„Betolakodtam mások életébe”

Pozsony. N. Tóth Anikó Szabad ez a hely? című kötetét mutatták be hétfő este a Pozsonyi Magyar Intézetben. A Kalligram Kiadónál megje-lent, a nyomdából frissen odaszállított kötetet a szerzővel együtt vehette szemügyre a közönség.

A prózai műfajok szinte mindegyikében remeklő szerzőnek ez az első novelláskötete. A szerkezet első blikkre meglehetősen egyszerű, akár azt is mondhatnánk, hogy N. Tóth Anikó kötetbe gyűjtötte az utóbbi években született rövidprózáit. De ennél azért bonyolultabb a helyzet.

Az utazás mint vezérmotívum

A három ciklusból álló kötet vezérmotívuma az utazás, a legtöbb kispróza tömegközlekedési eszközön, konkrétan autóbuszon, az Ipolyság–Nyitra vonalon tapasztalt személyes élmények alapján született. A szerző azonban sokkal többet vállalt, kiterjesztette a direkt utazástematikát a párkapcsolatokra, a szakralitásra, a vendégszövegekre, az egzisztencializmusra, vagyis az elvontabb rétegekre is, azaz a szövegek összekapaszkodnak, összeérnek.

Az Úti jegyzetek című első – és leghosszabb – ciklusban N. Tóth Anikó azt csinálja, amit nyilván sokan mások is: utazás közben figyel, hallgatózik, elkap néhány szövegfoszlányt, akaratlanul is szem- és fültanúja lesz helyzeteknek, olyan telefonbeszélgetéseknek, amikor csak az egyik fél mondandóját hallja, és ebből következtet a válaszokra. Emberi sorsok, konfliktusok, ügyek-bajok, történetek mutatják magukat, kínálkoznak fel továbbgondolásra vagy akár megörökítésre. Akik naponta utaznak vagy valaha utaztak munkahelyre, iskolába, egészen biztosan ismerősnek találják ezeket a helyzeteket – állítja N. Tóth Anikó, aki már kapott ilyen visszajelzéseket. Buszon utazni kicsit olyan, mint színházi előadást nézni. Az ember egy zárt térben figyeli, mi történik – jegyezte meg Mizser Attila költő, irodalomtörténész, az Irodalmi Szemle főszerkesztője, aki a kérdező szerepét vállalta a könyvbemutatón. A szerző ugyanis az Irodalmi Szemle vendégeként érkezett Pozsonyba. Mizser szerint sokkal poétikusabbak ezek a szövegek, mint N. Tóth Anikó korábbi prózai művei.

Újra helyet követelt magának a lírai véna

A szerző elárulta, hogy annak idején, amikor kezdőként versekkel jelentkezett az Iródia mozgalomban, nem kapott pozitív visszajelzéseket az idősebb pályatársaktól, ezért felhagyott a költészettel, illetve elfojtotta magában ezt a vénát, amely most kitört és helyet követelt magának.

A Szabad ez a hely? című kötet szerkesztője, Nagy Csilla azt állítja, hogy alig volt dolga, hiszen kész struktúrát és erős, feszes szövegeket kapott a szerzőtől. Számára a visszatérő motívumok voltak a legizgalmasabbak, azok a fragmentumok, amelyek több írásban megjelentek, folytatódtak vagy éppen kiteljesedtek. Szerinte emberi gyengeségeinket, hárító magatartásunkat is szépen kidomborítja a szerző, az úti jegyzetek főhősei ugyanis gyakran elkapják tekintetüket, ha olyasmivel találkoznak, aminek befogadására nincs kellő lelki erejük vagy hajlandóságuk. Utazás közben ugyanis idegenekkel kerülünk közös térbe, és csak rajtunk múlik, milyen mértékben törődünk a másikkal, mennyire érdekel minket egy ismeretlen ember, beszédbe elegyedünk-e vele vagy inkább alvást színlelünk, illetve véleményt nyilvánítunk-e, ha megoszt velünk egy személyes problémát.

Vendégszövegek

Mizser Attila arra is felhívta a figyelmet, hogy a kötetben sok a vendégszöveg. Mikszáth Kálmán, Esterházy Péter, Mészöly Miklós és sokan mások kölcsönöznek mondatokat a szerzőnek. N. Tóth Anikó szerint ezek fontos olvasmányélmények, amelyeket „nem lehetett nem hagyni előjönni”.

A második, Fájdalom fátylai című ciklus szövegeit az idegenség motívuma fogja össze, ezek Nagy Csilla szerint a női test fizikai változásaira való spontán reagálás miatt Szvoren Edina és Tóth Krisztina prózájával rokoníthatók. A kötet harmadik ciklusában a hagyomány újragondolása jelenik meg. Átdolgozott, modernizált klasszikusokkal találkozhatunk, a Tragé című szöveg például egy mai céges buli kulisszái közé helyezi Móricz Zsigmond zseniális elbeszélését, a Tragédiát.

Mizser Attila a Fémszilánkok című, előző N. Tóth Anikó-kötet látószögével, nézőpontjával is összehasonlította a Szabad ez a hely? című művet. Szerinte a szerző az állóképek, azaz a fotográfiák mentén szerveződő történeteknél is nehezebb feladatot vállalt most, hiszen az utazást mozgóképként, vagy éppen hangok, érzések, benyomások gyűjteményeként prezentálta.

„Betolakodtam mások életébe”– jegyezte meg N. Tóth Anikó, hozzátéve, hogy a buszos utazás során átmenetileg a szükségesnél szubjektívebb kapcsolatba kerülünk olyan emberekkel, akikkel egyébként sosem találkoznánk. Talán pont ezért érez Mizser Attila egyfajta elhallgatást, szűrést az elbeszélésekben. A történetek töredékesek maradnak. Mintha a szerző ránk, olvasókra bízná a továbbgondolást.