Dalköltők bölcsőjénél - A pesarói hattyú

Rossini szülőházát könnyű megtalálni a közép-olaszországi Pesaróban. A Rossini színháztól sétálj végig a Rossini utcán a tenger felé, a Rossini konzervatóriumnál csodáld meg a híres névadó szobrát, s a 34. szám alatt beleütközöl a Rossini múzeumba!  Az impozáns épület valamikor egyemeletes volt, később átépítették, s 1892-ben, a zeneköltő születésének centenáriumán a város megvásárolta, s múzeummá alakította. A nagy Rossini-imádatban elsikkad az a sajnálatos tény, hogy a szülőváros egykor hálátlan volt nagy fiához; Rossini nem is volt gyakori vendég szűkebb pátriájában. A békekötésre Párizsban került sor, amikor az olasz város bűnbánó küldöttsége a zeneköltő szobrának avatásáról hozott hírt, megkövetve és megkönnyeztetve a mestert. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"276285","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"Rossini szülőháza","typeof":"foaf:Image","width":"321"}}]] Igen, a gördülő könnyek talán fiatalkorát idézték, ahonnan elindult a világhír felé. Bolognába 12 éves korában költözik, s itt is végzi zenei tanulmányait. A tanultakat Itália nagy operacentrumaiban, Velencében, Milánóban és Nápolyban hasznosítja, s 1822-ben kilép a nemzetközi porondra. Bécsben Beethoven biztatja újabb vígoperák komponálására, 1823-ban Londonban IV. György király vendégszeretetét élvezi, majd Párizs válik élete végéig fő lakóhelyévé. Jóllehet a francia főváros, s egyben a világ operáinak ünnepelt sztárja, 36 éves kora után két egyházzenei művén kívül már csak kisebb darabokat komponált. A kortársi találgatások között említik rendezett anyagi helyzetét, megrendült egészségét, kényelmét, a zenei ízlés változását, s főleg… hedonizmusát. Rossini valóban szeretett élni. Két feleségét a viharos múltjukkal nem törődve kötötte magához, szellemes világfiként a társaság középpontjaként élvezte a párizsi fényeket. Imádott enni-inni, és nevét a konyhafőnökök köreiben is kiváló ételek örökítették meg (így például a Tournedos Rossini). [[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"276286","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"1053","style":"width: 600px; height: 401px;","title":"Pesaro, a Rossini Színház","typeof":"foaf:Image","width":"1575"}}]] Nos, a múzeum rendezői e gazdag életutat kívánták bevinni a négy fal közé. Természetesen csak impressziókat adhattak a látogatóknak, de ezt sikerrel tették. A bejárattól jobbra eső kis helyiséget is egy kerek évnek, A sevillai borbély bemutatója kétszázadik évfordulójának szentelték. Eredetileg a művet Rómában, a Teatro Argentinában ismerhette meg először a közönség. Stílusosan egy eredeti borbélyműhelyben találja magát a belépő, vele szemben interaktív módon ismerkedhet a híres opera hang- és képfelvételeivel. A 2005. évi Rossini Operafesztiválon például olyan világnagyságok öregbítették hírnevét, mint Juan Diego Flórez.A múzeumban – harminc portréján keresztül – hűen lehet követni a zeneszerző életútját. A képek legtöbbje Párizsban készült, nem véletlen, mivel a művész életének legnagyobb részét a francia fővárosban töltötte. Sok közöttük a karikatúra, jelezve, hogy operáinak fogadtatása akkoriban erősen megosztotta a közvéleményt. Az egyik gúnyrajzon a La Lune címoldalán ágyúval, haranggal ábrázolják, a hangos instrumentumokkal talán híres újítására, a Rossini-crescendóra utalnak, ami összeforrott a nevével.  [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"276287","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"Fodor Jozefa arcképe a múzeumból","typeof":"foaf:Image","width":"321"}}]] Művei legnépszerűbb interpretá­torainak portréja egy újabb teremben kapott helyet. Megcsodálhattam Adelina Patti arcképét, aki Rosinaként tündökölt a vígoperában. Igazi sztárja volt korának, de Muszorgszkijt annyira idegesítette túlzott kultusza, hogy gúnydalban figurázta ki a dívát. A múlt századelőn készített felvétele gyűjteményemnek is féltett darabja, jóllehet Patti a felvételkor már túl volt művészete delelőjén. A másik portré számomra szívet melengetőbb: Josephine Mainville Fodor mosolyog ránk. Fodor János zeneszerző és hegedűművész gyermekeként, Fodor Jozefaként látta meg a napvilágot. Kivételes tehetség volt, öt nyelven beszélt, s zenei karrierje is 13 éves korában indult, amikor édesapja hangversenyén zongora- és hárfatudását csillogtathatta meg. Rossini Se-miramisában egykor felejthetetlent alkotott, s érdekes, hogy a magyar származású énekesnő Paisiello alkotásában, A sevillai borbélyban (Rossini vetélytársának dalművében) is nagy sikerrel lépett fel Párizsban.  