Barangoló Bábfesztivál harmadjára is Pozsonyeperjesen (FOTÓK, VIDEÓ)

A modern bábművészetben látjuk, amit régen nem - a bábjátékosok kibújnak a paraván mögül (A szerző felvétele)
Pozsonyeperjes |

A bábszínház nem csak szórakoztat, hanem egy végtelenül izgalmas világ, ami gyermekeket és felnőtteket egyaránt megszólít, megmozgat, s mindeközben fejleszt is. Pedagógiai módszertani elemek sora épül a szabad játékra, az élményalapú oktatás során is előszeretettel alkalmazzák.

Egy napra Pozsonyeperjes körül forgott a szlovákiai magyar bábjátékosok világa. Felkészítő pedagógusok, rendezők, kellékesek és lelkes gyerekek lepték el a helyi kultúrház színpadát június 17-én. Színes eszköztáraikat, saját készítésű kellékeiket, díszleteiket felvonultatva csalták elő a napfényt a kinti szürke, hűvös időjárásba.

Több korosztály, több komoly téma

Az előadások során királyfik és királylányok vonultak fel, kakasok, röfik, egérkék és háziállatok elevenedtek meg, az ötletesen elkészített és felvonultatott képzeletbeli lények pedig észrevétlenül is megnevettették és olykor-olykor elgondolkodtatták a népes közönséget. Egész Nyugat-Szlovákiából érkeztek csoportok e jeles alkalomra, és több korosztály is bemutatkozott, az óvodásoktól egészen a felső tagozatos diákokig.

A közönség megtöltötte a kultúrházat (A szerző felvétele)

Nyolc csoport, hat település

Már harmadik alkalommal rendezték meg a Barangoló Bábfesztivált, amin ezúttal nyolc csoport lépett fel, akik hat településről jöttek. A reggel 9 órakor kezdődő programot a nagymácsédi óvoda bábcsoportja nyitotta meg, utána Pozsonyeperjes polgármestere, Ribánszký Jarmila köszöntötte a jelenlévőket. Kecskés Mária, a fesztivál főszervezője vette át a szót, aki önfeledt szórakozásra biztatott minden jelenlévőt és sok sikert kívánt a szereplőknek. Második fellépőként a helyi Ugri-bugri bábcsoport állt a színpadra, majd a komáromi Óperencia Bábcsoport varázsolta el a közönséget. Őket követte a pozsonyi Még iciri-piciribb bábcsoport, majd a dunaszerdahelyi Gézengúzok Bábcsoport. Az ebédszünet utáni műsorrészt a komáromi Óperencia színjátszó kör folytatta, utánuk az ugyancsak komáromi Tekergők Bábcsoport lépett a színpadra, majd a galántai Illúzió Színjátszó csoport, végül pedig a pozsonyi Icpiciri Bábcsoport zárta a sort.

Színpadi előadás egy háztáji udvarról, szalmabálákkal és színészekkel, nézőközönség előtt.

Komoly tradíció

A bábművészetnek Közép-Európában komoly hagyománya van, ezt több nívós európai, köztük neves szlovákiai társulatok bizonyítják, tudjuk meg Kecskés Mária bábművésztől, a pozsonyi színiakadémia Bábművészeti Tanszékének oktatójától, aki pedagógusokat is tanít. 27 évvel ezelőtt szólította meg őt a dunaszerdahelyi Csallóközi Népművelési Központ vezetője, Huszár László, valamint Dusza István író, irodalom- és színkritikus, hogy csatlakozzon a Duna Menti Tavasz fesztivál szervezői stábjához. Ők voltak azok, akik már akkor is komolyan támogatták a szlovákiai magyar gyermek szín- és bábjátszást. 

Akkor voltam első magyar nyelvűként a pozsonyi színművészeti egyetem negyedéves hallgatója bábtanszakon. Varga Emese dramaturggal együtt örömmel csatlakoztunk a Duna Menti Tavasz szervezőihez. Szőke István, nagynevű szlovákiai magyar pedagógus, bábos szakmai védnökségét kellett átvennem. Ezt követően lendületesen fejlődött a szlovákiai magyar bábjátszás a régióban, sok támogatónk volt és évente kétszer is tartottunk szakmai továbbképzést

 – osztotta meg emlékeit a kezdetekről a főszervező.

Új név, új lendület

A koronavírus-járvány idején a bábszínházak nem működtek, így a társulatok sem voltak aktívak. Huszár László ekkor vesztette életét a vírus következtében. Kecskés Mária és támogatói úgy döntöttek, megalapítják a Gyermekvilág polgári társulást, amely a járványhelyzet miatti szigorítások enyhülését követően különféle kulturális tevékenységei mellett 2021-ben megszervezte az első Barangoló Bábfesztivált. Anyagi forrásaikat azóta is pályázatokból biztosítják, tevékenységükbe legalább hat járás, azokon belül számos település nevelési és oktatási intézményének bábcsoportjai és különálló társulatok is bekapcsolódtak.

Folyamatosan fejlődnek

A fesztivál célja az, hogy lehetőséget adjon a bábos csapatoknak arra, hogy találkozzanak és megmutatkozzanak egymás előtt. Az előadásokat egy szakmai fórum követi, igazán nem értékelünk, inkább csak beszélgetünk egymással és ötletelünk. Ugyanis az egyes darabokat először fejben kell kidolgozni és megtalálni a megfelelő megoldást az egyes történetekhez. Bábból is sok fajta van, mint például marionett, botos, kesztyűs vagy asztali – mindegyik csapat könnyedén megtalálhatja a magának legmegfelelőbb fajtát

 – mondta a főszervező. A társulás vezetősége gyakorta inspirálódik külföldi előadásokból, a legjobb ötleteket megosztják a soron következő szakmai találkozón. A felkészítő tanároknak megvan a maga munkájuk, egyszerre több színtéren kell jól teljesíteniük, ezért a bábjátszáshoz elengedhetetlenek ezek a szakmai fórumok.

Látjuk, amit eddig nem

Az is viszonylag új a mai bábjátszásban, hogy a bábjátékosokat látni lehet a színpadon. Nem egy paraván mögé bújva játszanak, hanem belépve a színpadra jelenítik meg a bábokkal az egyes karaktereket. A Barangoló Bábfesztiválon fellépő csoportok java sem örökíti tovább a régi hagyományt, bátran, szabadon játszanak, megszemélyesítve és határok nélkül mozgatva bábjukat. 

A bábszínház a gyermekek szabad játékának a megjelenítése, jellem- és közösségépítő. Kulturális értékeket ment tovább. Az az élmény, amikor egy nyitott órán belül eljátszanak egy előadást és megszemélyesítik a karaktereket, az már maga az élményalapú oktatás. A báb egy oktató és esztétikai eszköz, ami egészen óvodás kortól nagyon fontos

 – emelte ki Kecskés Mária.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?