A dunaszerdahelyi Fókusz a gyémánt sáv mellé a gyerekzsűri díját is megkapta a színjátszók kategóriájában (Fotó: Angyal Sándor)
Dunaszerdahely három napra a diákszínjátszók Párizsa lett – véget ért a Duna Menti Tavasz

A ma délelőtti díjátadóval véget ért a 49. Duna Menti Tavasz, a Kárpát-medence legnagyobb múltú magyar nyelvű gyermekbáb- és színjátszó fesztiválja, amelyet a Csemadok Országos Tanácsa megbízásából rendezett meg a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet. Közeleg tehát a kerek jubileum.
Idén 25 csoport érkezett, pontosan ugyanannyi, mint tavaly, illetve tavalyelőtt – csak a kategóriánkénti megoszlás volt más. A bábosoknál csupán 6, a színjátszók mezőnyében 19 csoport lépett fel az ország minden részéből, Komáromtól Tiszacsernőig. Öten szerkesztett játékot adtak elő, ezeket külön kategóriaként értékelte a zsűri, de a három nap során felmerült bennük a kérdés, hogy érdemes-e szétválasztani a szerkesztett játékokat és a színdarabokat, mert előbbiekből évről évre nagyon kevés van.
Színes és színvonalas kínálat
Benes Tarr Csilla színész és drámatanár, a Vekker Műhely tagja tizenötödik alkalommal zsűrizett a Duna Menti Tavaszon, így figyelemmel kísérhette a csoportok fejlődését. Szerinte az idei kínálat rendkívül színes és színvonalas volt.
A rendszeresen visszajáró csoportoknál érezhető, hogy a rendező-pedagógusok évek óta dolgoznak a gyerekekkel. Mernek formai újításokkal kísérletezni, karaktereket hoznak a színpadon, gyakran improvizálnak, összeszokott csapatként működnek, a témaválasztások és rendezések is egyre bátrabbak
– jelentette ki.
A színjátszó zsűri legtapasztaltabb tagja örömmel konstatálta, hogy egyre több pedagógus-rendező indul ki a gyerekek igényeiből, mert érdekli őket, mi foglalkoztatja diákjaikat. „Feldolgoztak olyan témákat is, mint a testvérkapcsolat, a félelem, a szorongás, vagy a generációk közti különbségek és összekötő kapcsok. A gyermek- és diákszínjátszásnak arról is kell szólnia, hogy teret kapjanak a szereplők ötletei. Örültem a népmese-feldolgozásoknak és a szerkesztett népi játékoknak is, amelyeket főleg a legkisebbek, az ovisok hoztak. Látszott rajtuk, hogy értik és szeretik, amit csinálnak.”
A színész-drámatanár hangsúlyozta, hogy a keleti országrészből érkezők számára hatalmas ajándék a hosszú utazással egybekötött dunaszerdahelyi szereplés.
Szívják magukba az élményeket, megnézik az összes előadást, alig akarnak innét hazamenni. Körülbelül olyan ez nekik, mintha mi elmennék Párizsba. Bízom benne, hogy beoltódnak a kultúrával és maradnak, mert a pedagógusoktól sokszor azt hallom, nehéz meggyőzni a szülőket, hogy érdemes színjátszó körbe járatni a gyerekeiket. Fontosnak tartanám az előválogatók visszahozását, mert mentorprogramként is működtek. Folyamatában is lehetett értékelni a munkát, szakmai tanácsokkal segíteni a csoportvezetőket, akik nem tanultak színházi rendezést, és ki vannak éhezve a visszajelzésre, véleményekre. Még akkor is fontos lenne ez, ha ma már kevesebb a csoport és gyakorlatilag valamennyi jelentkező meghívást kap a Duna Menti Tavaszra
– véli a szakember.
Három különdíj is gazdára talált
Idén egyébként olyan magasnak bizonyult a színvonal a színjátszóknál, hogy három produkciót is gyémánt sávval jutalmaztak, emellett még további három különdíj talált gazdára.
A négy színjátszó zsűritag közül hárman – Tóth Tibor Jászai-díjas komáromi színművész, Hostomský Fanni színésznő és a magyarországi Egervári György dráma- és színházpedagógus – először értékeltek ezen a fesztiválon, azaz „szűz szemmel” nézték a produkciókat, nem tudták összehasonlítani őket a csoportok korábbi előadásaival, Benes Tarr Csilla pedig a folyamatosságot képviselte.