Egy újabb szobában a művész és életművész magánéletébe is bepillanthatunk. A párizsi Passyban épült villájának pompája önmagáért beszél, feleségeinek portréja a szebbik nemhez való kötődését, a kézzel írott receptjei pedig a már említett kulináris érdeklődését reprezentálják. Fortepianója 1809-ben Velencében készült. A halálos ágyán készített rajz és testamentuma már a véget idézi. A múzeumban – interaktív foglalkozáson – gyerekhad ismerkedik a ház egykori lakójának művészetével. A moderátor kacag, énekel – mindezt a halhatatlan zeneköltő népszerűsítéséért teszi – s a gyerekek együtt örülnek a bemutatónak.  A város évente rendez operafesztivált emlékére. Két helyszínt, a Rossini Színházat és az Adria arénát töltik meg a zeneszerző tisztelői. Idén is nagyszabású bemutatókra készülnek, augusztus közepén a Korinthosz ostroma, A szerelem próbája, a Torvaldo és Dorliska, valamint A reimsi utazás kerül színre. Az utolsó művei között számon tartott Stabat Mater zárja a sorozatot. A szereposztásokat nézve az „oroszok már a spájzban vannak” mondás jut eszembe, a listákat böngészve a szláv nevek uralják a mezőnyt.  [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"276288","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"Egy eredeti borbélyműhely","typeof":"foaf:Image","width":"321"}}]] Pesaro zenei életét említve nem hagyhatjuk ki másik híres szülötte, Renáta Tebaldi nevét. Toscanini nem volt dicsérős fajta, de a szoprán művészetét angyali hangként jellemezte. A művésznő Maria Callasnak volt nagy vetélytársa; míg a görög szoprán általában Di Stefanóval lépett fel, Renata Tebaldi Mario del Monacót tekintette partnerének. A csatabárdot Callas ásta ki, amikor egy interjúban saját hangját pezsgőhöz, Tebaldiét Coca-Colához hasonlította. Később kibékültek, de ekkor már Callas nem volt a pályán, Tebaldi karrierje pedig még javában ívelt felfelé. Nevét utca őrzi a városban. Rossini neve igazi márka a nagyvilágban. Nevét együtt emlegetik Donizettivel és Verdivel. Viszont míg Verdinek legalább 15 operája szerepel a világ nagy operaházainak repertoárján, addig a Rossini-életmű 40 operájából csupán néhányat ismer a közvélemény. A sevillai borbély vezeti a mezőnyt, hattyúdala, a Tell Vilmos, s esetleg a Hamupipőke szegődnek nyomába. Nagyapám mindig elmerengve mesélte, hogy karácsonykor az adai templomban Fehér Ármin kántor a Tell Vilmos nyitányának pasztorálját játszotta, s ha netán változtatott, a közvélemény visszakövetelte a darabot. E nyitány egyébként zseniális mű, „a gróf, a gróf a vízbe fúlt” slágerét később minden operarajongó nevetve idézte; az Egy bolond százat csinál című magyar filmben is felbukkan egy jelenetben. A nyitányok ma is népszerűek a hangversenytermekben: a Tell Vilmos mellett A tolvaj szarka vagy a Semiramis előjátéka is közismert. A sevillai borbély bohóságát kihasználva szilveszter estén gyakran tűzte műsorára a művet az Operaház. Ilyenkor alkalom adódott egy kis ripacskodásra is, a hatvanas években például a híres énekjelenetben Rodolfo bűvészmutatványaival kápráztatta el a közönséget. A mű legnépszerűbb áriája a Figaro belépője külön életet élt. Számtalanszor hallhattuk Melis György tolmácsolásában, s a népszerű dallam több filmben is szerepel. Talán a legismertebb a Tom és Jerry rajzfilmben való felbukkanása.  Ha már a bravúrszámoknál tartunk, itt kell említenünk a szerző híres nápolyi tarantelláját, a Táncot (La Danza). Eredetileg a Les soirées musicales (1830–1835) sorozatban ismerhette meg a közönség. A fergeteges darabot Liszt, Chopin, Respighi is feldolgozta, és Cziffra György átirata is ismert. Caruso és Gigli vitte sikerre, de a mű felbukkan a Római vakáció című moziban is. A 2006-os, a berlini olimpia parkban tartott Waldbühnenkonzerten Rolando Villazón bűvölte el a dallal a több tízezres közönséget; a mexikói sztár felvétele a világhálón is megtalálható, s a nagyon népszerű. Cecilia Bartoli felvétele szintén elragadó. Kedvelt ráadásdarab a szerző híres Macskaduettje. Egy ihlet hatására korábbi műveiből pofozta össze, egyúttal a szerelmi kettős műfaját is erősen kifigurázta. A hetvenes években Hofi Géza és Koós János is népszerűsítették egy kabarészámban. A sevillai borbély sikere nyomán Rossini egyszer ellátogatott Sevillába, ahol természetesen fergeteges fogadtatásban volt része. A művet a Teatro Realban díszelőadáson mutatták be, VII. Ferdinánd király vacsorára látta vendégül a szerzőt. A látogatásnak zenetörténeti jelentősége is volt, mivel Francesco Fernandez Varela madridi érsek egy nagyszabású egyházi művet rendelt tőle. Ennek nyomán született meg a Stabat Mater, amit Heine a legcsodálatosabb műnek tartott. Rossininek – mikor már betegen utazta végig Itáliát – az olasz váro-sok sorra kedveskedtek a darab előadásával. Halála hírére Londonban egy több ezer fős ének- és zenekar e művel búcsúzott a mestertől. A szervezők is e darabbal zárják idén  Pesaróban a fesztivált.  Csermák Zoltán