Egy vérbeli muzsikus család

Apa és fiaA szerző felvételeA dalokat angol szöveggel énekli, mert „nincs, aki anyanyelvű számokat írna”, és neki könynyebben megy angolul, mint szlovákul. Tizennyolc éves, zongorázni tanult, a bátyja hegedül.

A felmenők

Édesanyja zongorista, édesapja nővére, Marika, huszonegy évig színházi zenei korrepetítor volt, apai nagyapja, a szentmártoni Ján Konček trombitás és harmonikás, a Szlovák Népművészeti Együttes, a SĽUK alapító tagja, anyai nagyapja, az érsekújvári Dráfi István cimbalomművész, ugyancsak hosszú évekig a SĽUK-ban muzsikált.

Az édesapa, Konček János kiváló hegedűs – de pillanatnyilag nem a hivatásának hódol. Tizenkét évesen felvették a pozsonyi konzervatóriumba mint kivételes tehetséget, később tagja lett a Katonai Művészegyüttesnek. A brünni Janáček Zeneakadémia hegedű szakán csak két és fél évet töltött, mert mint mondja, „sajnos, más dolgokat szerettem”. 1978-ban a Warchal-zenekarhoz került, majd a zsolnai Állami Kamarazenekar egyik alapító tagja és koncertmestere lett. Elkerült külföldre, és 1985-től a Joseph Stadt, az egyik legkonzervatívabb színház muzsikusaként szervezte a Bécsi Zenei Heteket, koncertezett a bécsi filharmonikusokkal, de tizennégy év után hazajött – a család, a gyerekek kedvéért. Tudta, hogy „itthon a kultúrából nem lehet megélni”, így a feleségével, Marikával éttermet nyitottak, aztán eladták. Konček János egy grafikai stúdióba fektette a pénzét.

Családfenntartás

– Abban bíztam, hogy ezzel biztosítom a család megélhetését, én pedig visszakerülök a zenéhez – merthogy akkor már három és fél éve volt egy kamarazenekarunk, amellyel hetente háromszor próbáltunk.

A stúdió tönkrement, a pénz odaveszett, kölcsönt vett fel, és nyitott egy másik grafikai stúdiót. A szíve nagyon fáj a zenéért.

– A fotózást, a tördelést meg lehet tanulni, de a zene más... Mégis, nagyon bízom benne, hogy ez a stúdió egyszer majd annyira fog menni, hogy nem kell vele napról napra foglalkozni. Hívnak vissza Bécsbe, a színházhoz. A mai napig nem értik, miért jöttem haza... De két széken egyszerre nem lehet ülni. Nekem olyan szerencsém volt, mint amilyen az ember életében egyszer, ha előfordul, s én azzal szó szerint visszaéltem. Pozsonyban a konzervatóriumban kiváló pedagógus tanított, Skladaný professzor; amikor Brünnbe kerültem az akadémiára, olyan családnál laktam, ahol a zene uralta az egész házat. A brünni tanárom, Franta Kratochvíl kiváló muzsikus volt, de sajnos nem éltem a lehetőségekkel.

Pétert megbolondította a néger soul zene, mondja az édesapa. – Ez nagyon nehéz stílus. Ezzel a műfajjal az itteni szövegíróknak és zeneszerzőknek nincsenek tapasztalataik, Szlovákiában nincs énekes, aki ezt képviselné, és nincs, aki ilyen zenét írna. Pedig ez a zene igen népszerű a világban. Megszólítottuk a volt Modus egyik tagját, aki jelenleg producer és a fiatal tehetségek pártfogója, hogy írjanak szöveget a szerzeményeinkre. Ebben a stílusban nem vagyok otthon, de azt meg tudom mondani, hogy Péter tisztán intonál-e, jó-e a ritmusa. Ez a zene nem igazán az én műfajom, a fiatalok viszont élvezik. Csak van benne valami... Az igazat megvallva én nem tudok rájönni az ízére.

Az Aranypacsirta

Péter anyai és apai ágon egyaránt jó inspirációt kapott, a zene bűvöletében nőtt fel. Amikor öt-hat éves volt, édesapja naponta otthon próbált a kamarazenekarral reggel tíztől este hatig.

Kiskorától énekelni akart. A két híres nagyapa mindig vele ment a versenyekre (biztosítva a harmonika- és cimbalomkíséretet), s ő mindig díjjal tért haza. Kicsi gyerekként Aranypacsirta lett. Kamaszkorában a soul felé fordult, s egy versenyen olyan sikert aratott, hogy a zsűri nem akarta elhinni, hogy ő énekel, nem pedig playbackről a műfaj kiemelkedő művelője, r&b...

Péter a hangképzést nem tartja fontosnak, attól tart, teljesen megváltozna az énekstílusa. Édesapja úgy véli, mivel a fiúnak elég nagy a hangterjedelme, jó a hangfekvése, s mivel az a stílus, amit ő képvisel, nem kívánja meg a képzett hangot, nem szükséges az énektanulás.

– Itt mind a dallam, mind a szöveg s főleg az előadás az érzelmi telítettségre épül, feltétel viszont a jó hanganyag – s nálunk éppen ezért művelik kevesen, mivel igényes énekstílust követel. A frázisok nincsenek lekottázva, s ez lehetőséget ad az énekesnek érzelmei egyéni kifejezésére.

Az ifjú énekes repertoárján egyelőre 14-15 dal szerepel, de egyre több a saját szerzeménye. Mivel élőben énekel, minden fellépési lehetőséget megragad ott, ahol a professzionalista feltételek adottak (hangosítás, technika), hogy prezentálja magát. Egy német produkciós csoport tavaly, Partizánskéban, a 29. alkalommal megrendezett Aranycipellőcske popfesztiválon felfigyelt rá, és külföldi tanulási lehetőséget kínált fel neki (szólistát „faragnának” belőle, koreográfus, vizázsiszta kezébe kerülne). De a fiú itthon szeretne érvényesülni, annak ellenére, hogy tisztában van vele, ha külföldön felfedeznék, ismertté válna, a hazai szakma is könnyebben elfogadná.

Idén tavasszal a Coca-Cola popsztárversenyen elnyerte a közönségdíjat, az őszi Aranycipellőcske popfesztiválon már mint vendég szerepel...

Reményteljes jövő

A zene a hobbija, az élete. Egy napja sem telik el éneklés nélkül. A lányok rajonganak a jóképű fiúért, sok levelet kap, naponta sms-ekkel bombázzák, fényképeket küldenek neki (magukról), de Péter egyelőre ellenáll. Nincs barátnője.

A lányokra még van idő. A popzenében a tizennyolc év éppen megfelelő kor a nekifutásra. A közönséggel kapcsolatot tud teremteni, vonzó a megjelenése, kellemes a hangja, minden adottsága megvan hozzá, hogy jó énekes legyen.

Az idén érettségizik az érsekújvári elektrotechnikai szakközépiskolában, pedagógiát és pszichológiát szeretne tanulni a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen. A főiskola fontos, de az éneklést nem hagyja abba. A kettő összeegyeztethető, hiszen eddig is volt iskola is meg éneklés is, igaz egy-két hármas mindig becsúszott a bizonyítványba.

Mindent megtesz annak érdekében, hogy sikeres legyen. Sportol, nem iszik, nem dohányzik, a drogot nem próbálta ki, és nem is fogja, mondja elszántan. Az élete – hála a szüleinek és a barátainak – enélkül is színes. Kedvenc étele a rizskoch és a kuglóf, kedvenc időtöltése a kerékpározás és a tánc, három éve a kilencórás maratoni táncversenyen az utolsó pillanatig bírta – és első lett.