Szalon

Amivel magunk fölé nőttünk

Valamikor a hetvenes évek elején volt egy dunaszerdahelyi magyar irodalmi tanácskozás, s az egyik étteremben ebédeltünk. Mellém sodródott Szigeti Laci, és elmondta, hogy egyszer, még pincér korában hasonló alkalommal, Turczel Lajos tanár úr fölé állt, hogy megkérdezze az öregúrtól: „Turczel tanár úr, mit óhajt?” Turczel meglepődött: „Maga honnan ismer engem?” A pincér Szigeti válaszolt: „Olvasom a szlovákiai magyar irodalmat.” Így kezdődött.
ÚJ SZÓ ONLINE

2021. március 7. 17:30

a
Tóthpál Gyula: A három László – Szigeti, Koncsol, Tóth (Koncsol László 50. születésnapján Diósförgepatonyban, 1986. június)

Turczel volt a mi nagy felfedezőnk és az ifjú tehetségek nagy támogatója. Nem lepődtem meg, amikor nem sokkal később kiderült, hogy ez a lelkes pincérgyerek először a Csallóköz című hetilap majd az Új Szó kulturális rovatának szerkesztője lett. Aztán 1981-ben Laci a rendező Gágyor Péterrel a kassai Thália Színházba került, dramaturg volt és művészeti vezető. Két bemutatóra engem is meghívtak Pozsonyból. A második alkalom, amikor kocsival mentünk, a hóvihar miatt különösen emlékezetes maradt. Szerettem ezt a két embert. Nehéz idők jártak kultúránkra. Ez volt a husáki konszolidáció és a bolsevik furkósbotok időszaka, nekem is sok, szinte elviselhetetlen bajom volt a kisebb-nagyobb irodalmi hatalmasságokkal; kézirataimat elsüllyesztették, a nyomdából is visszavették, meghúzták, átírták – a két fiatalember a sorstársam lett.

Egyszer megszólalt a telefonom, Gágyor Péter hívott. Könyörgött, mentsem meg őket, mert őt és Szigetit a pártközpont kiebrudálja a színház éléről. Mondtam, hogy nem tudok segíteni, nem vagyok semmiféle hatalmi szervezet, sem a kommunista párt tagja, szabadúszóként magam is fuldoklom a bajokban, de Gágyor addig könyörgött, hogy nincs más, akihez fordulhatnának, hogy végül kötélnek álltam. Mondtam, hogy üljenek vonatra, másnap reggel 8-kor legyenek az Írószövetség kapujában, lehet, hogy Ján Solovič, a Szlovák Írószövetség vezető titkára bejön a hivatalába, s talán vagyunk annyira jóban, hogy rábeszélhetem őt egy találkozóra. Így is történt. Fölszaladtam hozzá az emeletre, pár mondatban elmondtam, mi járatban vagyok. Ő láthatóan megrettent, közölte, hogy nem fogadhatja ezt a két embert. Én azonban mondtam, hogy kérésemre egész éjjel utaztak Kassáról, lent várnak a kapuban, könyörgöm, fogadja őket. Végül rábólintott. Leszaladtam a fiúkhoz, mondtam, mi az ábra, a jelek szerint rosszul áll a szénájuk, ezért szedjék össze magukat és vágják ki a rezet. Fölmentünk. Solovič megengedte, hogy ott maradjak. Ha jól emlékszem, Gágyor volt a szószóló, jó svádájú ember, s úgy érvelt, hogy Solovič merev arca enyhén fölengedett, hamarosan mosolygott, sőt, föl is nevetett, s közölte, hogy mindent megtesz a két fiatalember és a Thália Színház érdekében.

Miután elbúcsúztunk, történt valami, amin, ha szóba jön, azóta is mindhárman kacarászunk. Zavaromban, a hatalmas belső feszültség nyomására, távozásunkkor belülről kopogtattam az ajtón és, ahogy a bejárati lábtörlőbe szokás, a szőnyegbe töröltem a lábamat. A látogatás, persze, nem sokat segített.

Több hónapi munkakeresés után Szigetinek sikerült álláshoz jutnia, a Nő című képes hetilap szerkesztője lett, de ekkor már nemcsak szerzői, hanem szoros baráti kapcsolatban is álltunk egymással. Az általa kiötlött és szerkesztett Valóságtükör című sorozatába, amelybe szlovákiai magyar írókat kért fel szociológiai szemléletű szülőföldképek írására, kért tőlem egy faluriportot, és Szigeti látens védnöke, a főszerkesztőnő a lap egyik fotósával, Könözsi Pistával kiküldött bennünket a szülőfalumba, Deregnyőre. Három napig kerestük és fotóztuk gyerekkorom akkor még föllelhető látnivalóit, s visszatértünk után Szigeti Lacival válogattuk ki az anyagból a lapba kerülő képeket. Így kerültünk még közelebb egymáshoz. Közben ugyanis sokat beszélgettünk.

