A tíz legszebb szó

Rögtön az elején tisztázzuk, hogy félreértés ne essék: nem a Kosztolányi által kiválasztott tíz legszebb magyar szóra gondolok. Én sokkal szubjektívabb szempontot vettem figyelembe a válogatásnál, mint a jó hangzás vagy zeneiség. Bár a Kosztolányi-féle gyönggyel, lánggal, szívvel, szűzzel, csókkal, vérrel stb. bizonyára nem vetekedhetnek, számomra mégiscsak ezek a legszebb szavak. Titkuk mindössze abban rejlik, hogy kicsoda ejti ki őket.

Lányom nyiladozó értelmét napról napra figyelve türelmetlenül vártam, hogy a kezdeti gügyögések után, vajon melyik lesz az első szava. Önző módon szívem mélyén azt reméltem, engem nevez majd meg. Velem van napi huszonnégy órát, én lesem minden mozdulatát, én szaladok kezem, lábam törve, ha kell, éjjel is ágyacskájához... Nem, eszébe se jutott, a hálátlannak, hogy nekem milyen jólesnék egy mami, anya vagy bármi hasonló, csak engem értsen alatta. Amikor már tudott ugatni, kotkodácsolni és hápogni, jelezte, ha „ta-ta” akart menni, végre kimondta az első igazi szót is.

Épp tengernyi játéka közül válogatott a nappali szőnyegén, amikor az egykori, Rubik-féle kirakósdit emelte fel, és megszólalt: „Kotyka.” Azt hittem, elájulok! Rögtön egy mértani test? De..., hol vagyok én? Bele kellett törődnöm, hogy az a színes ketyere jobban izgatja fantáziáját, mint szerény személyem. Másnap egy mesekönyvben lapozgatva rámutatott a piros-fehér pöttyös légyölő galócára. „Gomba” – mondtam neki. Közel hajolt a könyv lapjához, tüzetesen megvizsgálta a rajzot, majd összevont szemöldökkel rám nézett. „Gom-ba” – szótagoltam. Erre apró ujjacskái közé fogta ruhám egyik gombját és kijavított: „Gomm.” Valószínűleg az öltözködés jobban érdekli, mint a botanika, végtére is nő. ĺgy lett a kocka után a gomb a következő szó, amit megtanult. Aztán egy szép napon hangos visítás helyett ez a kis tündér azt kiáltotta, amikor szüksége volt rám: „Annya!” Micsoda zene a fülemnek! Olvadoztam a gyönyörűségtől... Örömöm azonban nem tartott sokáig, mivel nem kizárólag engem értett a szó alatt. Hamar kiderült: szülő jelentésben használja. Ugyanis apját ugyancsak anyának hívja. Ami a lényeg: rendkívül választékos és gazdag szókincse immár három szóból állt. Fokozatosan megtanulta megnevezni a család többi tagját is: mama, apa, baba, dédi. A sok főnév után kimondta az első igét is – mindjárt felszólító módban: „Gyere!” Ez volt a nyolcadik. Mutogatós korszakának természetes velejárója az „ott a”. Szégyellem bevallani, mi volt a tizedik. Őszintén szólva, nem akartam hinni a fülemnek: „Bí babe” – táncolt. Nem értettem. „Bí babe” – húzott határozottan a CD-lejátszóhoz. Akkor esett le a tantusz, hogy minden bizonnyal a Big brother zenéjét szeretné hallani. Mintha leforráztak volna...

Megbocsájtottam neki, hogy a kotyka megelőzte az annyát. Zokszó nélkül tudomásul vettem, hogy nincs fontossági sorrend: apja is anyja. A Bí babénál azonban betelt a pohár. Azért énekelgettem neki naphosszat azt a sok kedves gyermekdalt, hogy tizenhárom hónaposan ezt kérje? El voltam keseredve.

– Próbáljunk meg annak örülni, hogy ilyen muzikális a gyerek – nyugtatott a férjem.

– Azt a rohadt CD-t azonnal dobd ki! – utasítottam.

Csak akkor vigasztalódtam meg egy kissé, amikor csemeténk egy nap váratlanul elkezdte dúdolni a Hull a pelyhes fehér hó dallamát.

Töredelmesen bevallom: szemérmetlenül hazudtam Enikő babanaplójában első szavait illetően. Tizediknek a kártyát írtam be, mely valójában azt a szerencsétlen Bí babét követte. ĺgy aztán gyönyörűség újraolvasni a tíz legszebb szót.