Az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia vezetősége 1927-ben hozta létre az Oscar-díjat, hogy évente egyszer, különböző kategóriákban elismerje a mozgóképipar legjelesebb alkotóművészeinek tevékenységét. Az első díjkiosztó ceremóniára 1929.
Az anyagi siker záloga
A mai gálák sava-borsát adó, az egész világ érdeklődését felkeltő izgatott várakozásnak akkoriban híre-hamva sem volt. A nyertesek kiléte felől semmilyen kétség nem lehetett, mert az már a díszvacsora előtt ismertté vált. A napilapok előzetesen megkapták a névsort, amelyet azonban csak éjjel tizenegy óra után hozhattak nyilvánosságra. A szokás 1940-ig élt, ekkor azonban megesett az a malőr, hogy a Los Angeles Times már esti kiadásában közölte a listát, amely így ott volt a bankettre érkező vendégek kezében. Ekkor tértek át a lepecsételt boríték rendszerére, amely a mai napig érvényben van.
Első alkalommal a legjobb filmnek A szárnyak bizonyult. A legjobb férfi főszereplő Emil Jannings lett, a legjobb női főszereplő Janet Gaynor. Rendezői kategóriában két díjat is osztottak, a legjobb drámarendező Frank Borzage, a legjobb vígjáték-rendező Lewis Milestone lett. Charles Chaplin különdíjat kapott. A kitüntetéssel pénz ugyan sosem járt, de az Oscar-díjas jelző első helyen áll a reklámfogások között, tekintélye és népszerűsítő ereje folytán a mai napig a legbiztosabb anyagi siker záloga. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.