A véres játék újratöltve – ilyen lett a Squid Game 3. évada

A harmadik évad hat részét egyszerre forgatták le a kettes szériával, szigorú titoktartásra kötelezve a stábtagokat – nem is szivárgott ki semmi, illetve az összes találgatás helytelennek bizonyult az új játékokkal kapcsolatban. A második és harmadik évad tehát egy egységet alkot, olyannyira, hogy tavasszal szinte jelenet közben vágta el a fonalat Hvang Donghjok, a ravasz író-rendező. (A sorozat kissé béna magyar címe Nyerd meg az életed, ezt engedelmükkel nem fogom használni). 

Kockázatos dolog a siker miatt folytatni egy lezárt történetet – bár ki tudja, hiszen a 456-es játékos az első évad végén nem száll fel a repülőre, hanem dacosan visszafordul és farkasszemet néz a kamerával. A második évadon itt-ott érződött, hogy Hvang Donghjok feladatot teljesít, akadt néhány logikai bukfenc, indokolatlan történés, ám a mester zsenialitása megkérdőjelezhetetlennek bizonyult. 

Néhány alapkérdés

Nem értem, miért engedte a Frontember, hogy Gihun (Lee Jung-jae) visszakerüljön a játékba és lázadást szítson odabent. Az az új szabály viszont, hogy minden forduló végén szavazhatnak a résztvevők, hogy akarják-e folytatni, vagy lelépnek a nagy nyeremény rájuk eső részével, új szintre helyezte a történetet. A második játék már nem az egyéni sorsokról, hanem a tömegpszichózisról szól. Arról, hogy a kapzsiság univerzális emberi tulajdonság. Arról, hogy mi történik, ha két táborra osztják a tömeget, hogyan terjed az agresszió, mikor válik fontosabbá a pénz az életnél, és meddig hajlandó az ember elmenni saját érdekében, mások hulláin taposva. 

Az elzőző rész tartalmából

Ott fejeztük be, hogy a maszkos katonák könyörtelenül leverik a lázadást, sokan elesnek, a 456-os játékost viszont életben hagyják – ő maga sem érti, miért. Folytatódik a véres játék, és gyorsan rendbe kell hozni a helyszínt, mert hamarosan érkeznek a szigetre a VIP-vendégek, akik üvegfal mögül élvezik a játékosok kétségbeesett küzdelmét, sőt, fogadnak is rájuk, mint a versenylovakra. Ismét megjelenik tehát a gazdagok és a szegények közti szakadék – utóbbiak az életüket kockáztatják a nagy nyeremény érdekében, miközben előtör belőlük az állat. 

Az előző évadokban is megengedett volt lekaszabolni egymást „játékon kívül“, most viszont konkrétan ez az egyik feladat. 

A labirintusban zajló bújócska során a piros csapat tagjainak meg kell talániuk a kékeket, és legalább egyet közülük meg kell ölniük. Aki nem képes erre fél óra alatt, azt a végén a katonák lövik le. A kékek számára a kiutat három kulcs jelenti, melyek különböző ajtókat nyitnak, de háromféle zár van, vagyis csak egymással összefogva tudnának kijutni, ha nem lennének kapzsik és önzők. Akad azonban olyan, aki a szabadulás kapujából fordul vissza társaiért, és emiatt kell meghalnia. Másokban is pislákol még az erkölcs, egérutat adnak egy-egy embernek, hogy legyen esélye a menekülésre. 

Kiknek játsszák a játékot?

Új ötletként a VIP-nézők maguk is beöltözhetnek a rózsaszín uniformisba és részt vehetnek a kiesők legyilkolásában – ez sokkal nagyobb élvezet számukra, mint csak simán nézni a véres játékot. Róluk egyébként keveset tudunk meg, szinte csak annyit, hogy milliárdosok. Számomra nem világos, hogy ha a VIP-k a harmadik évadban, vagyis csak a játék közepén érkeznek meg az üvegfal mögé, akkor mivégre és kinek rendezték az előző fordulókat, szigorú szabályzattal és grandiózus díszletek között. 

Mert itt minden rendkívül látványosan történik, és nem valószínű, hogy szervkereskedelemből fenntartható egy ekkora masinéria (a haldoklókat ugyanis a műtőbe viszik, ahol szakavatott orvosok kiszedik a veséjüket, májukat). De ne akadjunk fenn ezen, hiszen egy mesét látunk, és a mesék tele vannak nevelő szándékkal. 

Itt például akár azt is üzenhetik nekünk, hogy a kanapén ropit majszolva mi sem vagyunk különbek a maszkos milliárdosoknál, akik jól szórakoznak mások halálán. 

Bocsánatos bűnök

Nézzük, mi mindent kell megbocsátanunk a stábnak. 

A karakterek ismét papírmasé-figurák, legtöbbjüket már ismerjük. Életben maradt az előző szériából a transznemű férfi, a vallási megszállott nő, az anya-fiú páros, valamint a terhes nő, aki Észak-Koreából szökött át, és akinek legalább annyira szurkoltunk, mint a főhősnek. 

A színészi játék európai szemmel nézve ismét alaposan túltolt. A dialógusok lebutítottak és túlontúl moralizálóak, a VIP-k párbeszédei szimplán gagyik. A látvány pedig gyakran a mondanivaló rovására megy. Sokkal több művért használtak, mint az előző évadokban, szinte minden kiesőt megmutatnak vértócsában fekve. 

Kevésbé bocsánatos bűnök

Amellett, hogy elképesztően feszült és izgalmasan fényképezett valamennyi akció, 

a vizualitás sajnos eltereli a figyelmet a lényegről, a társadalombírálatról. Túl sok a történetszál, az elején elkezdett sztorikat nem sikerül kibontani. 

Ezúttal eléggé aprócska szerepet kap például a szigetet fáradhatatlanul kereső nyomozó, és sajnos becsúszott néhány már-már parodisztikus jelenet is. Például egy ügyeletes rendőr talán még Dél-Koreában sem meséli el telefonon töviről hegyire egy vadidegennek a folyó ügy részleteit. 

A 456-es játékos lelki válságának taglalására is kevés idő jut, pedig ez a morális bizonytalanság tette volna igazán izgalmassá a figurát. Gihun a levert lázadás után már nem a lelkiismeret bajnoka, hanem egy önvádtól gyötört ember, aki küzd a démonaival, miközben fizikailag is harcolnia kell a túlélésért. Azért nem adhatja fel, mert történik valami, így ismét elkezd kötődni valakihez, akiért felelősséggel tartozik. 

Hollywood nagy, szőrös keze

A vége meglehetősen ellentmondásos – bár lehet, hogy pont ez volt a cél. És megint csak nem zárják le a történetet, hiszen az utolsó jelenetben a Frontember már Los Angelesben figyeli, ahogy Cate Blanchett (!) a toborzó szerepében egy hajléktalannal játssza azt a bizonyos ddakji nevű játékot. 

Vagyis Hollywood vélhetően rátette nagy, szőrös kezét erre a sorozatra, ha már Hvang mester kézzel-lábbal védekezett a folytatás ellen. 

Én legalább is élek a gyanúperrel. Mert az amerikai emberek sem különbek a koreaiaknál, ha padlón vannak, ők is hajlandóak nagyot kockáztatni a biztos jutalom helyett. És mert még mindig nem tudtuk meg, ki áll az egész véres játék mögött, és miért csinálja, amit csinál.