Amikor a tér is rajzol: Ferdics Béla vonalai a tallósi kastélyban

A tallósi Esterházy-kastélyban látható tárlat kiindulópontja egy első pillantásra szinte banálisan egyszerű geometriai alakzat: a vonal. A kiállítás az Üres vonal címet viseli. Kínálkozik is a kérdés: mit is jelent az üresség, és hogyan lehet „kiüresíteni” magát a vonalat?

A vonal jelentése kultúránként változó: Ázsiában más jelentéstartalmak társulhatnak hozzá, mint Európában. Ferdics Béla szerint saját viszonyunk is különbözhet ehhez a formához. „Arra is kíváncsi voltam, hogyan tudom a vonallal kapcsolatos saját megéléseimet összekapcsolni egy univerzálisabb síkkal” – fogalmaz.

Az „üres vonal” számára egyfajta törekvés: a keleti filozófia inspirálja, amely sallangmentességre törekszik. 

A vonal nem kap pluszjelentést, nem kerül rá semmiféle díszítés – önmagában jelenik meg. 

Az alkotó elsősorban a vonal és a tér – pontosabban a helyspecifikus tér – viszonyát vizsgálja.

A kastély több terme is kiállítótérré vált a tárlat idejére: nem csupán szomszédos termeket járunk be, hanem hosszabban sétálunk majd. Rövidesen rájövök: ez szándékos, Ferdics azt szeretné, hogy a kastély állapota, sajátos hangulata is részévé váljon az élménynek – alkotói folyamatában ő maga is ezekre a térbeli sajátosságokra reagál.

Mágiatér – a vonal legtisztább formájában

A tárlat első helyisége a Mágiatér nevet kapta, mely a vonalat a leginkább letisztult állapotában mutatja meg, illetve ízelítőt kínál a kiállítás további rétegeiből is. Izgalmas módon még így sem beszélhetünk teljességgel üres vonalról, hiszen 

a vonal már puszta megjelenítésével is formai, ezáltal pedig jelentésbeli többletet is kap: a térben megjelenített vonal, amint kezdetet és befejezést szab neki az alkotó, szakasszá válik. Itt ráadásul háromdimenzióssá is emelkedik, hiszen elhagyja a padlót. 

A terem központi eleme tizenegy tükörvonalból – azaz vonalat ábrázoló tükörobjektumból – áll össze, melyeket végül úgy állítottak össze, hogy a parketta mintázatát utánozzák.

A tükör mint alapanyag nem tipikus a szobrászatban: sokáig inkább dekorációs elemnek számított. Ferdics Béla azonban – üvegművészként – már évekkel ezelőtt felfedezte saját lehetőségeit ebben az anyagban.

A teremben grafikák is helyet kaptak, amelyek valóban nem másból, mint pusztán vonalakból építkeznek. Ezek a formák mintha kilépnének a síkból, szobrokat, organikus, női alakra emlékeztető formákat idéznek. 

Általuk tapasztaljuk meg a tárlat kastélyhoz fűződő első lényegi kapcsolatát: a vonal a barokk épület elemeivel, ornamentikájával áll párbeszédben.

Ferdics főiskolásként látta először Matyáš Bernard Braun barokk szobrász alkotásait Csehországban. „Ezeknek a szobroknak a térbe való kimozdulását érzem visszaköszönni a grafikákban” – magyarázza, majd megjegyzi – a véletlenszerűség fontos szerepet játszik alkotói folyamatában.

A kastély – nyers valóságában

A tallósi, barokk klasszicista stílusban épült kastély tetőcserére vár jelenleg, a munkálatoknak rövidesen meg kellene kezdődniük, míg a belső felújítás – néhány termen kívül – egyelőre várat magára. A beltér döntő részét tehát úgy látjuk jelenleg, hogy gyakorlatilag nem történt bennük semmi az elmúlt évtizedekben.

S míg várat magára a felújítás, addigis a kortárs művészet értelmezi újra a belső tereket. Ferdics Béla tárlata nem igyekszik szépíteni, a nyers valóságra épít – az alkotó szántszándékkal nem a már felújított termekben szeretett volna kiállítani, hanem azokban, amelyek olyan állapotban vannak, ahogyan három évtizeddel ezelőtt hagyták őket.

Az alkotó az összefüggéseket keresi, sőt, hagyja hogy vezéreljék a lehetőségek, amelyek ebben a nyers valóságban rejlenek. 

Hogyan kommunikálnak a formák, az elemek, még akkor is, amikor látszólag teljesen eltérő a küldetésük, esztétikai értékük és teljesen eltérő korokból származnak? 

Formabontó játékra hívják az alkotót – ő pedig minket is, eszközöket ad a kezünkbe, hogy vegyünk részt ebben játékban.

