Az elásott tálentum

Élénkpiros magas nyakú pulóverben, amint az egy ugribugri reggeli műsorban illik, marcona tarlószakállal, a lezser, mindemellett sportos, kissé nemtörődöm, mindamellett férfias elhanyagoltság látszatát keltendő. Oly divat ez manapság! Sportidol szerencsés, fejét nem torzították el a kapott jobb és bal horgok és egyenesek, elméje is viszonylag frissnek mondható, nem mintha e tény egy nyálas műsorban a legcsekélyebb mértékben is kihasználható volna. Milyen tanulékony, milyen simulékony! Milyen gyorsan elsajátította a bármikor, de minimum öt másodpercenként előkapandó művigyorintást! Nézd, papírhalacskát rajzolgat, vág ki s díszít ügyesen! Majd meg sokszínű koktélt kavar, jó ízűt! Ily fokú elmebeli tevékenységhez nincs jobb alap a ringbéli múltnál! Mondhatnánk, akár a mesebeli ugrifüles: milyen bátor, milyen ügyes...

Igen, roppant bátornak mutatkozott ő egykoron. A nemzet hőse, a nép egyszerű fia, ki oly szerényen és jól nevelten nyilatkozott meccsei előtt, közben és után, hogy mindannyian szelíd késztetést éreztünk a karfiolfülű hőst szívünkbe zárni. Ahogy ez ütött, ahogy ez vert... Azokat a nagy profi melákokat, csak piff és csak puff..., és már feküdtek is, vérző orral, kékre dagadt fejjel. A mi hősünk meg közben még táncikál és mosolyog..., értik, ugye, ő a legjobb és közben még táncikál is...

Aztán jött egy csöndes latin-amerikai, aki szűkszavúan nyilatkozott, úgy véli, ez a meccs számára megnyerhető. Nem sokat mosolygott biz ő, még kevésbé táncikált. Annyit tett hozzá, hogy egy kis faluban a meccs eredményét nagyon várják az övéi.

A másik oldalon egy egész ország várta az eredményt, s mondhatjuk nyugodtan, hogy mikor a táncikáló sportidol szédelegve letámolygott, a sportszerető nagyközönség szíve megszakadt. Ennél már csak az esett rosszabbul, amikor sportidolunk – vérző szívvel bár –, bejelentette, ő márpedig visszavonul. Hogy így szervezés, meg úgy feltételek meg szövetség... Zavaros volt ez, nagyon zavaros! És hősünk már valahogy nem úgy nézett ki, mint a mesebeli tapsifüles, aki bátor és ügyes...

Sportidol visszavonult, mert beverték a képét. Jó. Ahogy nagyapám szokta volt mondani: „züdóga”. Persze, hogy a te dolgod, kedves – valahai – sportidol. De azért remélem, hogy ha – mint minden művelt ember – olvasod az Új Szót, talán, legalább a lelked mélyén egyetértesz egy eléggé népszerű könyv idevágó passzusának eszmei mondanivalójával: a tálentum nem elásni való. A magyar ökölvívásnak voltak már nagy idoljai, akik szintén feküdtek padlón, csakhogy ők képesek voltak felállni is. És ha másként nem ment, ha visszavonultak, ha kissé keserű szájízzel is, mert nem engedték nekik kihasználni a még bennük rejlő erőket, találtak más módot, hogy a teremtőtől (vagy a természettől, kinek-kinek ízlése szerint) kapott tehetségüket továbbadják, sok-sok fiatal generációnak. Annyi srác van Magyarországon meg kívüle, akiknek te voltál a minden. A tálentumot nem szabad elásni.