni. A másik arról, hogyan vesz a mamája Patricknak a boltban kabátot. Aztán: Patrick fürdik... Vagy: Patrick megeszi a vacsoráját... És a gyerekek lenyűgözve követik nyomon Patrick történeteit tízszer, húszszor, ötvenötször...

Ezeken az utakon keresztül jut el végül a gyermek a nagy meséig, amelyik a maga csodálatos világával nem eltávolítja őt a valóságtól, hanem bevezeti jó és rossz, élet és halál, szeretet és gyűlölet, harc és megbékélés, szorongás és feloldása testi és lelki valóságaiba.

A mese orientál, tájékoztat – teljes világképet ad abban a képi formában, ahogyan ezt a gyerek jól fel tudja fogni. (Gyerekek, óvodák, iskolák, Saxum Kiadó, 2001)