A bábos zsűri szerint ebben a kategóriában sem lehet panasz a minőségre, annak ellenére, hogy idén csak hat csoport jelentkezett a fesztiválra. Számukra egyébként elérhető egy mentorprogram, amelyet Kecskés Marika bábművész vezet, a Duna Menti Tavasz keretein kívül. A bábelőadásokat Badin Ádám, a rozsnyói Meseszínház alapítója, a magyarországi Szluka Judit bábszínész-mesemondó, valamint Csepi Zsuzsa, a dunaszerdahelyi Aranykert Bábszínház vezetője alkotta. Utóbbi zsűrielnökként a mai díjátadón megemlékezett Dusza István színikritikus-újságíróról, lapunk egykori munkatársáról is, akinek nagy vágya volt, hogy bibliai történetek is szerepeljenek a Duna Menti Tavasz műsorán.
Dusza Pista most biztosan mosolyog odafent
– jegyezte meg Csepi Zsuzsa, mert az utóbbi években és idén is bátran nyúltak a bábosok bibliai témákhoz.
Megtudhattuk tőle, hogy ebben a kategóriában eredetileg kilenc csoport szerepelt volna, de közülük három nem tudott fellépni betegség és egyéb okok miatt.
A DAC meccseire emlékeztetett a hangulat
Megdicsérte a remek közönséget is, akik „szinte már a DAC-meccsek hangulatát“ varázsolták a nézőtérre az előadások szüneteiben, viszont pisszenés nélkül, érdeklődve nézték a produkciókat. Csepi Zsuzsa kiemelte, hogy idén két előadás is érkezett ugyanabból a pozsonyi iskolából: úgy tűnik, az évek óta működő Duna utcai Iciri-piciri bábcsoport sikereit látva a kisebbek is ki akarták próbálni a bábozást. (Ez a próbálkozás olyan jól sikerült, hogy a Még Iciri-piciribbek első fellépésükről rögtön arany sávos minősítéssel térhettek haza. A „nagyok“ pedig átvehették a gyerekzsűri díját, ami elmondásuk szerint mindennél többet ér számukra).
Értékelése végén Csepi Zsuzsa azt üzente a politikusainknak, nézzék már meg ezt a csodálatos fesztivált és próbálják anyagilag is támogatni, mert ennek a csaknem ötvenéves mozgalomnak most már kötelező megmaradnia. Nos, a művelődési ház nagytermének nézőterén nem igazán szoktunk látni politikusokat, leszámítva az ünnepélyes megnyitót, ahol mindig szívesen szónokolnak nemzettudatról és közösségről.
Végezetül jöjjön az, amivel kezdenünk kellett volna: az eredmények. Még akkor is, ha ez nem focitorna, hanem művészet, amely – mint tudjuk – nem mérhető pontokban és gólokban, viszont maradandó nyomot hagy a lelkekben.
BÁBCSOPORTOK
Ezüst sávos minősítés:
• a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont Óperencia Bábcsoportjának a Szöszkommandó előadásáért, rendezte: Gazdag Nagy Anikó és Gombás Anikó
• a pozsonyi Duna utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium Iciri-piciri Bábcsoportjának a Farkas kontra Piroska előadásáért, rendezte: Czuczor Nóra
• a diósförgepatonyi Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda Diósförgepatonyi Csipcsirippek Bábcsoportjának A Duna tündérei előadásáért, rendezte: Mészáros Anikó és Anda Zsuzsanna
Arany sávos minősítés:
• a kisgéresi Alapiskola és Református Gyülekezet Mustármag Bábcsoportjának a Lukács 14 előadásáért, rendezte: Blanár Gabriella, Furik Mária és Tóthné Fülöp Veronika
• a pozsonyi Duna utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium Még Iciri-piciribb Bábcsoportjának A favágás előadásáért, rendezte: Czuczor Nóra
• a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ Gézengúzok Bábcsoportjának A makrancos asszony meg az ördög előadásáért, rendezte: Csörgei Tünde
A gyerekzsűri díja:
• a pozsonyi Duna utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium Iciri-piciri Bábcsoportjának a Farkas kontra Piroska előadásáért, rendezte: Czuczor Nóra
SZERKESZTETT JÁTÉKOK KATEGÓRIÁJA
Ezüst sávos minősítés:
• a nyárasdi Így tedd rá (Nyárasd) Gyermekcsoportnak a Játékfűzés előadásáért, rendezte: Nagy Renáta
• a csallóközaranyosi Kóczán Mór Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Kóczosok Színjátszó Csoportjának a Tesó-kódex előadásáért, rendezte: Zsidek Pál
Arany sávos minősítés:
• a vásárúti József Attila Alapiskola és Óvoda Így tedd rá (Vásárút) Gyermekcsoportjának a Libás játékok előadásáért, rendezte: Kálmán Szilvia
• a füleki II. Koháry István Alapiskola KOHÁRY-SOKK színjátszó csoportjának a Generációk előadásáért, rendezte: Ferenc Izolda és Illés Kósik Andrea
