Berlin. Eljárást indított az ukrán ügyészség a Scooter német technotrió tagjai ellen, mert múlt pénteken felléptek egy zenei fesztiválon az Oroszország által jogellenesen elcsatolt Krímben – közölte Ukrajna berlini nagykövete. Andrij Melnik szerint a zenekar súlyos jogi következményekre számíthat.
Bűncselekménynek minősülő koncertezés
Berlin. Eljárást indított az ukrán ügyészség a Scooter német technotrió tagjai ellen, mert múlt pénteken felléptek egy zenei fesztiválon az Oroszország által jogellenesen elcsatolt Krímben – közölte Ukrajna berlini nagykövete. Andrij Melnik szerint a zenekar súlyos jogi következményekre számíthat. „Ez nem valami apró kihágás, hanem súlyos bűncselekmény, amelynek következményei lesznek” – hangoztatta a diplomata.
A Scooter a Szevasztopolhoz tar-tozó Balaklavában lépett fel a ZBFest nevű rendezvényen. H. P. Baxxter, a zenekar frontembere a múlt hónapban azt mondta: zenélni mennek a Krím-félszigetre, nem politizálni. Az ellenük indult eljárást egyelőre nem kommentálták.
Kijev rendszerint kitiltja Ukrajnából azokat, akik jogellenesen látogatnak el az Oroszország által 2014-ben a nemzetközi jog semmibevételével elcsatolt Krímbe. Ezt a területet a nemzetközi közösség továbbra is Ukrajna részének tekinti, elcsatolását semmilyen formában nem ismeri el. Kijev előre figyelmeztette a zenekart, hogy ha a Krímbe látogatnak, akkor Ukrajnában akár nyolcéves börtönbüntetést is kiszabhatnak rájuk. A Krím elcsatolása miatt az Európai Unió is szankciókat vezetett be: uniós állampolgárok szinte semmilyen üzleti tevékenységet nem folytathatnak a félszigeten, így a Scooter Németországban is következményekre számíthat. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.