A dunaszerdahelyi kávéház és étterem, Turczel Lajos, a Thália Színház, Ján Solovič és a Nő után aztán engem is teljesen – rendőrileg és kiadóilag – kizártak az irodalomból. Partra vetett halként tátogtam a fövenyen, tíz hónapja semmi bevételem nem volt, sehol sem kaptam állást, „megbélyegzett” emberként nem is kaphattam, és kihez máshoz, a dunaszerdahelyi barátaimhoz fordultam segítségért. Fűtő, kocsikísérő, építőipari segédmunkás, bármi lettem volna. Kétségbeesésemben Szigeti Lacihoz rohantam, becsöngettem, s garzonlakásában egy kis csapat társaságában találtam őt. Fiatal, zömmel csallóközi írók, szerkesztők üldögéltek széken, kanapén, az ágy szélén, a szőnyegen, mások mellett Filep Tamás Gusztáv, a budapesti eszme- és irodalomtörténész. Az ő segítségüket kértem, hogy családommal ne haljunk éhen, és így kerültem Diósförgepatonyba. Ez egy külön történet, nem részletezem, de összefügg Szigeti Lacival és a Kalligrammal. Fölvettek a diósförgepatonyi szövetkezetbe falukrónikásnak és sok minden egyébnek, hogy onnan kapjam a fizetésemet.

50. születésnapomat Szigeti Laci szervezésében a diósförgepatonyi Egységes Földműves Szövetkezetben ünnepeltük meg, és most úgy rémlik, hogy Laci talán ott közölte velem először, ha ebben az országban demokrácia és vállalkozói szabadság lenne, akkor nagy valószínűséggel egy kiadót alapítana a kisebbséginél tágabb profillal: egy közép-európai könyvkiadót. Noha ezt akkor reménytelen ábrándozásnak tartottam, csak helyeselni tudtam, hiszen 1966-tól 1974 végéig, amikor az Irodalmi Szemlénél dolgoztam, Dobos Lászlóval és Tőzsér Árpáddal, majd Duba Gyulával, ugyanilyen szellemben építettük a lapot és kapcsolatainkat. Tessék ennek utánanézni!

Aztán pár évvel később, immár a rendszerváltás után, egy szép napon bementünk Szigetivel (és Lelkes Vincével, a diósförgepatonyi tanácselnökkel, valamint Tóth Zoltánnal, az Egységes Földműves Szövetkezet elnökével, na meg Farnbauer Gáborral és Grendel Lajossal) a pozsonyi Igazságügyi Palotába, és aláírtuk a Kalligram Kft. alapító okiratát. Így kezdődött. Pár év múlva, miután a diósförgepatonyi helytörténeti kutatásom eredményei fölszaporodtak, mondtam Lacinak, hogy javasolnék egy csallóközi tárgyú könyvsorozatot. És most jön az, amiért minden okom megvan arra, hogy Szigetit és a Kalligramot rendkívül nagyra becsüljem, hogy t. i. a Mihály-kapu és a Kapucínus utca sarkán működött kávéház előtt, ahol ezt említettem neki, hatalmasat ugrott, majd leült velem egy asztalkához, jegyzetfüzetet vett elő, és ott helyben fölvázoltuk a sorozat szellemiségét, művelődéstörténeti célját, végigbeszéltük a sorozat könyvészeti részleteit (formátum, papír, tükör, külön e célra megalkotott betűtípus stb.). És lőn! Annyi kín, megaláztatás és leadott kéziratokat kísérő szorongás után ez maga volt a kiűzetés előtti Édenkert. 43 cím jelent meg a Csallóközi Kiskönyvtárban és a Kalligram kiadó egyetlen benyújtott kéziratba se szólt bele. Nekem ez maga volt a csoda. A kiadói, a szerkesztői és részben a szerzői szabadság csodája.

Ha korábban a Madách Könyvkiadóba bevittem egy kéziratot, a szovjet minta szerint 3 példányban iktatták, mert hárman bírálták el. Nemzedékem útjain című könyvemet tízen bírálták, többször átszerkesztették, megcsonkították, végül kidobták és csak hosszú, várakozós évek múltán, csonkán jelenhetett meg 1988-ban. A Kalligramban majdhogynem ujjongva fogadták a Csallóközi Kiskönyvtár kéziratait és a nyelvi szerkesztés majd tördelés után azonnal indulhattak a nyitratapolcsányi nyomdába. Boldog voltam.

