A komáromi székhelyű KT Lap- és Könyvkiadó tavaly indította útjára a Múltunk emlékei című havi lapot. A honismereti, műemlékvédelmi és turisztikai magazin egyedülálló a szlovákiai magyar sajtó palettáján, hiszen kizárólag ezekkel a témákkal Szlovákiában más egyéb sajtóorgánum egyelőre nem foglalkozik.
Egyedülálló magazin
A lap az idén már második évfolyamába lépett. Dr. Szénássy Árpád főszerkesztő, B. Bartal Mária szerkesztő és az állandó munkatársak igyekezetének köszönhetően kialakult a terjesztői hálózat, és egyre gyarapszik az állandó előfizetők tábora is.
Az új év első, januári számának címoldalán a szímői Jedlik Ányos emlékszoba látható. A lap részletesen foglalkozik a híres bencés paptanár, fizikus, feltaláló életútjával, ír a szülőhelyén berendezett emlékszobáról és emlékének ápolásáról. Szénássy Zoltán felidézi a madari származású, már-már elfeledett Édes Gergely költő alakját, akinek helye ott van a kezdeti reformkor legnagyobb verselői között. Terjedelmes írás szól az ógyallai születésű Feszty Adolfról, aki számos szép palota és középület tervezésével, építésével gazdagította Budapest látképét. Inám községben évek óta turisztikai attrakció a mézfesztivál, ebben a községben létesített annak idején méhésztelepet Sőtér Kálmán, a korszerű méhészet megalapítója, jelentős szakíró. A legutóbbi eseményről, a szakember inámi éveiről, a mézkirálynő-választásról szól az Inám és a turizmus című cikk. Új adatokkal, tényekkel járulnak hozzá ismereteinkhez Az esztergomi Bakócz-kápolna és a Jókai emlékek című írások, valamint a Habsburgok történetét bemutató sorozat első része.
A folyóirat hátsó borítóján az ipolyszakállosi tájház és az andódi Czuczor-múzeum helyiségeinek egy-egy részlete látható.
A Múltunk Emlékei című magazin a kiadó, illetve a szerkesztőség címén: 945 01 Komárno, Mederčská u. 9. rendelhető meg. (b)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.