• a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ Cool-túrázók Gyermekcsoportjának
a Vigyázz, kész, félek! előadásáért, rendezte: Laboda Róbert
A gyerekzsűri díja:
• a füleki II. Koháry István Alapiskola KOHÁRY-SOKK színjátszó csoportjának a Generációk előadásáért, rendezte: Ferenc Izolda és Illés Kósik Andrea
A zsűri különdíja:
• Különdíj az érvényes témaválasztásért a csallóközaranyosi Kóczán Mór Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Kóczosok Színjátszó Csoportjának a Tesó-kódex előadásáért, rendezte: Zsidek Pál
SZÍNJÁTSZÓ CSOPORTOK
Bronz sávos minősítés:
• a nagymegyeri Janiga József Művészeti Alapiskola Porondra! Diákszínpadának Az ördögi kör előadásáért, rendezte: Pataky Ádám
• a galántai Kodály Zoltán Gimnázium Illúzió Színjátszó Csoportjának A szempillák előadásáért,
rendezte: Varga Ottó
• a tiszacsernyői Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Tiszavirág Színjátszó Csoportjának A kis gyufaárus lány előadásáért, rendezte: Sačko Ildikó
• Fülekkovácsi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Csemeték Színjátszó Csoportjának a Hogyan súrolta fel a kutyus meg a cicus a padlót előadásáért, rendezte: Halama Bódi Andrea
• a Bodrogszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Teknőcök Színjátszó Csoportjának a Mese a szemétdombról előadásáért, rendezte: Furik Krisztina
Ezüst sávos minősítés:
• a Rimaszombati Városi Művelődési Központ Henc(z)egők Színjátszó Csoportjának a Melyiket a sok közül? előadásáért, rendezte: Hencz Annamária
• a Csilizradvány Község Emóció Színjátszó Csoportjának A színvilág előadásáért, rendezte: Pataky Ádám
• a füleksávolyi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Csicsókák Gyermekcsoportjának A só előadásáért, rendezte: Farkas Rozália
• a nagykaposi Erdélyi János Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Nerján Színjátszó Csoportjának
Az időutazó Gina előadásáért, rendezte: Dajka Trnik Rita, Hajdu Valéria és Kása Tímea
Arany sávos minősítés:
• az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola Búzácska Színjátszó Csoportjának a Jónás előadásáért, rendezte: Jusztin Czaudt Éva és Škultéty Bolgár Brigitta
• a Királyhelmeci Közös Igazgatású Iskola Varázskerék Színjátszó Csoportjának A cigányasszony meg az ördög előadásáért, rendezte: Pirigyi Mária, Leczo Alexandra és Szabó Alica
Gyémánt sávos minősítés:
• a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ és a Csemadok Vámbéry Ármin Alapszervezete Fókusz Gyermekszínpadának a Hamucipőcske? előadásáért, rendezte: Kuklis Katalin és Jarábik Gabriella
• a tornaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Galiba Gyermekcsoportjának a Titok előadásáért, rendezte: Szászi Edina, Miko Katalin és Székely Zsuzsanna
• a hetényi Tarczy Lajos Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Gólyaláb Színjátszó Csoportjának
a Vörös Rébék előadásáért, rendezte: Gábor Eszter és Kotiers Éva
A gyerekzsűri díja:
• a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ és a Csemadok Vámbéry Ármin Alapszervezete Fókusz Gyermekszínpadának a Hamucipőcske? előadásáért, rendezte: Kuklis Katalin és Jarábik Gabriella
A zsűri különdíjai:
• A szürrealitás különdíja a galántai Kodály Zoltán Gimnázium Illúzió Színjátszó Csoportjának A szempillák előadásáért, rendezte: Varga Ottó
• Az ígéretes kezdő csoport különdíja a füleksávolyi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Csicsókák Gyermekcsoportjának A só előadásáért, rendezte: Farkas Rozália
Meghívásos különdíjak:
• A Magyar Drámapedagógiai Társaság meghívása a 35. Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Fesztivál rendezvényére (Pécs, 2025. június 13-14.) a hetényi Tarczy Lajos Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Gólyaláb Színjátszó Csoportjának, a Vörös Rébék előadásáért, rendezte: Gábor Eszter és Kotiers Éva
A Vekker Műhely különdíja:
• a vásárúti József Attila Alapiskola és Óvoda Így tedd rá (Vásárút) Gyermekcsoportjának a Libás játékok előadásáért, rendezte: Kálmán Szilvia
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.