A természetes életerő láttatója

Hegyesy Gyula: Önarckép, 1986, szénrajz, 60 x 42 cm Ma már elmondható, hogy Kassa óvárosi önkormányzata nemcsak az ajándékozó kívánságát teljesítette, hanem annak szellemében további rendhagyó kezdeményezésekre is vállalkozott. Itt mindenekelőtt azokat a kamarahangversenyeket és irodalmi esteket kell kiemelnem, amelyeket a kassai dóm szomszédságában, az Erzsébet utca 20. szám alatt létrehozott Löffler Múzeum állandó tárlatának színhelyén – a szobrok és festmények között – rendeznek, illetve azokat a kamarakiállításokat is, melyek Löffler kassai pályatársainak alkotásait mutatják be. Feld Lajos, Eckerdt Sándor, Filep István után most a hetvenesztendős Hegyesy Gyula grafikusművész rajzaiból látható egy kitűnő válogatás.

Hegyesy Gyula ősei szepességiek. A nagyszülei Késmárkon és Iglón éltek, de ő már Kassa mellett, a Bódva-völgyében született, mert miután édesapja befejezte a tanítóképzőt, Bodolóban kapott nevelői állást, majd a csodálatos szépségű Szádelőben lett tanító, ahol feleségül vette a református pap lányát. Hegyesy Gyula mégsem itt, hanem Bódvavendégiben látta meg a napvilágot, ahol édesapja hosszú éveken át a falu igazgató-tanítója volt. Hegyesy rendkívüli rajztehetsége már 4-5 éves korában megmutatkozott. Kassai középiskolás évei alatt külön rajzórákra járt Feld Lajoshoz, majd később Bukovinszky Gyulához. Tehetségén túl nyilván az itt szerzett szakmai tudása is hozzájárult ahhoz, hogy első nekifutásra a Prágai Képzőművészeti Akadémiára is felvették. Ám amikor kiderült, hogy még csak 15 éves, nincs érettségije sem, kénytelenek voltak arra kérni az ígéretes tehetségű ifjút, hogy várjon még egy kicsit. Végül aztán mégsem Prágát, hanem Pozsonyt szemelte ki tanulmányai színhelyéül, jóllehet az sem sokon múlott, hogy az élsportot választja élethivatásául, hiszen nagyon jól kosarazott. Miután Peter Matejka, illetve Dezider Milly tanítványaként festészet szakon végzett a Pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán, visszatért Kassára, mert itt szerette volna megvalósítani művészi elképzeléseit. Kassán a festészetben akkor Jasszusch Antal, Jakoby Gyula, a grafikában Feld Lajos, a szobrászatban pedig Löffler Béla és Máthé János voltak az elismert példák. „Ahhoz, hogy az ember egy komoly programba belekezdjen, sok minden kell. Még az alapanyagok, a vászon, festékek, rámák stb. beszerzése sem jelent olcsó mulatságot. Ha pedig az ember nem keres eleget, és a családjától kell ezekre a célokra elvonni a pénzt, akkor nagyon meggondolja az egészet. Nem tagadom, én ilyen okokból kezdtem el annak idején rajzolni” – vallotta be egy meghitt beszélgetésünk során Hegyesy, s ehhez ma már fenntartások nélkül hozzátehető: annyira megszerette a grafikát, hogy teljesen kitölti az életét, kielégíti az a gradáció, amire a rajzban csak igen kevesek képesek.

A mostani Löffler múzeumbeli kamarakiállításán mindössze húsz rajza szerepel, de ezek az alkotások teljes keresztmetszetét adják művészetének. Hegyesy kétségtelenül a természetes életerő láttatója. A Patak című szénrajzát (1975) nézve úgy érzem, mintha ő lenne a partok közé szorított patak. A Fényáttörés (1995) című krétarajzán szívének sugárzása is benne van abban, ahogy a fény átöleli a fákat. A Mi Rejdovánk (szénrajz, 2000) esetében pedig a gömöri falu útkanyarulata rejti a kép lelkét. Hegyesy a természeti jelenségeknek is kétségtelenül nagyon jó ismerője és megjelenítője. Szinte hihetetlen, hogy egy szénceruzával milyen bravúrra volt képes a Vihar előtt (1981) című rajza papírra vitelekor. A természeti jelenségeket ilyen igaz képekké formálni tájainkon rajta kívül csak az eperjesi Rákosi Ernő volt képes, de ő a színek sokaságát használta fel ehhez. Szívesen szólnék Hegyesy valamennyi kiállított rajzáról, csendéleteiről, aktjairól, melyek mind-mind valóságismeretéről, lényeglátásáról, érzékeny lelkületéről, szépségmegtaláló- és felmutató képességéről tanúskodnak, ám kedvcsinálónak talán ennyi is elég volt ahhoz, hogy ezt a március 16-áig nyitva tartó tárlatot megtekintsék a kassai Löffler Múzeumban.