A dokumentumfilm első hivatalos fotója (Fotó: Edward Lovelace)
Courtney Love tabuk nélkül meséli el élettörténetét
Dokumentumfilm készült Courtney Love életéről, amelyet már be is soroltak az 2026-os Sundance Filmfesztivál programjába, és amely az Antiheroine, azaz Antihősnő címet kapta.
A film rendezői Edward Lovelace és James Hall, akik 2014-ben készítették a The Possibilities Are Endless című dokumentumfilmet Edwyn Collins énekes agyvérzés utáni felépüléséről. A produkciót a Dorothy St. Pictures jegyzi, amely a közelmúltban a Victoria Beckhamről szóló Netflix-sorozatot, valamint a 2023-as Pamela: A Love Story című dokumentumfilmet is készítette.
A hivatalos szinopszis így hangzik: „Courtney Love énekesnő, dalszerző és színésznő régóta hatással van a rock- és popkultúrára. Most, hogy tiszta és több mint egy évtized után új albumon dolgozik, készen áll arra, hogy szűrők nélkül és bocsánatkérés nélkül mesélje el történetét.”
Courtney Love a Hole zenekar énekesnőjeként, majd szólóelőadóként a 1990-es évek óta a zeneipar kiemelkedő alakja. Legutóbbi albuma a Hole 2010-ben megjelent Nobody’s Daughter című anyaga, míg szólólemeze, az America’s Sweetheart 2004-ben látott napvilágot. Jelenleg egy új szólóalbumon dolgozik, eközben magánéletében is változások történtek. Elárulta, például, hogy elhagyta az Egyesült Államokat és brit állampolgárságot szeretne szerezni. „Nagyon örülök, hogy itt vagyok. Csodálatos itt élni. Hat hónap múlva végre megkapom a brit állampolgárságot. Állampolgár leszek – kérelmet nyújtottam be, haver! Nem tudtok megszabadulni tőlem!” – mondta nemrég egy interjúban.
A jelenleg 61 éves Courtney Love gyakran keveredett botrányokba, legyen szó alkohol- és droghasználatról, heves vitákról vagy provokatív nyilatkozatokról. Sokan tisztelik művészi teljesítményéért, mások viszont különc viselkedése miatt kritizálják őt.
Házassága a tragikus sorsú Kurt Cobainnel, a Nirvana frontemberével rendkívüli figyelmet kapott. Sok rajongó őt okolja a zenész haláláért, de vádolták őt manipulatív viselkedéssel is, ami heves vitákat generált. Ugyanakkor rajongói szerint ő volt Cobain művészi és személyes életének legfontosabb támogatója.
Az utóbbi időben Love igyekszik józan és tudatos életet élni, és nyíltan beszél a múltban elkövetett hibáiról. Ez az új, konstruktív irány némi megbékélést hozott a kritikusok egy része számára, de a korábbi botrányok árnyéka miatt továbbra is ellentmondásos figurának számít.
A Robert Redford által alapított Sundance Filmfesztivál, a független filmek legnagyobb amerikai seregszemléje 2026. január 22-től február 1-ig tart.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.