A Putyin-barát moszkvai filmfesztivál díszvendége volt Woody Allen, Ukrajna tiltakozik

Woody Allen

Az amerikai filmrendező egy online beszélgetés keretén belül kapcsolódott be a Moszkvai Nemzetközi Filmhét programjába. A videóbeszélgetésben azt is elejtette, ha megkeresnék, fontolóra venné egy oroszországi forgatás lehetőségét.

Woody Allen augusztus 24-én kapcsolódott be a Moszkvai Nemzetközi Filmhét A világ filmművészetének legendái című rendezvényébe. A MosKino moziban tartott beszélgetést a Putyin-szimpatizáns orosz rendező, Fjodor Bondarcsuk moderálta, aki a globális filmművészetről, rendezői elveiről és a mesterséges intelligencia egyre növekvő szerepéről faggatta az amerikai rendezőt. Amikor szóba került egy oroszországi forgatás lehetősége, Allen azt válaszolta, hogy nem kapott ilyen ajánlatot, majd hozzátette: ha kapna, akkor fontolóra venné.

A fesztiválon személyesen vesz részt egyébként a világhírű szerb rendező, Emir Kusturica, aki az orosz elnök politikájának támogatójaként híresült el az elmúlt években.

Ukrajna külügyminisztériuma közben határozottan elítélte Woody Allen részvételét a moszkvai filmfesztiválon.

„Woody Allen részvétele a Moszkvai Nemzetközi Filmhéten szégyen, és sérti az ukrán színészek és filmkészítők áldozatát, akiket az orosz háborús bűnösök öltek vagy sebesítettek meg az Ukrajna ellen folytatott háborúban” 

– írja bejegyzésében az ukrán külügyminisztérium az X-en. A bejegyzést Ukrajna Magyarországi Nagykövetsége is közzétette Facebook-oldalán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?