1989 őszén a tévéhíradókban megjelentek a helyszíni tudósítások a hatalmas tömegtüntetésekről, többször is láttam Szigetit és Grendelt. Bejártam a pozsonyi Pálffy-palotába, ahol a VPN (Verejnosť proti násiliu) és az FMK (Független Magyar Kezdeményezés) emberei szervezkedtek. Ott ismertem meg Ján Budajt, František Mikloškót, Miloš Žiakot és egy csomó további új közszereplőt. Akkor érkezett haza Duray Miklós a családjával az Egyesült Államokból. Bejött a palotába, s elvonultunk, hogy a jövő lehetséges alakításáról beszélgessünk. Ehhez tudni kell, hogy engem a szlovák politikai rendőrség a Duray-féle konspirációban történt, szinte jelentéktelen részvételemért dobatott ki az irodalmi életből. Szigeti Laci rendkívül aktív volt, a cseh rendszerváltó mozgalomban sok barátra tett szert, megismerte Havelt, a későbbi köztársasági elnököt, s lett Václav Havel és Göncz Árpád összekötője, és a szlovák politikai demokratikus ellenállás és szervezkedés egyik kulcsfigurája is.

1989 decemberének első hetében egyszer azzal állt elém, hogy a két szlovákiai rendszerváltó mozgalom alapít egy szlovák és egy magyar újságot. A szlovákot a Verejnosť, a magyart A Nap címmel jegyeztette be a megrémült államtitkárral az akkor még kommunista kulturális minisztérium egyik irodájában, s a kezdetek kezdetén hetente háromszor jelenik majd meg, de hozzátette, hogy A Napot szeretnék napilappá fejleszteni, s nem bánná, ha én lennék a főszerkesztője. Mondtam, hogy ezt különböző okoknál fogva nem vállalhatom, én elsősorban maradandó szellemi termékekkel akarom szolgálni a régiót és nemzetemet. A Független Magyar Kezdeményezés központi irodájában számtalan név jött szóba, mígnem végül Hunčík Pétert nevezte ki főszerkesztőnek. Karácsony környékén azzal állt elém, hogy elvbarátainak egyetértésével engem is kooptálhatna a csehszlovák föderáció parlamentjébe, a Szövetségi Gyűlésbe, ahová az onnan kikerülő kommunista parlamenti képviselőket fölváltják a rendszerváltó mozgalmak jelöltjeivel. Azt sem vállaltam. Nem vagyok politikus alkat, örülök, hogy végre szabadon írhatok és publikálhatok, mondtam neki. Akkor kezdődött életem egyik legszebb és egyben legfájdalmasabb időszaka. Az utóbbiról nem akarok beszélni.

Szigeti sok neves embert hívott meg a szülővárosába is. Göncz Árpád is többször megfordult nála Dunaszerdahelyen. Egyszer egy kávéházi találkozóra is rábeszélte őt, és engem kért meg, hogy a helyi szlovákiai magyar értelmiségiek előtt nyilvánosan beszélgessek a magyar köztársasági elnökkel. Utána Göncz, aki eredetileg író és műfordító is volt, megvallotta nekem, hogy ez volt élete egyik legkellemesebb nyilvános szereplése.

Tudom, hogy huszonöt éves fennállása során a Kalligram több mint ezerkétszáz magyar és közel ezer szlovák nyelvű könyvet adott ki, köztük több mint száz huszadik századi magyar szépirodalmi ás társadalomtudományi mű szlovák fordítását. Hatalmas teljesítmény, emberfeletti munka. Közelről láttam Pozsonyban és Dunaszerdahelyen, mit dolgozott ez az ember, hogy ezt a vállalkozást, ezt a közép-európai szellemi szolgálatot sikerre vigye. A dolognak rengeteg ága-boga van, nem írhatok itt mindenről. Ennek a szövegnek a megírására a Rudolf Chmel összeállításában és előszavával megjelent Volt egyszer egy kiadó…(Pesti Kalligram, 2020) című magyar, és a Bolo raz jedno vydavateľstvo…(Absynt, 2020) című szlovák könyv ösztönzött, egészen pontosan a szándék, hogy kalligramosként én is megerősítsem a két könyv mintegy negyven szerzőjének egybehangzó véleményét a kiadó történeti jelentőségéről. Igen, volt olyan 25 esztendő, amikor a szellemileg sorvadt szlovákiai magyarság maga fölé nőtt, és Közép-Európának tartós, eszméltető szellemi táplálékot tudott fölajánlani. Ezt tette a Kalligram. Örülök, hogy magam is részese lehettem.

Koncsol László

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
A Szövetség megalakulását március 23-án jelentette be az MKP, a Híd és az Összefogás vezetője. (Somogyi Tibor felvétele)

AKO-felmérés: a Szövetség szavazói közül is többen két nemzetiséget jelöltek

Oroszország csalódott Szlovákiában – a válasz „nem fog sokáig váratni magára”

Oroszország csalódott Szlovákiában – a válasz „nem fog sokáig váratni magára”

Eduard Heger
Frissítve

Szlovákia három orosz diplomatát utasít ki az országból

Volodimir Zelenszkij

Zelenszkij üdvözölte az orosz csapatok visszarendelését az ukrán határtól

Vlagyimir Putyin
Frissítve

Putyin kész Moszkvában fogadni Zelenszkijt

Új Szó

Miről ír a pénteki Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.