Ferdics Béla munkásságára eddig is jellemző volt, hogy aktív részvételre buzdítják a közönséget. A látogatók folytatják a párbeszédet a belső térrel, amelyhez ő szolgáltatja a keretet. Az év végi halvány fény miatt zseblámpával, saját fénnyel érkezünk. A megvilágított tükörfelületekről fény vetül a falakra. A véletlenszerűen (vagy nem is annyira véletlenszerűen?) vetülő fénynyomok 

hol egy intarziát világítanak meg, hol egy márvány ablakpárkányt, hol pedig a málló vakolatot, van, hogy a fény a restaurátorok által tanulmányozott falak részleteire esik, hol pedig a múlt rendszer mementójaként itt maradt neoncsövekre. 

A barokk elemek és a kastély 20. századi rétegek különös kettősséget alkotnak: ezen a tárlaton a radiátorcsövek, a neonlámpák, a villanykapcsolók is a tárlat részeivé válnak.

Gyerekek emlékezete – a kastély közelmúltja

A kastély a 20. században mezőgazdasági középiskolaként, később – egészen a kilencvenes évek második feléig – állami gondozott gyerekek bentlakásos iskolájaként működött. Ennek emléke ma is erősen érezhető. Az egyik legerősebb installáció az egykori ebédlőben látható, ahol organikus formák mellé kerül a vonal. Ferdics úgy fogalmaz, hogy 

ezekkel a papírmasé „buboréklelkekkel” az ott élő gyerekeknek állít emléket. 

A magasból letekintő, furcsa, mintha rovarok által épített búvóhelyekre emlékeztető formák egyszerre gyomorszerűek, testiek és mégis szellemszerűek.

Egy helyspecifikus alkotás is őrzi a gyerekek emlékét – a Requisitum című installáció a kastély padlásán talált, az egykori diákok által használt székekből épül. A lépcsőfordulóban, félig letakarva bukkan elő – jelenléte inkább sejtelmes, mint hangsúlyos. „A kastély padlásán talált székekről építettem fel” – mondja Ferdics Béla – „ezen ültek, tanultak az itt élő gyerekek valamikor.”

A tárlat másik teljesen helyspecifikus alkotása egy labirintus. Vonalak adják ennek is kiindulópontját, egész pontosan a szárítóhelyiségben vagyunk, 

ahol a szárítókötelek még ugyanúgy ott lógnak, mint ahogy harminc évvel ezelőtt használták őket. 

Ezt használta ki az alkotó egy labirintus létrehozásához, mely barokk kertek vágott sövényeinek emlékét is felidézheti bennünk. A labirintus végére érve gyönyörű kilátás nyílik a kastélyparkra, mintegy jutalmul. Ferdics Béla ide tervezett egy kollázst is, mely a parkban növő hatalmas ginkgo biloba lehullott leveleiből készült – egyfajta tiszteletadásként a fa előtt.

A négyzet és a kör

A vonalon túl olyan alapformák is megjelennek, amely a vonal segítségével jönnek létre. „A kocka emberi találmány, mi hoztuk létre a vonalból” – magyarázza Ferdics Béla. A négyzet térbeli kiterjedését és a kocka archetipikus jelentéseit vizsgáló Quadratum című sorozat 

éppen a kocka formaiságával játszott el, mégpedig úgy, hogy az alkotó megbontotta a teljes szabályosságát. 

A padlóra helyezett, tükörfelületű objektumok úgy hatnak, mintha elmozdultak volna – mintha az egyik sarkuk besüllyedt volna a padlóba, vagy éppen kiemelkedett volna onnan. Az egyik kocka levágott sarkában a mennyezeti stukkódíszítés tükröződik, ahogy belenézünk.

Az egyik emeleti teremben a kör tanulmánya várja a látogatót. A Linea circularisnál nem tükörrel, hanem üveggel dolgozott az alkotó. A helyenként sárgára színezett üvegen, alig észrevehető jelenlétet ad, nem dominál – teljes összhangban a környezettel, hiszen az ablakon beeső fény szűrődik át rajta. 

Oldalnézetből fedezhető fel, hogy az egyes objektumok konkáv és konvex formákba hajlanak – a barokk kor térjátékaira rímelve. 

Egy másik teremben a törésvonal fogalma mentén vizsgálhatjuk a tér és az üvegobjektumokat meghatározó vonalak között felmerülő összefüggéseket.

Az emeleten Ferdics Béla elmúlt években készült alkotásai is megtekinthetők: a Cadentia sorozat, amelyet a Somorja melletti sámoti templomban állított ki két évvel ezelőtt, a tavalyi Metszéspontok ciklus darabjai, melyeket a galántai Esterházy-kastélyban láthattunk, illetve a helembai In Situ szimpóziumon készült alkotásai.

Mire szolgál a vonal? A tér meghatározására? Elválasztásra, jelölésre? Vagy annál sokkal többre? Ferdics Béla arra hív, hogy magunk fedezzük fel a kapcsolódási pontokat, és a vonalból kiindulva saját olvasatunkat is belevigyük a térbe.

Ferdics Béla Üres vonal című kiállítása december 20-ig látogatható a tallósi Esterházy-kastélyban (a tárlatot meghosszabbították).